Az Albán Riviéra…és ami mögötte van
2016.09.14. 10:16
Az Albán Riviéra…és ami mögötte van
Saranda, az "albán Dél Királynője"
Forró szellő tikkasztja minden egyes lélegzetvételünket, miközben a Korfu városi kompkikötő felé igyekszünk az albániai kompjegyeket árusító hajótársaság irodájából. Sehol egy kis árnyék, a levegő legalább negyven fokos, a nap veszettül tűz még késő délután is. Az Albániába induló kompok „természetesen” a kikötő leghátsó, legeldugodtabb szögletéből indulnak, sehol egy lélek, hogy bárkit is megkérdezzünk, jófelé igyekszünk-e.
Azért csak sikerül megtalálni a kompot, s végre a többé-kevésbé klimatizált váróban várakozhatunk. A komp elvileg este 6-kor indul, de gyakorlatilag késve érkezik Albánia felől, így a mi indulásunk is csúszik némileg.
Egy pár fős, ifjú titánokból álló osztrák csoport már jócskán felöntött a garatra, sorban gurítják le a kompon vásárolt hideg söröket, s meglehetősen inogva egyensúlyoznak le a komp teraszos ülőrészéről a bárba, majd vissza kezükben pár újabb üveggel. A hangulat fokozatosan emelkedik… Úgy egy óra múlva feltűnnek az albán partok: a kopár hegyoldalak, és a fehérre meszelt, sokemeletes házak, melyeket narancsos színre fest a lenyugvó nap fénye. A kikötőben gondos útlevél-ellenőrzés után lépünk albán földre, a határőr rögtön a kezünkbe is nyom egy, a rendőrség vész esetén hívandó telefonszámát tartalmazó szórólapot. Micsoda figyelmesség, remélhetőleg nem lesz rá szükség… A szállásunk mindössze pár száz méterre található a kikötőtől, újra a hátunkra vesszük a csomagokat, de szerencsére pár percen belül meg is érkezünk. Még aznap este belevetjük magunkat Saranda éjszakai életébe, s a tengerparti sétányon vacsorázunk egy szimpatikus étteremben: akkora grilltálat kapunk, hogy nem győzzük mellé küldeni a jégbehűtött Korҫa söröket. Szükség is van bizony a folyadékpótlásra, mert a sötétség leszálltával sem számottevő a lehűlés, a házak, az utcák ontják magukból visszafelé a napközben felszívott meleget, épp hogy pár fokkal kevesebb van, mint fényes nappal. A legjobb, amit ebben a hőségben tehetünk – ha már aludni úgysem tudunk a melegtől -, ha mi is bekapcsolódunk az albánok éjszakai életébe, a mindenki által kedvtelve űzött korzózásba. Apróságok és öregek, fiúk és lányok, turisták és helybeliek sétálgatnak, nézelődnek a zsúfolásig telt tengerparti sétányon. Az utcát ellepik a szuvenírárusok, a hűtőmágnestől kezdve a fellőhető, világító „tollakkal” mutatványozó kereskedők és az álmélkodva bámuló potenciális vásárlók.
Saranda a maga húszezer lakosával nem nagy város, viszont mindenképpen az Albán Riviéra egyik fő központja, s kitűnő bázisul szolgál, hogy a környéket innen kiindulva, csillagtúra-szerűen fedezzük fel. A város egykori görög neve – Ayia Saranda – „40 mártírt” jelent, s arra a 40 római keresztény legionáriusra utal, akik 320-ban vallásuk megtagadásának hiányában vértanúságot szenvedtek. Mindjárt következű nap a közelben található, első számú természeti nevezetesség felé vesszük az irányt.
