Május 30. Míg én zuhanyoztam, L. kiugrott a közelbe reggelit venni. Hát olyan isteni finom péksüteményeket én már rég ettem! L. orra előtt szedték ki a sütőből, még akkor is langyos volt, mikor én szemrevételeztem őket. A tésztája amolyan jó féle, tömör kalács…

Május 29. Reggel gyorsan fel akartuk dobni a családnak, barátoknak szánt képeslapokat ill. venni is kellett volna még, de elfeledkeztünk róla, hogy péntek lévén munkaszüneti nap van. Hamában reggel 9 körül még szinte senki sem volt ébren, az üzleteken a redőnyök lehúzva,…

Május 20. Hajnalban félálomban hallom a müezin imára hívó szavait, de ezzel a lendülettel vissza is zuhantam az álmok világába. Reggel 7 körül sikerült magunkhoz térni, s folytattuk a gyönyörködést a házban. Érzésem szerint, ha kitörne a 3. világháború vagy bekövetkezne…

Május 19. A kis hercehurca után, mint a jó gyerekek, leültünk a nemzetközi indulásos oldalon, és vártuk az 5 órás E10 buszt. Indult is pontosan. 2,8 TL/koponya a viteldíj Kadiköybe. Tavaly 1 óra alatt értünk be, idén fél óra alatt száguldottunk be a városba. Ezért annyira nem…

süti beállítások módosítása