Május 24.

L. éjjel hascsikarásra ébredt, s innentől kezdve az ágyat a WC-re cserélte. Mivel már korábban felfegyverkeztünk Ercefuryllal, így gyorsan bevett egy szemet, de nem használt. Pár óra kivárás múlva kevertünk egy fincsi Smecta-koktélt (ezt meg még nekem írta fel tavaly a doki a török f..sás után), s ez már hatott is valamelyest, ezért egy második koktélt is leküldött utána. Így már huzamosabb időre is ki mert jönni szegénykém a fürdőből, s 11 körül még a szobából is bátorkodtunk kijelentkezni. Nekem ezúttal mázlim volt: a falafeltől semmi nyavalyatörést nem kaptam be. Legalább most tudtuk, melyik kaja volt a bűnös…

Kijelentkezéskor a tegnapi shawarmástól kapott 500-assal akartunk fizetni, mikor megkérdezte a recepciós, hogy honnan szedtük ezt a pénzt. Mondtuk, hogy attól akitől a dögkórt is: a csirkejelű gyorstalpalótól. Nézett egyet a pasas, s kijelentette, hogy ez a fajta pénz már rég nincs forgalomban. Azért elvette tőlünk, s gondolom utána lement „kiverni” a csirkéstől az érvényes bankjegyet. Remélem, hogy legalábbis elküldte a búsba!

Ez például nem volt egy kellemes momentuma az utazásnak: ott állsz egy átf.sott éjszaka után egy érvénytelen 500-assal a kezedben, amit szemrebbenés nélkül nyomtak a kezedbe, miután ott költötted a pénzedet…. Szóval javaslom, hogy ezt a shawarmázót kerüljétek el.

Hívtunk egy taxit, ami 40 SYP-ért volt hajlandó elvinni a buszpályaudvarra. Itt összefutottunk az olasz régészlánnyal, aki épp Tartusba indult. A mi buszunk Damaszkuszba épp délben indult (Al-Ahliah). Ez kicsit nyúzottabb volt, mint amilyenekkel korábban utaztunk, de azért fél háromra sikerült Damaszkuszba érni. Itt a Harasta állomáson tett le a busz. Lélekben már igyekeztem felkészülni a taxisok rohamára, így valamelyest felvérteződve hárítottam az első – 10 USD-s – ajánlatott. Kisebb licitálás alakult ki ránk, s végül egy 200-as bekiabálás győzött: irány a Ghazal Hotel. /Utóbb kiderült, hogy a kétszáz is pont a duplája a Harasta-belváros árnak: még egy szívás mára./

Már tegnap felhívtam a hotelt, hogy érkezni fogunk (e-mailben foglaltam korábban), magyaráztak ugyan valamit a telefonban, de végül azt mondták, hogy minden rendben, így nem aggódtam.

Mikor odaértünk, leültettek, s kezdődött a többfázisú szivatás:

1. fázis: lesz szobánk, de meg kell várni, hogy a spanyolok kicuccoljanak – kontra: a spanyolok még véletlenül sem kerültek elő
2. fázis: aludjunk a tetőn – kontra: ja, persze, ilyen szétf..sott állapotban…
3. fázis: ők ajánlanak egy hasonló árú szállodát – kontra: fel is hívott egyet, de az 2500 SYP lett volna az 1700 helyett. Ennyit a hasonlóságról…
4. fázis: menjünk másik szállodába - kontra: itt volt a mélypont, L. szerintem ölni tudott volna, s ezt egy jól irányzott pillantással tudatta a hotelos fickóval (Dettykém, Te pont ráéreztél, s ekkor küldted az smst!)
5. fázis: mégse menjünk sehova (mivel B. barátai vagyunk, akik az ő barátaik is így…hmmm…), adnak egy egyágyas szobát – kontra: részünkről ok., de a szoba valamiért mégsem állt elő
6. fázis: az éjszakás recepcióst kirugdosták egy egyébként üres kétágyas szobából, végre lett szobánk – kontra:  se ágynemű nem volt, se takarítás, de már örültünk, hogy a történet végére értünk, így végre becuccoltunk

A szoba egyszerű, két ágy, egy éjjeliszekrény, asztal. Ablak van ugyan, de kb. 2,5 m magasan, kinyitni, elérni nem lehet, előtte sárga függöny fogja el a természetes fény útját. Van egy másik ablaksor is hasonló magasságban, ez egy másik szobára „néz”. A szoba egyik szélén – mint egy baromi nagy szekrény – áll a fürdőszoba. Ezt tényleg úgy kell elképzelni, mintha belépnél a szekrénybe zuhanyozni. J A „szekrény” tiszta, angol wc-vel ellátott. Van egy ventillátorunk és egy légkondink is – utóbbi vsz. megint központi szabályozású -; hűtő, TV ez estben nem doppingolja életkörülményeinket.

Miután estére sikerült csekély mértékben lelket verni magunkba, besétálunk a városba, s teszünk egy kört a bazárban. Gyalog kb. 10 perc a híres damaszkuszi bazár. Az aleppóival ellentétben itt szerintem sok a bóvli, a csilli-villi csecsebecse. Viszont gyerekruhák nagyon aranyosak vannak, ha lenne egy „törpe” otthon, vennék neki egy zsák ruhácskát. Mivel apró utód még nem vár haza, így erről csak elméleti síkban ábrándozunk, s inkább a praktikus oldalon maradva egy gyógyszertárban orvosi alkoholt veszünk a Tatonka alkoholos főzőnkbe. A főzőhöz megalkuszunk egy kis vízmelegítő ibrikre. Ezzel előáll a mai vacsorakészítés teljes felszerelése. Hazaérve üzembe helyezzük a „konyhát”, s nemsokára iszogatjuk a finom-finom zacskóslevesünket. Milyen jól is esik ez a tegnapi éjszaka ill. a mai koplalás után! Mondhatni, a nap fénypontja.

Souq al-Hamidiyya

Mivel ez a nap eléggé megtépázott minket, gyakorlatilag a tyúkokkal feszünk. L. éjjel felkel, hogy meglátogassa a „szekrényt”. Én újabb őrjöngésre ébredek: nincs áram, tök sötét van a szobában és az egész hotelben. L. a vaksötétben motoszkálva megpróbálja kitúrni a nagyhátiból a zseblámpát (ha már egyszer oda nem vittük, ahol tudtuk, hogy szükségünk lesz rá, akkor legalább itt vegyük hasznát!), de persze nem találja. Eddigre már az összes aprószentek a mi szobánkba gyűlnek, s L. dörgedelmes átkai alapján a hotelnek mentén el kellene tűnnie a föld színéről, de legalábbis a porba omlania. Zseblámpa helyett végül is a kártyaolvasó romantikus fényénél talál be a „szekrénybe”, s ott is a megfelelő helyre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.