A „Kék Szem” (albánul: Syri i kaltër) egy több mint 50 m mély karszt-lyukból feltörő forrás, melynek vize hihetetlenül tiszta, türkizkék-türkizzöld színekben játszik, innen is kapta a nevét. Helyi járatos busszal döcögünk el a Sarandától húsz kilométernyire fekvő nevezetességig. Út közben barátságos helyiek érdeklődnek kézzel-lábbal arról, hová tartunk, majd mindenki bőszen magyarázza albánul, hogy milyen gyönyörűséges helyet fogunk látni. Kisvártatva meg is érkezünk: a busz letesz minket az aszfaltos út mellett, s innen egy földút vezet be a hegyek irányába. A gátat ill. a természetvédelmi terület határát elérve kifizetjük a belépőt, s a gát után, a kanyargós földúton tovább haladva nyeljük a mellettünk eldübörgő luxusterepjárók porát. No igen, hiábavaló elképzeléseink voltak a csendről és a nyugalomról, az érintetlen természetről…a szabadságra hazautazó, luxusautós albánok mind-mind épp most akarják megnézni a Kék Szemet, s még véletlenül sem szállnának ki a 40 fokba a légkondicionált csudaautóik hűs öléből. Útközben mindössze az út menti csatornában száguldó jéghideg vízben találunk némi felfrissülési lehetőséget, így izzadtan, porosan, csatakosan érkezünk meg a Kék Szemhez, ahol már kisebb tömegecske gyűlt össze, s szinte sorba kell állni a fotózáshoz. A forrás minden esetre tényleg hihetetlen színekben pompázik, és a közvetlen környezete is szép.
Rövid pihenő után visszaindulunk, erőltetett menetben letudjuk a földutat, majd a főúton várakozunk egy Saranda irányába tartó buszra. Busz helyett furgon jön, valami iszonyatos bűzzel, mintha három napos hulla lenne a raktérben, de a sofőr rendben van, cigarettával kínál, és Saranda központjában tesz ki, a tengerparti sétány mellett. A hőség időközben ismét az elviselhetetlen szintre fokozódott, így fájó szívvel tekintettünk el attól, hogy visszaúton kitetessük magunkat a Mesopotam falu határában levő monostor lehajtójánál.
Késő délutánra már csak egy kis esti tengerpartozás marad az egyébként zsúfolt városi strandon, és az elmaradhatatlan korzózás.
A következő nap reggelén egy UNESCO Világörökség-helyszínre, Butrintba igyekeztünk. Próbáltunk elcsípni egy reggeli helyi járatos buszt, amely a görög határ ill. a Butrinti-tó felé vitt minket. A busz zsúfolásig megtelt a Saranda és Ksamil között található, szebbnél-szebb strandokra igyekvőkkel.
Butrint első említése az i.e. 6.századból származik,lakói a kerkürai görög kolóniát látták el mezőgazdasági terményekkel. A legkorábbi építmény a gyógyítás istenének, Aszklépiosznak emelt szentély. Az i.e. 4. században épült az alsó várost körülvevő védelmi fal. A színházat az i.e. 2. században emelték. I.e. 167-ben római uralom alá került a terület. Butrint i.e. 44-ben római kolónia rangot kapott, a hellenisztikus agorát római fórummá alakították, több fürdő és vízvezetékrendszer is épült. A római város egyre gyarapodott-növekedett, s lakói a Butrinti-tó partján villlaépületeket kezdtek emeltetni. A nagy bazilika és a maga nemében egyedülálló keresztelőkápolna a legfontosabb ókeresztény műemlékek. A 7.század után a város hanyatlásnak indult, majd a következő jelentős építkezések a velenceiekhez köthetőek: a 14.században az akropolisz helyén egy új erődöt és egy őrtornyot építtettek. Ali Tepeleni Pasa 1799-ben az Oszmán Birodalomhoz csatolta a várost, s a Vivari-csatorna túlpartján egy kis erődöt is emeltetett.
