5.nap – December 24.

Mára pihenős napot terveztünk, próbáltunk aludni, ameddig csak bírtunk. A bőséges reggelit a Nílus-parti teraszon szolgálták fel: finom omlett, falafel, sajtok, zöldségek, péksütemény, joghurt, kávé, tea. A szállás tulaja is váltott velünk pár szót. A kilátás nem csak innen, hanem a saját teraszunkról is szuper volt.

Reggeli után Elephantiné felfedezésébe vágtunk bele, a sziget a nevét a környező, fürdőző elefántokra hasonlító szürke gránit-sziklákról kapta. Három núbiai falu található a területén. Bandukoltunk a kis ösvényeken, amerre szimpatikus volt. Autóval szerencsére nem lehet közlekedni, így nyugalomban lehet sétálgatni. Be-benézegettünk a kertekbe, milyen növényeket termesztenek.

Az Asszuáni Múzeumtól nem messze egy focipályán két kisfiú focizott. Behívták Ábelt is, majd kis idő után még két kisgyerek csatlakozott, így már két csapatba tudtak osztódni. Egy darabig rúgták a bőrt, majd egy közös fotó után elköszöntünk tőlük.

A sziget nyugati oldala felé vettük az irányt, hátha találunk egy kompot, ami átvisz a Botanikus szigetre. Út közben L. beszédbe elegyedett egy emberrel, aki persze rögtön tudott is segíteni, és elvezetett egy kikötőbe, ahol valóban várakozott egy kis hajó. A kapitány viszonyt olyan árat mondott a pár perces útra, hogy rögtön sarkon fordultunk.

Mivel előzetesen az asszuáni bazárról csupa jót olvastam, így délután bepróbálkoztunk vele. A bazár a városi kompkikötőtől nem messze, az északabbra levő blokkok között terül el, központja egy hosszú sétálóutca. Sajnos semmi olyat nem láttam, amit bárhol máshol ne láttam volna eddig, semmi autentikus, kézműves vagy érdekes portéka nem jött szembe. Az utca végén található a vasútállomás, mellette egy kis turistainformációs iroda. Bekanyarodtunk, szereztünk pár infót és prospektust. Hazafelé már nem a bazársoron, hanem a Nílus menti sétányon akartunk visszasétálni. A bazár szélénél egy ember a nyomunkba szegődött, és az erre amúgy is „kihegyezett” L.-t kezdte nyomasztani a mindenféle szuper ajánlataival. Hiába gyorsítottunk, és mondtuk neki, hogy nem kérünk semmit, a pasi csak ott lihegett L. nyomában. Ő már annyira ideges volt, hogy se látott, se hallott a dühtől, és majdnem kilépett egy autó elé a forgalmas úton, miközben az üldözője elől menekült. Épp a pasi rántotta vissza a karjánál fogva, mielőtt az autó elé lépett volna. Nem sokon múlt… Nagy nehezen végül megszabadultunk az embertől, de ez a közjáték és az ijedelem nem dobta fel a hangulatunkat. A folyóparton a felukkások, hajósok ajánlkozását kellett hárítani, és az előbbiek miatt már meg sem mertem állni egyikkel sem alkudozni, hogy mennyiért vinne át a Botanikus szigetre. (Ez az egyik bánatom ill. hiányérzetem az egyiptomi út során, hogy elszúrtuk a felukkázási lehetőséget. A másik a kairói bazár kihagyása lett.) Ennyit a nyugalmas asszuáni sétálgatás mítoszáról…

Visszakompoztunk a szállásra, és a teraszon pihengetve, a Nílusban gyönyörködve vártuk az estét.

A szállásadó javaslatára a közeli King Jamaica étteremben vacsoráztunk. Tartottam tőle, nehogy valami fosatós cuccal elintézzük magunkat, de már annyira kívántuk a főtt ételt, hogy bevállaltuk. Szerencsére időben mentünk, és pont volt szabad asztal. (Másnap nem volt ekkora szerencsénk, sokat kellett várni a szabad asztalra. Harmadnap már rutinosan előre lefoglaltuk az asztalt, mert nagyon felkapott ez az étterem, hiszen a kompkikötő közelében van, és szuper a kilátás a Nílusra, ráadásul a kaja is jó.) Volt leves, csirke tagine, kefta, saláta, és minden nap kaptunk a választottakhoz egy ház ajándéka fogást.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.