3. nap

Előző este kisütöttük, hogy másnap Tuniszba megyünk vonattal, megnézzük Karthágót és Sidi Bou Saidot. Reggeli után taxival a vasútállomásra vitettük magunkat, ahol ezren voltak, de sikerült jegyet venni a tuniszi vonatra.

Sidi Bou Said - utcarészlet

A Sousse-Tunisz út ára fejenként 15 TD oda-vissza, a vonat 8.35-kor indul Sousse-ból. Van korábban is, de mi ekkorra bírtunk magunkhoz térni. A vasútállomáson lehet normális, erős presszókávét kapni, úgyhogy minden „vonatos-reggel” evvel indítottunk. 1.osztályra helyjegyet kell váltani, a vonat teljesen kényelmes, az út kb. 2 órás. A vonatúton lehetőség nyílik az észak-tunéziai táj szemrevételezésére: általában olajfaligetek mentén halad a vasútvonal, majd félúttól már a Tunéziai-hátság vonulatai is láthatóak. Vonatunk 10.28-ra ért Tuniszba, a vasútállomás nem túl nagy, könnyű eligazodni. Az állomáson van turistairoda, ott ingyen adnak térképet Tuniszról, és a menetrendről is adnak felvilágosítást. A vasútállomás a belvárosban van, a medina közelében. Megkerülve a Place Barcelone nevű teret, a Rue de Hollande nevű utcán kijutottunk az Avenue Habib Bourguiba útra. Ez kb. olyan, mint Pesten az Andrássy út. Az Avenue Habib Bourguiba medinával ellentétes végén van a TGM állomás (a HÉV-hez hasonló), evvel Sidi Bou Saidba és Karthágóba lehet kijutni. Sidi Bou Said állomásig kb. 35-40 perc az út. Olcsó a jegy, de elég sokan utaznak evvel a közlekedési eszközzel, ezért érdemes az első osztályra jegyet venni. Miután megérkeztünk Sidi Bou Said állomásra, lövésünk sem volt, hogy merre is kéne továbbindulni, így hát mentünk a tömeg után. A TGM-el 98%-ban helyiek utaztak, ezért arra gondoltunk, hogy ők biztos tudják hová mennek. A „csordaszellem” ilyetén hasznosítása nagyon jól bevált: kijutottunk a Place du 7 Novembre térre. A tértől nem messze beültünk egy nagy teraszos kávézóba. Itt az asztalok citromfák között álltak, s az érett citromok már ott figyeltek a fejünk felett. Egy laza tejeskávé elfogyasztása után következett a kötelező „ragadd meg a pisilési lehetőséget” akció. Nagy sikert arattam a kávézó (férfi) személyzetének tagjai között, vsz. ide sem jár azért túl sok európai nő. Pedig még szőke sem vagyok…

Sidi Bou Said

Sidi Bou Said központja a mecset környéke. Ez egy kis dombon áll, a környéken lenyűgöző méretű agavék pompáznak. Az innen felfelé vezető úton indultunk tovább, rövid kaptató után elértük a jellegzetes fehérre meszelt, kék ablakrácsokkal díszített házikókat, kanyargós utcácskákat. Persze a főutcán itt is bazársor van, na innen gyorsan betűztünk az egyik kis sikátorba, s ezeken kanyarogva követtük a főutcát. Sidi Bou Said nagyon kellemes hangulatú hely, nyugalom sugárzik mindenhonnan, nincs rohanás, ordibálás és szemét. Az utcákon sétálva néha kivillan a házak között a Tuniszi-öböl kékje. A házak kertjeiben gyönyörű virágok nyílnak. A belső utcákon turistákkal sem találkozhatunk. Elsétáltunk a földnyelv végében található kilátópontig, majd a kevésbé meredeken lejtő sziklaoldalon próbáltuk megkeresni az LP által említett lefelé vezető ösvényt. Ez egy darabig meg is volt, aztán elfogyott. Próbálkoztunk több nyomvonalat is követni, de vakvágánynak bizonyult valamennyi. Kissé megfáradva kerestük a megfelelő helyet szép kilátással, fűvel a fenekünk alá, pár fával a fejünk fölé. Nem volt könnyű, mert a legjobb helyeket elfoglalták már a tömegével ott romantikázó helyi párocskák. Azért persze nekünk is sikerült elhelyezkedni, s átadtuk magunkat a csodás látványnak és a tücsökciripelésnek. Ezt az irodával érkezők tutira nem élvezhetik.

