2012. április 12. – 2. nap

Olyannyira fáradtak voltunk, hogy reggel sikerült kilenc óráig húzni a lóbőrt, így a reggelit is sikeresen átaludtuk. Sebaj, még volt pár hazai szendvics, így legalább azok sem mentek kárba, befaltuk őket. Összeszedelődzködtünk, és nekiveselkedtünk Yazd óvárosának. A Silk Road Hotel ebből a szempontból is szerencsés helyen fekszik, hiszen a sarkon kifordulva máris a Jameh mecset mellett találja magát az ember, ami mögött pedig már az óváros girbe-gurba utcácskái futnak. 

Yazd egy körülbelül félmillió lakosú sivatagi város a Dasht-e Kavir és a Dasht-e Lut sivatagok között.  Marco Polo óta híres a selyemkészítéséről és a kézművességéről. Bár nagyvárosnak számít, és az iráni turizmus egyik gyöngyszeme, az emberek mégis konzervatívabbak, mint akár Shirazban, akár Esfahanban. A yazdi óváros állítólag a világ egyik legrégebbi óvárosa, az aranybarna-villágosbarna színű, vályogtéglából épült lakóházak közül magasra emelkednek ki az ún. széltornyok, amelyek olyannyira jellemzőek erre a városra.

Yazd - Jameh mecset

Elsőként a közeli Jameh mecset felé vettük az irányt. Alig léptünk be a mecsetet övező kerítésen, egy tinédzser korú iskolás lányokból álló csapat rohant le minket, boldogságukban-izgatottságukban úgy visítottak, mint egy rakás kismalac. Mindannyian fényképezkedni akartak a messziről jött idegenekkel, szinte levegőt sem vettünk, máris készült egy tucat fotó, szabadkozni nem volt idő, sem lehetőség. Akkora hangzavar és felbolydulás keletkezett körülöttünk, hogy én már attól féltem, kitiltanak minket a mecsetből, de szerencsére mindenki, az őrök és szigorú tekintetű-szemöldökű tanárnéni is csak elnézően mosolyogtak, sőt, a tanárnéni – aki egyébként síppal terelgette a lányokat – még fotót is készített rólunk. No kellett is ezeknek a kisasszonyoknak a szigor és a síp, mert biza’ nehéz munka lehetett kordában tartani őket…míg a mecsetet néztük, folyamatosan hallottuk innen-onnan a síp éles hangját.

Sajnos a mecset gyönyörű csempézett bejárata fel volt állványozva, miként a két 48 méter magas minaret is.

Yazd - Jameh mecset

A mecsetet a 15.században Sayyed Roknaddin építette egy 12.századi épület helyére, ezt megelőzően pedig egy tűztemplom állt itt. Az építtető sírhelye is itt van egyébként a közelben, szintén gyönyörűen csempézett, de sajnos egy alkalommal sem találtuk nyitva. Visszatérve a mecsethez, a belső udvaron már nyugalom és csend honolt, az árkádok alatt ügyeskezű fiatalemberek rajzolgatták a fenséges épület íveit, minaretjeit, kupoláját. Egyikük L.-nek megengedte, hogy munkájáról fotót is készítsen, míg én a másikat megzavarni nem akarván, csak messzebbről fényképeztem le. A mecset színpompás csempéi szemet gyönyörködtetőek, az imaköveket, az imádkozókat nézve igazi keleti hangulat lepi meg az embert.

A mecset megtekintése után belevetettük magunkat az óváros labirintusába, és a „nagy Sándor börtöneként” ismert egykori iskolához indultunk. Alig léptünk be az óváros árkádjai alá, máris egy igazi iráni pékségbe botlottunk, az orrunk előtt sütötték a forró, frissen sült, gusztusos kenyeret. Azon nyomban vettünk is egyet-egyet a finomságból. Közben két morcsos kislány szegődött a nyomunkba, és pénzt próbáltak kunyerálni. Ilyen esetekben mi elvből nem szoktunk pénzt adni, inkább cukrot vagy csokit, most is lapult egy-egy csokoládészelet a táskámban, még Ábinak tartogattam ott, de ő aztán nem ette meg. Ez most kapóra jött, elő is kerestem őket, ügyelve arra, hogy a táskám egyéb tartalma ne legyen hozzáférhető a koszos kis kezek számára, mert az egyik lányka bizony kissé erőszakos volt. Alig kapta meg a csokit, alig tudtam behúzni a táskán a cipzárt, máris elkezdte rángatni a táskát, és továbbra is pénzt követelt. Erre rántottam egyet a táskán, szorosabb magamhoz fogtam, és erélyesen közöltem, hogy „Itt aztán bezony nem lesz pénz!”. Szerencsére ennyi elég volt, és a lányok elmaradtak mögülünk. Kellemetlen szituációk ezek, a fejlődő világban járva nem is ritka… Szerencsére ilyesmivel csak ezzel az egy alkalommal találkoztunk, másutt nem. L. persze fittyet sem hányva a történtekre, vagy 100 méterrel előttem vágtázott…

