2015. január 1. - Isztambul

Az újév legelső napján csupán félig-meddig kipihenten ébredtünk: igaz, hogy már korán elaludtunk, de az éjszaka folyamán a szomszéd szobák egyikéből vehemens ágyjelenet hangjai zavarták meg az álmunkat, amelyek felett nem lehetett csak úgy átsiklani, és a másik oldalunkra fordulva továbbaludni.

Reggeli közben csak két fiatal leányzóval találkoztunk, valószínűleg nem ők nyomták az éjszakai partit, legalábbis a hangok alapján nem rájuk tippeltünk.

2015 első napján egy olyan részét szerettük volna felfedezni Isztambulnak, ahol még korábban nem jártunk: Eyüpbe szerettünk volna menni. Tettem egy óvatos kísérletet a recepciósokkal az Eyüpbe való eljutást illetőleg, de rövid tanakodás után úgy döntöttem, hogy a saját infóim helytállóbbak, mint az ő vélekedésük és/vagy tanácstalanságuk.

kizkulesi.JPG

 

mecset.JPG

 

galata.JPG

Átkompoztunk Eminönübe, ahonnan átsétáltunk a Galata híd alatt, majd végig a kikötő mentén, át egy nagy autóparkolón, és már meg is találtuk az Eminönü Haliҫ Iskelesi névre hallgató kis hajóállomást, amely eléggé elrejtve található a méretes eminünüi kikötő északi szegletében. Dideregve várakoztunk a kis hajóállomás fa épületében, rajtunk kívül még három idősebb angol turista várt az Eyüpbe tartó kompra. Az előző esti szilveszteri ünneplésnek, ill. az újévi fáradtságnak nem láttuk nyomát sem Kadiköyben, sem Eminönüben. A hajó kisvártatva megérkezett, s megkezdtük zimankós, ámde látványban annál melengetőbb utazásunkat Eyüp felé. A komp ingázva közlekedik az Aranyszarv-öböl két partja között: hol az egyik parton kötöttünk ki, hol a másikon. Lecsordogáltunk az Atatürk híd alatt, elhaladtunk Fener és Balat legendás és ősrégi kerületek színes házsorainak lábánál, majd jó pár megálló után megérkeztünk Eyüpbe.

sirko.JPG

 

eyupdzsami.JPG

Eyüp nagyon szimpatikus, nyugodt és szerethető negyednek tűnt a sultanahmeti vagy az eminönüi nyüzsgéssel összehasonlítva. Kellemes utcák, szép színes, faszerkezetes házak, régi dzsámik és türbék között bandukoltunk, majd dombnak felfelé tartva áthaladtunk az Eyüp domboldalaira felhúzódó történelmi temető modern ill. több száz éves, turbános sírkövei között. A domb tetején felértünk a híres Pierre Loti kávézóhoz. Úgy tűnt, hogy az újév első napján az összes Isztambulban tartózkodó turista itt gyülekezett, mert a kávézó tele volt, sokan állva várták, hogy felszabaduljon egy-egy asztal. Nekünk sem a tömeghez, sem a várakozáshoz nem volt kedvünk, megcsodáltuk az Aranyszarv-öbölre nyíló, egyébként tényleg gyönyörű kilátást, és megnéztük a felvonót működés közben, mely a domb aljából hozza fel a turisták tömegeit a kávézókhoz. Egy másik ösvényen lefelé indultunk, szépen komótosan, megcsodálva a régi sírköveket, s közben helyi kóbor macskákkal barátkoztunk. A domb aljában az Eyüp Sutan dzsámi Isztambul és egyben Törökország legszentebb helye. Ayyub al-Ansari Mohamed próféta jó barátja volt, ő látta vendégül Mohamedet annak medinai tartózkodása alatt, s idős korában, Bizánc ellen harcolva Konstantinápoly első arab ostromakor esett el. 1453-ban II. Mehmed végre elfoglalta Konstantinápolyt, s elrendelte a törökök által Eyüp Sultannak nevezett hős sírjának megkeresését. Sírhelye körül mecsetkomplexumot építtettek, s ekörül létesült Isztambul egyik legjelentősebb – történelmi - temetője is. Az Eyüp mecset lett az ottomán szultánok tradicionális felavatási helye, mikor is az éppen soron következő szultánt felövezték a dinasztiaalapító Osman kardjával.

cicuk.JPG

 

temeto.JPG

Az Eyüp mecset körül már sokasodott a tömeg, sokan zarándokolnak a híres ős sírjához. Ez a környék érezhetően erősebb vallási érzülettel itatódott át az évszázadok során, most is a kozmopolita, modern Isztambul konzervatívabb része, jóval kevesebb a turista, s sokkal több a konzervatív ballonkabátos, fejkendős török asszony. A mecsetbe betérve levetettük a cipőinket, belül a férfiak és a nők is külön imádkozhatnak. Mivel a mecset egy földrengés során erősen megrongálódott, ezért a 18. század végén újjáépítették, a ma látható épület ebből a korszakból származik. A zarándokokon kívül gyakran hozzák ide a török családok a csillivilli flitteres, strasszköves kisszultán ruhába öltöztetett kisfiúkat, akikre röviddel ezután a körülmetélési procedúra vár, melyet törökül sünnetnek neveznek. A sünnet után az egész népes török família odajárul a beavatáson átesett szultánkához, és pénzzel, arannyal halmozza el, majd nagy csinnadrattát és ünneplést csapnak. Számtalan ilyen kis mini szultánkát láttunk már Isztambulban a családja karján, én kicsit mindig sajnáltam őket, pedig egy orvosilag szakszerűen elvégzett körülmetélésnek számos előnye van higiéniai szempontból.