Sidi Bou Said

A pihi után visszaindultunk, de én még mindig nem adtam fel, hogy megtaláljuk a jachtkikötőbe vezető utat. Amíg élsz, remélj – ez a mondás is bejött, mert ahogy az utcánkon kóvályogtunk, megpillantottunk egy kertkapunak tűnő bejáratot, ahonnan egy lépcső vezetett lefelé. Bátortalanul megindultunk ebben az irányban, majd pár méter után láttuk, hogy tényleg nem magánlaksértést követünk el éppen, mert ez valóban egy, a hegyoldalon lefelé vezető hosszú lépcsősor, és sokan andalognak rajta. Persze kiírva semmi nem volt, de éreztük, hogy végképp irányban vagyunk. A lépcsősor helyenként elég rossz állapotban van, nem árt odafigyelni, nehogy bokaficamot kapjon az ember. Itt egy szem turistával sem találkoztunk, szintén a helyi szerelmespároké volt a terep. A kilátás csodás, a lépcső mindkét oldalán dús növényzet burjánzik. Leérve egyszer csak elfogyott az aszfalt alólunk, és valami építkezésen átgázolva kellett továbbhaladni a kikötő felé. Besétáltunk a kikötőbe: rengeteg kisebb-nagyobb hajó, csónak, vitorlás, jacht. Itt áttanulmányoztam az LP-t, hogyan jutunk Karthágóba. A könyv szerint a part menti utat követve eljutunk Carthage Amilcar TGM-megállóba. Való igaz, így is történt, jó kis séta volt, de tényleg kényelmes cipő javasolt erre a kirándulásra. A visszaúton láthattuk messziről az elnöki palota épületét is.

Sidi Bou Said - lépcsősor a kikötőhöz

Carthage Amilcar megállóból két megállót visszautaztunk Tunisz felé, jegyet a megállóban lehet venni. A Carthage Hannibalon szálltunk le. Megkerestük az Antoninus-fürdők bejáratát. Karthágóban a látnivalók több helyszínen helyezkednek el, ugyanavval a gyűjtőjeggyel (7 TD) látogatható az összes.

Karthágó az UNESCO világörökségének részét képező város. A legenda szerint a főníciaiak alapították Kr. e. 814-ben. A Földközi-tenger régiójának birtoklása végett ellentétbe került Rómával, a 3. háborúban végképp vesztett. Kr. e. 44-ben Julius Caesar újraalapította a várost, mely Kr. e. 29-ben Africa provincia fővárosa lett. Két évszázad múlva Karthágó 300.000 lakosával Róma és Alexandria után a birodalom harmadik legnagyobb központjává vált.

Karthágó

A 2. század közepén épült fürdők a tengerparton állnak, pompás környezetben. Egykor a Római Birodalom harmadik legnagyobb fürdőinek számítottak. Kr. u. 439-ben a fürdőket a vandálok elpusztították, s később a köveket az arabok újra felhasználták Tunisz építéséhez. A pálmafákban, virágokban bővelkedő parkban található kis makett segítségével a gyengébb képzelőerővel rendelkezők is elképzelhetik a valaha hatalmas méretű épületeket.

