Járatlan utakon: Macedónia

Az az apropó adta az ötletet, hogy Macedónia felé folytassuk utunkat, hogy barátnőm – azóta már ex – férje egy macedón fiú volt, s csudaszép fotókat láttam egy-egy macedóniai családi nyaralásukról. Utána olvasva arra jutottam, hogy ez a kis balkáni ország sok gyönyörű látnivalóval rendelkezik, ráadásul még szinte teljesen érintetlen a turizmustól, Európa egyik utolsó „vad” szöglete. Manapság már akár a Wizzair közvetlen járatával is eljuthatunk Szkopjéba.

Az albániai Beratból elbasani átszállással, kisbusszal utaztunk az albán – macedón határra. A kisbusz Elbasanban egy főút mentén állt meg velünk, s a sofőr instrukciói alapján vártuk, hogy megteljen a pogradeci furgon. Egy közeli kávézóban volt időnk még egy kávé-kóla koffeinbombát is bedobni, és a legfontosabb, hogy WC-re is el tudtunk menni. Kényelmesen visszasétáltunk a furgonhoz, és rövidesen elindultunk az Ohridi-tó partján, de még Albániában található kisváros, Pogradec felé. Az út szép hegyes vidéken vezetett keresztül. Pogradecben leraktuk a többi utast, időközben megegyeztünk a sofőrrel, hogy minket meg elvisz a határig. Jó döntés volt, felesleges lett volna Pogradecben másik taxira vadászni. Sofőrünk egészen az albán határig fuvarozott minket, ahol kedélyesen integetve búcsút vettünk egymástól. A „senki földjén”, a két határállomás között gyalog sétáltunk át, majd a macedón oldalon amúgy gyalogosan, két lábon besoroltunk pár fekete luxusterepjáró mögé, és beléptünk az egykori Jugoszlávia egyik legszegényebb tagállamába.  A határtól nem messze található a híres Sv. Naum - kolostor, terveztem is, hogy megnézzük, de a határátlépés nagy izgalmában hirtelen nem találtunk egyértelmű útmutatást, merre is kellene továbbmennünk. Egy taxis épp várakozott a határ macedón oldalán, s már alkudozott másik két turiszttal. Mi is beszálltunk az alkuba, s végül egy lengyel párral egyesítve erőinket, sikerült kialkudni egy elfogadható árat úticélunkig, Ohridig.

Az Ohridi-tó Európa egyik legmélyebb tava, melyen két ország, Albánia és Macedónia osztozik. A tó helyenként a 286 m mélységet is eléri, vize átlátszóan tiszta és kellemes hőmérsékletű. Az albán oldal még fejletlenebb, mint a macedón. A tó legszebb gyöngyszeme a macedóniai Ohrid. A fotók alapján én valami egészen nyugodt, ősi, amolyan világvégi hangulatra számítottam Ohrid kapcsán, s ehhez képest a nyár derekán leginkább a ’80-as, ’90-es évek elejére jellemző balatoni hangulata fogadott. Rengeteg helyi turista, elszabadult árak, bóvlisor, habzsi-dőzsi-didzsi. Nem kicsit csalódás… Ámde, ha az ember nem pont a nyári szezon kellős közepén látogat a turistáktól felbolydított Ohridba, egészen különleges élményben lehet része.  Valami balsejtelemnél fogva úgy foglaltam előre szállást, hogy az apartmanunk egy csodálatos kis bizánci templom kertjére nézett. Úgy gondoltam, hogy biztosan fantasztikus lesz a nyugalom, és megkapó a hangulata. No, fantasztikus is volt, csak épp a buli hevétől, ami pont a templomkertben volt a leghangosabb és a legkitartóbb, úgyhogy, amíg Ohridban voltunk, nem túl sokat sikerült aludnunk. Evilja Cselebi – török utazó - szerint a városban minden napra jut egy-egy templom. Ohrid már a kora keresztény időktől püspöki székhely, majd a 9.században itt telepedtek le a híres szláv hittérítők, Cirill és Metód tanítványai: Naum és Kliment. Ohrid a 10. században főváros lett, majd a 14.századtól török uralom alá került. A törökök dzsámikká alakították át a csodás bizánci templomokat, s az óváros mai képén is erős oszmán hatást figyelhetünk meg a városi lakóházak építészetében, amelyeket egykor gazdag iparosok és kereskedők laktak.