A mecset udvarán cukorkát osztogattak a zarándokoknak, mi is kaptunk egy-egy szemet, kifejezetten finom volt, pedig én nem vagyok oda a fogba ragadó, csömör édes cukrokért, édességekért.

resized_img_0109.jpg

resized_img_0111.jpg

A mecsettel átellenben egy pidézőben alig pár lírából megebédeltünk. Délután Eyüpben már pezsgett az élet, a boltok, üzletek nyitva voltak. Az utolsó napon végképp engedtünk a csábításnak, és betértünk egy gaziantepi baklavát árusító üzletbe, a Tatlici Safába. Két igazán jópofa és kedves fiú árusította a különféle szemet gyönyörködtető keleti édességeket, akármelyikre néztünk is rá, már rögtön kaptunk is egy-egy kóstolót. Vettünk egy jókora adagot a kedvenc pisztáciás baklaváinkból, majd rövid csámborgás és vásárolgatás után próbáltunk keresni egy buszt, ami visszavisz minket Eminönübe. A buszmegállót keresgélve egyre inkább eltávolodtunk a parttól, mire megállóhelyet találtunk, ott feltöltőautomata nem volt. A helyiek egy kisboltba küldtek, a boltos még lejjebb az utcában. A következő megállóban sem volt automata, pedig az Istanbulkartjaink üresek voltak. Két kamaszfiút próbáltunk meginterjúvolni, hol tudunk a kártyára tölteni. Igen mókás beszélgetés sikeredett:

- Do you speak English?

- No, no. No English.

- Oké, akkor én törökül: Kart, otobus…

…s közben bizakodva lobogtattam pár lírát a kezemben.

- Ááá, card, buy…. at the shop, right. – s az utca túloldalán mutogattak egy kis trafikra.

- Hinnye, az árgyélusát, no ugye, hogy tudtok ti angolul! - nevettünk mind a négyen.

Átfutottunk a túloldalra, sikeresen feltöltöttük a kártyáinkat, s messziről integettünk a fiúknak, hogy minden oké, sikerrel jártunk. Azok lelkesen integettek vissza.

A 99A busszal hosszú, tekervényes útvonalon jutottunk vissza Eminönübe, de legalább közben bepillantást nyerhettünk Isztambul eddig még – általunk - fel nem fedezett kerületeibe, Fenerbe és Balatba.

Eminünüben leszállva azt tapasztaltuk, hogy az élet az itt megszokott mederben folyik: a Galata híd tele van horgászó emberekkel, az éttermek szintén, mindenhol a megszokott nyüzsgés. A korai sötétedés miatt a mecsetek és a középületek már éjszakai díszkivilágításban pompáztak.

ter.JPG

 

hid.JPG

Átsétáltunk az Eminönü felett uralkodó grandiózus Yeni dzsámihoz. A mecsetet 1597-ben III. Mohamed anyja, Safiye parancsára kezdték építeni, s csak egy újabb nagyhatalmú válide szultánnak köszönhetően fejeződött be az építkezés. IV. Mohamed anyja, Hadice Turhan fejeztette be az építtetést. A mecset belseje pompázatos a kék különböző árnyalataiban játszó csempéknek köszönhetően. A kedvező fekvésnek és klasszikus oszmán stílusának köszönhetően talán ez Isztambul egyik – turisták által - leglátogatottabb mecsetje. Mivel újév napján sem a múzeumok, sem a bazár nem volt nyitva, és az időjárás sem volt túl kegyes a hosszas szabadtéri sétákhoz, ezért szinte csak a mecsetlátogatás jelentette az egyetlen kézenfekvő lehetőséget arra, hogy az ember valamit mégiscsak lásson a város nevezetességeiből. Estefelé is rengeteg turista és hívő rajzott a mecsetben és udvarán. A turisták csak egy kordonnal elválasztott kis részre mehetnek, a mecset többi része az imádkozni, elmélyülni vágyó hívőké, bár nem tudom, hogy utóbbiak hogyan tudnak a hátuk mögött ekkora nyüzsgéssel igazán átszellemülni. Egyes turisták igazán arcátlanok: átbújnak a kordonon, szelfizés közben a folyamatos vakuvillogással zavarják az imádkozó embereket, egyébként meg a turisták számára kijelölt részen egymás sarkát tapossák a nagy bámészkodás közepette. Időnként az őrök csendre, fegyelemre intik őket, a renitenseket pedig kiterelik a hívőknek fenntartott részről. Egy szó mint száz, spirituális elméllyedésre, tűnődésre szerintem alkalmatlan a hely.

resized_img_0124.jpg

 

resized_img_0129.jpg

 

resized_img_0024.jpg

 

resized_img_0004_1.jpg

resized_img_0028.jpg

Fáradtan és fázósan vártunk a kompra, hogy visszavigyen minket Kadiköybe, s ismét megcsodáltuk az esti kivilágításban pompázó csodálatos város.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kirgizkeutazasai.blog.hu/api/trackback/id/tr638552958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.