Yazd - utcarészlet

Yazd - játszótér

Yazd - utcakép

Az ún. Nagy Sándor börtöne előtt egy érdeklődő fiatal pár és az apósuk szólított le minket, a szokásos kérdések merültek fel: „Honnan jövünk?”, „Hogy tetszik Irán?”, „Házasok vagyunk-e?”, „Van-e gyerekünk?” stb.

A 15. században épült iskolának „természetesen” semmi köze Nagy Sándorhoz, mindössze egy régi yazdi mese szerint alapított Nagy Sándor egy erődöt Yazdban, és e miatt nevezték el ezt a helyet így. Az épületben kis kézműves boltok sorakoznak, az udvaron pedig egy kúthoz  nyílik lejáró, ahol is a kellemes hűvösben egy kis szökőkút körül padokon lehet ücsörögni és hűsölni, közben a kis teaházból teát és jégkrémet lehet rendelni. Kellett is már egy kis hűvös pihenő, hiszen az idő dél felé járt, a nap pedig magasan, és itt a sivatagban már bőven harminc fok fölé kúszott a hőmérséklet. Az előbb megismert család az asztalához invitált minket. Teheránból jöttek kirándulni, fiatal házasok voltak, az após kísérte el őket. Míg elbeszélgettünk, addig én elmajszoltam egy háromféle ízesítésű jégkrémből álló egyveleget, az egyik talán pisztáciás, a másik rózsavizes, a harmadik csokis lehetett. L. egy teával „hűtötte” magát.

Yazd - Nagy Sándor börtöne

Yazd - széltornyok

Yazd - egy szimpatikus családdal...

Természetesen a családdal is fotózkodtunk, majd még pár másik leányzóval a szomszéd padokról, aztán a család elköszönt, mi meg továbbálltunk a Khan-e Lariba. Egy kereskedőcsalád építette ezt az elegáns udvarházat. A ház alapján elképzelhető, hogy mennyire más volt valaha az élet az Iszlám Forradalom előtti Iránban: az egyik szobában olyan falfestményekben gyönyörködhetünk, amelyeken meglehetősen ledér öltözetű hölgyek pózolnak, sőt, némelyikük még pipázik is. Az iráni udvarházak jellegzetessége, hogy az utcáról semmit sem látni, nincs semmi hivalkodó gazdagság, ellenben a belsőépítészetben annál inkább: gyönyörű festett üvegablakok, festett mennyezet, gazdag stukkódíszítés, paradicsomi gazdagságú belső kertek jellemzik ezeket az elegáns lakhelyeket.

Yazd - Khan-e Lari

Míg az udvaron ücsörögtünk egy újabb adag iskoláslány „támadott”, és egy újabb adag fotó készült. Sőt, míg én a lányok mellett ücsörögtem, s L. valahová „elkolbászolt”, egy pasas jött oda hozzám, és illedelmesen megkérdezte, készíthet-e egy felvételt rólam. Igent mondtam, bár eléggé meglepő volt a dolog. A pasi amilyen gyorsan felbukkant, olyan gyorsan el is tűnt, miután megköszönte a fényképet. Lehet, hogy nem is csak úgy véletlenül bukkant fel…?!

Miután kigyönyörködtük magunkat a Khan-e Lariban, visszamentünk a hotelbe ebédelni, az LP szerint jó a konyhájuk, miért ne próbáljuk ki. Tényleg jól főztek, L. kipróbált egy shuli nevű levest, továbbá mindketten egy-egy tevepörköltöt választottunk. A leves is és a tevepörkölt is ízletes volt, a tevehús – előző várakozásaimmal ellentétben- nem volt sem rágós, sem fura ízű. Valamiféle paradicsomos-krumplis raguval készítették, tényleg a magyar pörkölt állagához, ízvilágához hasonlított a legjobban.