Favázas, előreugró homlokzatú, hófehérre meszelt házak, több száz éves templomok között, ódon utcákon hömpölygő tömeggel együtt sodródva jutunk az említett templomkertig: a Sv. Sofija-székesegyházig. A templomkert kiváló terepet nyújt napközben egy kis megpihenésre, este egy kiadós bulizásra, ebben a macedónok amúgy is jeleskednek. Erre a terecskére, és a székesegyházra néz a gondosan kiválasztott apartmanunk ablaka. Még aznap délután lesétáltunk a székesegyházba, ahol épp koncertre próbált egy orgonaművész, játéka csodás, már-már földöntúli hangulatot kölcsönzött a templom megtekintéséhez. Átszellemültségem sajnos nem tudott teljesen kibontakozni L. földhözragadt kritikái miatt. Az ősi templomot a törökök dzsámivá alakították át, a freskókat, falakat lemeszelték, de ezalatt a falfestmények jó állapotban maradtak az utókorra.  L. szerint sikerült kissé túltolni a restaurálást, de engem magával ragadott a templom hangulata.

Két napot szántunk az UNESCO-Világörökség részét képező város felfedezésére. A sziklás bércek szinte függőlegesen szakadnak le a kék vizű tóba. Helyenként apró öblök cakkozzák a partvonalat, melyek a belvároshoz közel zsúfolt, napágyakkal, vendéglőkkel, kocsmákkal teli mini strandok. Köztük fapallón lehet közlekedni. A nyüzsgéstől távolabb, a Sámuel-erőd alatt szinte teljesen elhagyott öblök találhatóak.  Bámulva a fenséges,  türkizkék tó látványát, a körülötte húzódó párába vesző hegyeket, lassacskán eljutunk a Kaneo halásztelepülés házai fölé magasodó, sziklaormon álló Sv. Jovan Kaneo- kápolnához. A kápolna képe beleégett a retinánkba az Eső előtt c. film megtekintésekor. Naiv módon azt az élményt vártam, hogy a kopár, napszítta vidéken fekete ruhás, ortodox szerzetesek sietnek imádkozni a kis görögkeleti templomba. Ehhez képest több tucatnyi macedón turistával kellett osztozkodni, lökdösődni egy-egy jó fotóbeállítást nyújtó ponton. Mindezért azonban kárpótol a kis bizánci templom parádés elhelyezkedése, csodás látványa. Számomra ez a kis kápolna önmagában megtestesíti a bizánci építészetet, nagyon vártam, hogy végre megpillanthassam a filmből és a fotókról már ismert, oly jellegzetes építményt.

A Kaneo-templomtól kis ösvényen tapossuk az utat a Szt. Panteleimon-templom és a kora keresztény bazilika romjai felé. Az ösvény egy ligetes erdőn vezet keresztül, amelyet sajnos durva építkezéssel tesznek tönkre: döbbenetünkre az ohridi egyetem kampuszát építik ide a természeti környezetet és az ókori romokat egyaránt tönkretéve. Érthetetlen, hogy egy, a világörökség részét képező városban hogyan engedhetnek ilyet. Először azt hittük, hogy egy sokcsillagos szállodának kellett a hely, erre kiderül, hogy épp a tudomány nevében teszik tönkre mindazt, ami Ohrid esszenciáját adja. Felháborodva és kedvetlenül bukdácsolunk az építkezés és az ókori romok között, majd felbaktattunk a domb legmagasabb pontját elfoglaló Sámuel cár várához. A várban különösebb látnivaló nincs, de a várfalakról szép kilátás nyílik az alant elterülő vidékre és a városra.

Az augusztusi hőségtől felhevülve, a fenyőerdőn keresztül egy kis ösvényen leereszkedtünk egy rejtett kis öbölbe, ahol másnap csak mi fürödtünk a kristálytiszta vizű, éppen kellemesen frissítő hőmérsékletű tóban. A sekély vízben állva kis halacskák cikáztak a lábunk körül, és csiklandozva csipegették bőrünket. Egy-egy nagyobb sziklára kiülve élveztük a csendet, a melengető napsütést, a tó csendes hullámzását, tekintetünk az albán partokat fürkészte. Ezekért az élményekért szeretek utazni…

A városba visszatérve a parttól távolabb fekvő Previleptai Szűz Mária- (Szt. Kliment) templomhoz sétáltunk el. A templom freskói egészen egyszerűen lélegzetelállítóak: amikor a törökök a Sv. Sofiját és a Szent Panteleimont dzsámivá alakították át, ez a templom lett a vallási élet központja, s a gyertyák füstje az évszázadok alatt vastag koromréteggel fedte be a több száz éves falfestményeket. A város ezen része kevésbé turistás, több helyütt látni még omladozó, rogyadozó, autentikus lakóházakat, a parti zsivaj sem ér el idáig.

Visszatérve a part közeli utcákba, élvezhetjük a nyáresték forró hangulatát, vacsorázhatunk trendi és kevésbé felkapott helyeken, válogathatunk a bóvlikat és ajándéktárgyakat kínáló üzletek felhozatalában. Sok ékszerbolt árulja az ohridi gyöngyből készített ékszereket: az egyszerűtől a míves darabokig bármit megtalálhatunk. Ha már elszédültünk a forgatagban, csak üljünk ki egy „plázsra”, és egy-egy jéghideg Szkopszkó mellett élvezzük a macedón tenger vibráló hangulatát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.