7.nap – December 26.

Hosszú napnak néztünk elébe, hiszen a napot Abu Szimbel felkeresésére szántuk. Utazás előtt sokat gondolkodtam rajta, hogy megéri-e az egész napos autózás ezt az egy helyet, de mivel ismerősök is szuperlatívuszokban meséltek róla, úgy voltam vele, hogy ha már egyszer eljutottunk Asszuánig, akkor ezt vétek lenne kihagyni.

A csoportos túrák már hajnalok hajnalán, 3-4 óra körül elindulnak Asszuánból, és kora reggel érnek Abu Szimbelbe. Mi a gyerek miatt sem szerettünk volna túl korán indulni, így abban maradtunk Yusuffal, hogy reggel 7 kor indulunk. Ehhez is korán kellett kelni, de még elviselhető időben. A hotelben megkaptuk a kis reggeli csomagunkat, és álmosan baktattunk a reggeli komphoz, hogy átkompozzunk a Nílus másik partjára, ahol Yusuf várt minket.

Abu Szimbel 280 km távolságra fekszik Asszuántól, kb. 3 óra kocsival, innen már csak egy ugrás a szudáni határ. A táj a sivatagi autóúton nem különösebben változatos. Egy helyen tartottunk pihenőt, egy kávézónál, ahol megreggeliztünk egy, a sivatag szélére kirakott asztalon.

Út közben a sivatag közepén hatalmas zöldellő búzamezők tűntek fel. Yusuf mesélte, hogy amikor az orosz-ukrán háború miatt pánik tört ki a gabonapiacon, Egyiptom hozzáfogott, hogy búzát termesszen a sivatagban, és ezt most a Nasszer-tó vízével öntözik. Mivel ő minden héten akár háromszor is megteszi az Asszuán-Abu Szimbel utat, látta, ahogy a búzamezők hipp-hopp kinőnek a sivatag homokjából, egyre nagyobb és nagyobb területeket foglalnak el. Ha jól emlékszem 700.000 hektárt mondott… Az öntözést ráadásul nem fejlett technológiával, hanem eléggé pazarló módon, lineárral végzik. Nem kell hozzá nagy szakértőnek lenni, hogy lássuk: a pazarló vízgazdálkodás hosszabb távon aligha fenntartható, és súlyos problémákra fog vezetni.

Alighanem emiatt láthattuk Philae-nél a kb. egy méteres vízszint csökkenést…

Legutóbb a Nílus folyásirányán feljebb levő Etiópia épített egy hatalmas gátat a folyón, és mivel a folyam vízhozama nagy részben az Etiópiában eredő Kék-Nílusból érkezik, így Etiópia lépése könnyen nagy bajba sodorhatja a folyásirányon lentebb levő országokat, így Szudánt és Egyiptomot. Egyiptom a vízszükségletének 97%-át a Nílusból kapja, ettől függ az ország mezőgazdasága, ill. nagyrészt az áramtermelése is.

Egy 2018-as tanulmány szerint a Nílus völgye mellett a Tigris, az Eufrátesz és az Indus völgye válhat olyan ütközőzónává, amelyben akár háborúk is kipattanhatnak a fogyatkozó vízkészletek miatt.

11 óra körül érkeztünk Abu Szimbelbe. A szokásos bazársoron átvágva megvettük a jegyet, és besétáltunk a várva várt ikonikus templom elé. Szégyen vagy nem szégyen, de egyikünk sem tudta, hogy Abu Szimbelben igazándiból nem egy, hanem két templom is található: a híres Nagy Templom Egyiptom egyik legfotogénebb látványossága, ez II. Ramszesz temploma; a másik, kevésbé ismert pedig felesége, Nefertari temploma. A templomegyüttesnek Egyiptom Núbia feletti örökös hatalmát volt feladata demonstrálni.

A templomok nem az eredeti helyükön állnak, hanem a nagy gátépítési projekt keretében 1963 és ’68 között áttelepítették őket a Nasszer-tó egyik magasabban fekvő szigetére. Fontos szempont volt, hogy a templomok tájolása ugyanolyan maradjon. 1036 tömbbé vágták szét a templomegyüttest, és ezeket szállították át és illesztették újra össze az új lakhelyükön. A mögöttük levő hegy sem természetes képződmény, valójában egy vasbeton kupola, amit nagy tömegű homokkal, kőtörmelékkel és eredeti sziklákkal borítottak be. Olyan jól sikerült a projekt, hogy ez a helyszínen egyáltalán nem tűnik fel, mi is csak utóbb, egy dokumentumfilmben láttuk a szerkezetet.