A fürdőktől nincs túl messze a római színház és a villák helyszíne sem: a TGM-vonal fürdőkkel szemközti oldalán van. A színház nekünk nem igazán tetszett, modern építőelemekből van újjáépítve, szinte alig van eredeti rész. A villák ezzel ellentétben tetszettek, bár itt is vannak bizonyos túlrekonstruálások. Ami meg nincs rekonstruálva, azt a gaz lepi be, de amikor ott voltunk, ezek a gazok nagyon szépen virágoztak, úgyhogy látványügyileg szép volt. Begázoltunk a sűrű növényzetbe, a romok közé, hátha látunk még valami érdekeset, de egy idő után visszafordultunk, mert féltünk a bokatörés eshetőségétől. Ez a helyszín egyébként ismét egy magasabb ponton található, kellemes szellő fújdogált, késő délután már elkelt a kabát. A kilátás persze ismét gyönyörű volt. Az elemi ösztönök megint erőt vettek rajtunk, így az egyik villaépület alapfalain üldögélve, a Tuniszi-öblöt csodálva befalatoztuk a hátizsákban felelhető cukrokat és csokoládékat.

Karthágó - kilátás a tuniszi öbölre

Több karthágói helyszínre már nem futotta az időnkből, így TGM-el visszautaztunk Tuniszba. Elfelejtettünk az első osztályra jegyet venni, ezért a másodon nyomorogtuk végig a röpke fél órás utazást. Tuniszban szép nyugodtan visszasétáltunk a vasútállomásra, és kísérletet tettünk felszállni a Sousse-ba tartó szerelvényre. A helyzet akkor lett gyanús, amikor a peronra nyíló ajtónál a kalauz visszaküldött minket valami pecsétért a pénztárhoz. Magyarázott is valamit, amiből nem sokat értettünk, de visszaballagtunk a pénztároshoz. Na, itt ért minket a jó hír: erre az esti vonatra az összes helyjegy elfogyott, maximum másodosztályon mehetünk helyjegy nélkül, vagy megvárjuk a 9 órás indulást, amire még van első osztályú jegy. Én holtfáradt voltam, így arra gondoltam, hogy lesz, ami lesz, elindulunk evvel a vonattal. Az előbbi kaller nagyon rendes volt, beengedett minket a vonathoz, s mondta, hogy próbáljunk meg felszállni. Amikor felugrottunk a vonatra, még legalább állóhelyek voltak, de pár kocsival arrébb és néhány perc múlva még leszállni is alig tudtunk. Rengetegen voltak a vonaton, szó szerint állóhely sem volt sehol. A párom itt, ezen a ponton teljesen kiborult, én mindenáron haza akartam menni, ő meg nem volt hajlandó a helykereséssel tovább próbálkozni. Végül egy kisebbfajta műsorszámot előadva, közérdeklődést kiváltva, viharverten, megnyúlt ábrázattal visszaslattyogtunk a kasszához, és megváltottuk a helyjegyeket a 9-es vonatra. Tanulság: a helyjegyet ne felejtsétek el Tuniszban megérkezéskor lepecsételtetni, hogy a visszaúton is legyen helyetek!!!

Még 2,5 órát kellett elütni valahogy, mivel gyakorlatilag már járásképtelenek voltunk, így kivánszorogtunk az Avenue Habib Bourguibára, és a legelső kávézóban ittunk egy frissen facsart narancslét. Ekkor már felerősödött a szél, s eléggé lehűlt a levegő is, a narancslé sem tartott sokáig, ezért jónak láttuk, ha tovább állunk. Már nézegelődni sem volt erőnk, visszabaktattunk a vasútállomásra, és a váróhelyiségben relaxáltunk még egy órát. Ekkor lehetőség nyílt a helyi utazóközönség alaposabb szemrevételezésére is. A 20.50-kor induló vonatunkon kényelmes helyünk volt, az utazás közben jobb híján a prospektusokat és az LP-t nézegettem, s szövögettem a következő napi terveket. Kint már teljes volt a sötétség, semmit nem lehetett látni. A vonat 22.40-re ért Sousse-ba, rögtön leszállásnál elkapott minket egy taxis, aki az éjszakai tarifához képest is borsos áron vitt vissza a hotelba (5 TD). Igen, arra rá kell érezni, hogy mikor kell órát kapcsoltatni, és mikor alkudozni; de olyan fáradtan már mindegy volt, csak legyünk már vízszintesben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.