A romterület gyalogosan kiválóan bejárható, Ali Pasa Várához pedig akár át is kompozhatnak a vállalkozó szelleműek. Utazásunk egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor megálltunk kissé megpihenni a Vivari-csatorna partján: mi fáradt lábainkat áztattuk a langymeleg vízben, élveztük a víz felől érkező hűvösebb fuvallatokat, a kabócák, tücskök szakadatlan muzsikálását, az ezen felüli békességet és csendet, mellettünk pedig egy idősebb helyi halász várta a napi kapást. Azon kevés pillanatok egyike, amikor az élet egyszerűnek tűnik…
Jó pár órát eltöltöttünk a romvárosban, s épp időben értünk a kijárathoz, pont felugorhattunk a Sarandába induló buszra, hogy alig pár perc múlva az Albán Riviéra egyik gyöngyszemében,Ksamilban ugorjunk le. Ksamil csodásan türkizkék tengervizéről, apró homokos partú öbleiről híres, s szezonon kívül egy albán utazás egyik csúcspontja lehet. Szezonon belül viszont inkább a heringeskonzerv-érzület hatja át az erre tévedőt: valóban sok kis öböl kapcsolódik egymáshoz, de minden egyes négyzetcentiméterük tele napágyakkal. Konkrétan arra alig találtunk helyet, hogy a nemes egyszerűséggel „Bora Bora Beach”-ként nevezett strandon a hátizsákjainkat letehessük valahová, arról már nem is álmodtunk, hogy esetleg még a fürdőlepedőket is kiterítsük. Ennek ellenére élveztük a fürdőzést, az úszást, s felváltva úsztunk be a parttal szemközti kis szigetre. Tömegnyomor nélkül fantasztikus lenne a hely, bakancslistára is vettük egy elő/utószezoni nyaralás alkalmára. A Ksamil és Saranda között megbújó kis öblök, strandok is megérnek egy misét: Pulebardha, Pasqyrave, Manastirit. Új nap: új strand.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
AAfan 2016.09.15. 09:31:25
Albánia is és Saranda (és környéke) is gyönyörű, csodálatosan vendégszerető emberekkel, elképesztően finom ételekkel.
Az egyik legjobb hely Európában - a második (vagy inkább első?)hazám.
Reméljük sosem jutnak el a "hires magyar vendégszeretet" (=vendég utálat) szintjére.
Szerencsére még kevés magyar megy oda. NE IS MENJETEK, hogy Albánia olyan maradhasson amilyen.
irenneni 2016.09.15. 12:31:34
vNHM 2016.09.15. 18:23:41
Miert nem maradtal ott, ha annyira utalsz "magyar"(?) lenni? Nincs az a penz, hogy a vilagnak arra az elmaradott reszere menjek es meg fizessek is erte. Ezzel az erovel India is lehetne a cel, patkanyokkal, szent tehenekkel stb.
Pargendity Özséb 2016.09.15. 18:23:45
Voznyák Pista2 2016.09.15. 20:44:46
A színekkel is bajok vannak, szal. szerintem oda kéne figyelni, hogyan készüljön a kép, hogy ne kelljen nagyon utókezelni.
Lehetett volna pl. vakuval deríteni, (sokszor nappal is muszáj) akkor nem kell annyi (vagy egyáltalán nem kell) utómunka.
Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.16. 09:49:23
Most kell ott bungalowt vennia tengerparton, mielőtt drága lesz.
'buzuuuuuki hangja szól'
andd1234 2016.09.16. 09:56:42
Én is jártam már pár helyen, de ilyeneket sosem mondanék...
Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2016.09.16. 09:56:45
portugéza 2016.09.19. 07:15:34
kirgizke 2016.09.19. 09:01:21
Az országról szerintem egyáltalán nem írtam lekezelően, csupán azt, amit tapasztaltunk: ez néha jó volt, máskor meg kevésbé előnyös. Ez minden utazás esetében így van, szóval....
De egyébként igen: a hőség sajnos sokat levont a teljesítőképességünkből, a tűrőképességünkből, és emiatt némileg az élvezeti értékből is, sajna.