Elsősorban a templomok belsejében található színes domborművek adnak útmutatást a templomok keletkezési idejéről. A Nagy Templomban például II. Ramszesz hadjáratának ábrázolása származik abból az időből, mikor apja, I. Széthi mellett uralkodott.

A Nagy Templom bejáratánál levő négy monumentális szobor mindegyike II. Ramszeszt ábrázolja, melléjük családtagjainak jóval kisebb szobrait állították. Az egyik királyszobor sérült, a fej és a torzó részei a földön hevernek a bejárat előtt. Már Ramszesz uralkodásának 34. évében, röviddel az épületek befejezése után megsérült egy földrengés során. Az áthelyezéskor ugyanebben a helyzetben rekonstruálták. Megkapóak a bejárat két oldalán az ázsiai és núbiai hadifoglyokat ábrázoló domborművek.

A bejárat előtti pallón lehet sorban állni a legfotogénebb szelfi- és fotóbeállításokért II. Ramszesz szobraival: az igazán menők a hely színárnyalataival kontrasztos színű ruhakölteményekben fotózkodnak. Ez egyébként - ahogy látom az Instán a fotókat - újabban minden felkapott helyen nagyon trendi.

Belépés után egy három hajóból álló oszlopcsarnokba érkezünk, amely két oldalát az Oziriszként ábrázolt. II. Ramszesz négy-négy szobra szegélyezi. A csarnok belső díszítésének témáját Ramszesz hadi győzelmei adják, itt található pl. a híres, hettiták ellen vívott kádesi csata (i.e.1274) ábrázolása.

A templom belsejében több, vésetekkel és feliratokkal díszített hajó nyílik mindkét oldalon, a szentélyben pedig a templomban tisztelt istenségek szobrai állnak: Ptah, Ámon-Ré, II. Ramszesz és Ré-Harahti. A fáraó tehát egyenlő az istenekkel. Az egykor aranyozott szobrokat az év két napján beragyogják a felkelő nap sugarai. Amikor a templomot áttelepítették, megőrizték ezt a különleges jelenséget, így február és október 22-én ez is megfigyelhető. A belépőjegy nyilván még borsosabb árú…

A Nagy Templom megtekintése után kicsit pihengettünk a kevéske árnyékban, a Nasszer-tó partján, majd Nefertari templomához vettük az irányt. A templom bejáratát Ramszesz és Nefertari kolosszusai őrzik. A templombelsőben hat Hathor-fejes oszlop áll.

Miután kényelmesen végignéztük ezt a kisebb templomot is, visszakanyarodtunk a bejárathoz, és sikeresem megvívtam az alkut a WC-használatra a WC-s fiúval („The child doesn’t pay!). Igazából nem szép dolog, hogy a 600 fontos belépőbe (akkori áron kb 6600 Ft) nem fér bele egy 10 fontos mosdóhasználat…

Yusuf a parkolóban várt minket, és kettő óra körül ismét nekivágtunk a több mint három órás útnak. Hazafelé Józsi már nyomta a gázt, és még majdnem világosban visszaértünk Asszuánba.

Yusuffal ezzel véget értek a közös napjaink, egy tisztes baksissal háláltuk meg a biztonságos vezetését. Mivel út közben beszélgettünk a cukornádból készült üdítőről, ő invitált minket, hogy kóstoljuk meg, de már túlságosan fáradtak voltunk, így elbúcsúztunk.

Este már az előre foglalt helyünk várt minket a King Jamaicában, a lehető legszebb kilátással a Nílusra. Megkóstoltuk a núbiai desszertet is, ami tulajdonképpen Oumm Ali volt: egy kis agyagedénybe szaggatott, cukros tejjel összesütött kenyér.

Szívesen olvastad a fenti útleírást? Ha tetszett a blogbejegyzés, kérlek kedveld a Facebook oldalamat is.

https://www.facebook.com/kirgizke

Itt értesülhetsz a legújabb bejegyzésekről, ill. ez nekem is visszajelzés, hogy tartalmas beszámolókat kaptok tőlem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.