2014. december 29. – Fethiye, Bodrum

 

Mivel úgy tűnt, hogy az időjárás menthetetlenül ellenünk fordult a líkiai partvidéken, s hosszú napokon át tartó, szakadatlan esőzést jósoltak a meteorológusok Epheszoszra is, ezért úgy döntöttünk, hogy improvizálunk, s az eredeti terveket felrúgva Bodrumba utazunk. Ennek csupán az az egy oka volt, hogy egyedül oda mutatott napsütéses időt az előrejelzés, valamint „útba esett” Izmir felé.

A panziós megkérdezte telefonon a buszpályaudvart, hogy mikor indul Bodrumba a következő busz. Kiderült, hogy tétlenkedésre és reggeli szöszmörgésre nincs idő, mert a következő járat fél 10–kor indul: felcihelődtünk, s felugrottunk a városba tartó dolmusra. Amint megérkeztünk a buszpályaudvarra, L. előrerohant jegyet venni, s szinte úgy estünk fel az éppen induló kisbuszra.

A busz egy helyütt – a muğlai buszpályaudvaron – állt meg az úton, itt volt idő elmenni wc-re és némi rágcsát venni. Itt az utazóközönség jó része leszállt, s az út második szakaszán lassacskán a másik fele is, úgyhogy a végére mi ketten maradtunk és a sofőr. Utóbbi szimpatikus bácsika volt, megkínált minket vízzel, s viccesen gesztikulálva mutogatta, hogy nízzünk csak ki, Bodrum felett feketéllik az ég, csúnya világ lesz! Hát ennyit a jósolt napsütésről…

img_8319.JPG

S valóban, zuhogó esőben érkeztünk meg Bodrumba. A buszpályaudvar kb. 10 percnyi sétára van a belvárostól, de ez alatt a 10 perc alatt – esőálló felszerelés ide, esőálló felszerelés oda - totálisan bőrigáztunk. A tengerpart felé vezető, lefelé lejtő utcákon hömpölygött a domboldalakról lefutó esővíz. Bemenekültünk az első utunkba eső, szimpatikusnak tűnő hotelbe, de az túl drága volt. Pár méter után jött a következő hely: a Murat Pansiyon az Atatürk Cadessin. Megnéztünk egy szobát, ami elsőre nem tetszett, már majdnem indultunk kifelé, amikor a recepciós gyorsan mutatott egy másik, szebb, kényelmesebb szobát. Sikerült az árra is megegyeznünk, úgyhogy lecuccoltunk.

Közben az eső is csillapodott némileg, már csak szemerkélt, ezért lesétáltunk a kikötőbe. Útközben persze újra megeredt, így gyorsan a bodrumi várhoz – múzeum - siettünk, de ott csalódottan tapasztaltuk, hogy zárva van. Elfeledkeztünk róla, hogy hétfő van, általában szerte a világban szünnap a kiállítóhelyeken. Ugyanígy jártunk a híres Halikarnasszoszi Mauzóleumnál is. Felsétáltunk az ókori színházhoz, amely egy Bodrumot körbevevő, forgalmas autóút másik oldalán feküdt, de az is zárva volt. A dombtetőről ugyanakkor szép kilátás nyílt az alattunk elterülő városra, ill. nyílt volna, ha nem lett volna borult, párás, felhős az idő. Visszasétáltunk a városba, s megállapítottuk, hogy ezek a Mauzóleum felé eső kis kanyargós, meredek, szűk utcácskák sokkal hangulatosabbak, mint Bodrum másik része. A házakat errefelé fehérre meszelték, az ablakkereteket, kapualjakat pedig kékre, sok helyen bougainvillea virágzik. Némi görögös hangulat, vagy akár mint Tunéziában Sidi Bou Saidban esetleg a marokkói Essaouira is eszünkbe juthat.

img_8324.JPG

img_8327.JPG

img_8328.JPG

 

A tengerparti sétányra visszaérve beültünk egy tengeri herkentyűket és halakat kínáló étterembe. Lisztbe forgatott, olajban kisütött kis halacskákat szerettünk volna enni. Nekem sikerült is ezt rendelni, de L. valami más nevet mondott a pincérnek (amit a menütábláról olvasott le, és azt hitte az a kishal), így kapott egy gyönyörű és méretes egyben halat. Ezen megint felmérgelte magát, jól össze is vitatkoztunk, s a vége az lett, hogy visszaküldette a halat, azzal hogy ő kishalakat akar. Eléggé kényelmetlen volt a szitu… Ez van, ha az ember fáradt, éhes és párszor bőrig ázott aznap. Sietősen bevágtuk a kaját, és amilyen gyorsan csak lehetett, távoztunk az étteremből.

Estére már csak az maradt, hogy találjunk egy nagyobbacska élelmiszerboltot – az otogar melletti piac mögött sikerült is egy Tansas áruházat találni- és korzózzunk egyet az üzletekkel teli környéken.

img_8329.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://kirgizkeutazasai.blog.hu/api/trackback/id/tr898381836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása