4.nap – December 23.

A mai délelőttre a klasszikus egyiptomi látványosságok, a gízai piramisok felkeresése volt beütemezve. Mivel a repülőnk csak este indult Asszuánba, így egész nap problémás lett volna a hátizsákokat magunkkal hurcolni. Amennyire sikerült körbejárnom a témát, csomagmegőrző sehol sincs Kairóban, így az volt a legkézenfekvőbb, ha reggel kicsekkolunk, és a hotelben hagyjuk a hátikat, amíg a piramisokat nézzük.

Tízre értünk a Szfinx bejárathoz, még elviselhető hosszúságú volt a sor. Sikerült megvenni valamennyi jegyet (az egyes piramisokba szólót is), de a szokásos táskaröntgenezésen L. hátizsákja fennakadt. A biztonsági ténsasszony belekötött egy feltekert, terepszínű fásliba és egy távcsőbe, mondván, hogy ezek roppant veszélyes dolgok, nem juthatnak be a területre. Hosszú perceken át győzködtük, hogy egy feltekert fáslival – még ha terepszínű is - és egy távcsővel mégsem tudjuk a levegőbe röpíteni fél Kairót + a piramisokat, de nem tudtuk eltántorítani, és nem akarta L.-t beengedni. Végül beláttam, hogy itt márpedig jattolni kell, hogy bejuthassunk, és lőn: 10 EGP a kézbe megtette a dolgát, szabad lett az út a fáslinak (és nekünk is). L. nagyon felhúzta magát. Ráadásul a jegyirodától még jócskán gyalogolni kell a piramisokig, és út közben folytatódik a mindenféle árusok, ló- és tevehajcsárok idegesítő rohama. A tevegelésnek egyébként elvileg fix árfolyama van, emlékeim szerint 500 EGP volt kiírva egy táblán. Ha út közben az árusokat, hajcsárokat sikeresen hárítottuk, akkor a jobb fotóhelyekért a többi turiszttal kell megküzdeni.

A Khephrén piramisához vezető út az oroszlántestű, emberfejű Szfinx mellett vezet el. Az arc, amelyet mindenki ismer a világon, valószínűleg magát Khephrént ábrázolja. Khephrén piramisa 3 méterrel alacsonyabb, mint a szomszédos Nagy Piramis, de ennek ellenére magasabbnak látszik, mert a fennsík egy magasabb pontjára épült. Ma már csak ennek a csúcsán figyelhető meg a mészkőburkolat, amely valaha mindhárom piramist beborította.

A fennsíkon meglepően huzatos, szeles volt az idő. A szél kiábrándító módon hordja a szemetet, műanyag zacskókat a piramisok körül. Szomorú látvány. A maszk is kifejezetten jól jött, mert a levegő tele volt felkavarodott porral, homokkal.

Körbesétáltuk a Khephrén és a Nagy Piramist is, majd a kilátópont felé igyekeztünk, ahonnan mindhárom piramist látni. Itt van egyébként egy, a Tripadvisoron sokat dicsért étterem: a Khufu’s. Na majd egyszer ezt is kipróbáljuk, ha lesz legközelebb…

A kilátópont után leslattyogtunk a Menkauré piramishoz. Ide már csak kettőnknek vettünk jegyet, L. nem akart bejönni. Amíg mi bebújtunk a piramisba, addig ő kint ücsörgött és beszélgetett egy árussal.

A Menkauré piramis a legkisebb a gízai piramisok közül. Északi oldalán látható „sebhely” Szaladin fiának és utódának a munkája: kairói építkezésekhez vitték el a piramis anyagát. A piramis belsejébe nem különösebben nehézkes a lejutás, gyorsan végeztünk.

Mire kijöttünk, L. kitalálta, hogy mégis körbesétálná ezt is, így most rajtunk volt a sor, hogy ücsörögjünk egyet a piramis tövében. Közben egyre jobban feltámadt a szél, a szemünk-szánk-hajunk telement finom porral, a hajam úgy beszilárdult mint egy sisak. Mire izgulni kezdtem volna, hogy hol marad már L., visszaért, és elindultunk a kijárat felé. Ezúttal a Szfinx másik (jobb) oldalán kerültünk, itt relatíve közel lehet jutni hozzá, de még nagyobb a tömörülés-könyökölés egy-egy jó fotóért. Nagyon idegesítő volt ez a küzdés is, de persze érthető, hiszen mindenki élete egyik legjobb fotóját/szelfijét szeretné elkészíteni. Elszoktunk mi már az ilyen tömegturistás helyektől…

Fél kettőre végeztünk a Gízai-fennsík felfedezésével. Háromra beszéltük meg Ehabbal a fuvart a reptérre, így még volt időnk egy újabb Pizza Hut-ra. Nem mertük megkockáztatni, hogy bekapunk valami fosatós cuccot a repülőút előtt, aztán borul a kétheti programunk.

Ebéd után visszamentünk a szállodába, elköszöntünk és vártuk az előző nap lebeszélt transzfert.

Háromnegyed háromkor Ehab írt, hogy ő még Dahsúrban van. Kicsit ideges lettem, de azt ígérte, hogy háromra érkezik egy másik sofőr, másik autóval. Háromkor senki sem volt sehol… Persze előző nap még korábban is érkezett a megbeszéltnél… Negyed négy után végre befutott egy srác egy szakadt autóval, amiben még a biztonsági övet sem lehetett becsatolni. Mivel megcsúsztunk az indulással, így pont elkaptuk a négyes csúcsforgalmat a városban és a reptér felé, így több mint egy óra volt az út.

Táskaröntgenezés, csomagfeladás, a kapunál újabb biztonsági ellenőrzés. Az asszuáni Egyptair járatunk 18:45-kor indult, percre pontosan, majdnem telt házzal. Az út valamivel több, mint egy óra volt Asszuánig. Fedélzeti ellátás nem volt, de egy-egy kis vizet kaptunk. Pontosan érkeztünk Asszuánba, de a csomagkiadás iszonyú lassú volt. Az asszuáni reptéren már Yahia sofőrje, Yusef várt minket. Rettentő kényelmes volt, hogy ezt előre leszerveztem, és csak be kellett ülni a kocsiba, nem kellett hulla fáradtan taxisokkal viaskodni.

Asszuán az első benyomás alapján kellemes helynek tűnt, pálmafák szegélyezték az utakat, forgalom se nagyon volt. A szállásunk az Elephantiné szigetén volt, ahová komppal jutottunk át. Egy út mindössze tíz egyiptomi font (kb. 110 Ft/fő). A szállásunk szerencsére a kompkikötő közelében volt, így nem kellett rögtön szigettúrát tenni éjnek évadján. Fáradtan zuhantunk be az ágyba, miután túlestünk a bejelentkezési procedúrán és a welcome drinken.

Szívesen olvastad a fenti útleírást? Ha tetszett a blogbejegyzés, kérlek kedveld a Facebook oldalamat is.

https://www.facebook.com/kirgizke

Itt értesülhetsz a legújabb bejegyzésekről, ill. ez nekem is visszajelzés, hogy tartalmas beszámolókat kaptok tőlem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.