Ebéd után némi szieszta következett, majd elsétáltunk az Amir Chakhmaq-komplexumhoz, ami Irán egyik legnagyobb Hosseniehje. Utóbbi olyan épületet jelent, amit Hossein Imám haláláról történő megemlékezéskor használnak, tehát rituális funkciója van. A három emeletes építmény szintén gyönyörűen csempézett, és az esti fényekben roppant fotogén lenne, de sajnos ez is fel volt állványozva. Az Amir Chakhmaq Yazd szíve, az előtte levő téren bonyolódik a város mindennapi, lüktető élete, a szökőkutak mellett emberek ücsörögnek, és beszélgetnek, az üzletekben élénk forgalom zajlik, az egymásba futó utakon pedig – a délutáni szieszta kivételével - hömpölyög a motorosok-autósok áradata. Az építmény maga további élménnyel nem szolgál, alatta egy rövidebb, felejthető bazársor húzódik, ahol a legérdekesebb talán az az üzlet volt, ahol egy bácsi karamellizált cukrot darabolt, és dobozolt. Érdeklődésünket egy-egy cukordarabkával jutalmazta.

Miután az Amir Chakhmaq környékét kiveséztük, átballagtunk a szomszédos Víz Múzeumba. No az, hogy „átballagtunk” enyhe költői túlzás, mert bár ez nem a teheráni közvetlen életveszély jelentette, de azért minden egyes úttesten való átkeléskor éreztem némi halálfélelmet. A múzeum is egy régi restaurált udvarházban helyezkedik el, és az ún. qanat-rendszert ill. készítését mutatja be. A qanat föld alatti vízvezető csatornát jelent, amit fáradságos munkával sok-sok kilométer hosszan vájtak a föld alatt, a gravitáció erejét felhasználva a településekre vezetve a friss vizet. Sok iráni város még napjainkban is erősen támaszkodik erre a kétezer év alatt tökélyre fejlesztett technológiára, így a yazdi qanat-építőkre még sok évig szükség lesz. A qanat-technológiát egyébként a perzsák fejlesztették ki, és széles körben elterjedt a sivatagos-félsivatagos, vízhiányos ázsiai, afrikai ill. európai területeken, így fellelhető Iránon kívül még pl. Afganisztánban, Kínában, Indiában, Irakban, Szíriában, de Egyiptomban, Líbiában, Marokkóban, sőt még Görög ill. Spanyolországban is.

Yazd - Víz Múzeum

A múzeum kedves őrei eligazítottak minket a zurkaneh edzés lelőhelye felé, első nekifutásra ugyanis nem találtuk meg. Újra átküzdöttük magunkat az út Amir Chakhmaq felőli oldalára, és most már sikerült megtalálni egy kis mellékutcában a Saheb A Zaman Zurkaneh klubot. A zurkaneh egy jellegzetes iráni testedzési forma, a résztvevők a bemelegítés után hatalmas fadorongokat emelgetnek, lóbálnak a fejük fölött, vagy akár cirkuszi zsonglőröket megszégyenítő módon dobálják is őket. Mindehhez élő zene társult, melyet egy fiatal srác szolgáltatott egy szál dobbal és énekhanggal felfegyverkezve. A klub egy 16.századi vízgyűjtő épületében működik, melynek a szellőzését öt széltorony biztosítja. Nekem az egész sportban az tetszett a legjobban, hogy minden korosztály képviseltette magát: a 80 éves nagypapától a 4 éves unokáig, a félisten testű macsókon át a lógó pókhasú fószerig mindenki részt vehetett az edzésen, és szemmel láthatóan mindenki tisztelte egymást és egymás tudását. Az edzést egy rang- és koridős mester vezette, nagyon elegáns és tiszteletet parancsoló idős úr volt. Sajnos már csak az edzésprogram utolsó 20 percére értünk oda, de rögtön el is határoztuk, hogy újra eljövünk. Az edzés végeztével megnéztük a porond alatt húzódó qanatrendszert, majd élményekkel telítődve hazasétáltunk.

Yazd - zurkaneh edzés

                                            Yazd - zurkaneh edzés

 Yazd - Amir Chakhmaq-komplexum

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.