5. nap

Az ötödik nap reggelén ismét vonatra szálltunk, s El Jembe utaztunk (5 DT/fő a csak oda szóló jegy; kb. 1 órás az út). A Gladiátor c. film forgatásának fő helyszínéül használt amfiteátrum a modern város közepén van. Nem lehet eltéveszteni az odajutást, a város minden pontjáról látható a hatalmas építmény.

El Jem - amfiteátrum

Már kora délelőtt is sokan voltak az amfiteátrumban, így érdemesebb olyan időpontot választani, amikor kevesebb a látogató, s az ember jobban beleélheti magát a hely légkörébe. A méretek elképesztőek, az épület nagyon jó állapotban maradt fenn, s szorgosan restaurálgatják is, ahogy azt később láttuk.

Az el-jemi amfiteátrum az UNESCO világörökségének része, a római korból származó harmadik legnagyobb amfiteátrum. Befogadóképessége kb. 30.000 fő. Valószínűleg 230-38 között épült Gordianus africai proconsul jóvoltából.

A szervezett csoportok viszonylag kevés időt szánnak az építmény megtekintésére, mi legalább 2 órát bolyongtunk a boltíves folyosókon, az emeletek közt. Igazán a föld alatti folyosókon lehetett azt az érzést elképzelni, milyen lehetett a szinte teljes sötétségből kilépni a napfényes arénába, ahol isten tudja mi várt az ember fiára/lányára.

El Jem - múzeum (római villák)

El Jem - múzeum

A főbejárattal ellentétes oldalon egy kis kert van az amfiteátrum mellett, ennek a végéből igazán jó képeket lehet készíteni az építményről, mivel ide nem jönnek át a turisták, s nincs az a zavaró csődület, ami a főbejáratnál uralkodik.

Miután minden zeget-zugot bejártunk, dobtunk egy kávét a főbejárat előtt lévő kávézóban. Ez sem mindennapos érzés volt: tök nyugiban ülsz egy teraszon, nem zavar senki, mert a rohanós turistacsoportoknak ilyen léhaságokra -mint egy laza kávé-, nincs ideje, s nézed az aranyló színekben játszó amfiteátrumot…

A kávézóban dolgozó fiú elmagyarázat az utat a helyi múzeumhoz. A kávézó mellett ki is van egyébként táblázva, aztán többet soha, pedig nincs annyira közel, hogy ne lehessen eltévedni. Kis szerencsével és megérzéssel kivételesen kérdezés nélkül is sikerült eljutni az említett intézményhez, amit tényleg kár lett volna kihagyni. Megkockáztatom, hogy a legjobb volt azok közül, amiket mi láttunk.

A múzeumban szebbnél-szebb mozaikokat mutatnak be, rekonstruált római villaépületek között sétálgathatunk. A kertben nyugalom és madárcsicsergés várja a látogatót. A teremőr-bácsi is nagyon kedves, segítőkész, angolul igyekszik a lehető legtöbb információt átadni az érdeklődőknek. Abból ugyanis nincs túl sok: a turisták 98 %-a leragad az amfiteátrumnál, s a múzeumra már nem jut ideje. Itt fotóztuk az egyik legjobb mozaikos képünket: tevén ülő huncut Bacchust ábrázol.

El Jem - múzeum

A múzeummal szemben, a vasútvonal túloldalán, az alacsony domboldalba vájva találjuk meg a régebbi amfiteátrum romjait. Na, itt aztán már végképp nincs turista egy szem se! A hely leginkább egy szeméttelepre hasonlít. Az erősen lepusztult állapotú falak közt nylonzacskókat hord a szél. Ottjártunkkor egy professzorokból és egyetemi hallgatókból álló kis csoportba botlottunk. Szóba elegyedtünk velük, s kiderült, hogy a Tunisi Egyetemről jöttek, valamiféle (számunkra megfoghatatlan) archeo-építészetet hallgatnak, s éppen egy terepkiránduláson vesznek részt. Az amfiteátrumról elmondták, hogy az I-II. században használták, az el-jemi Colosseum építése előtt. Sajnos, a nyelvi nehézségek végett csak ennyire jutottunk: mi franciául nem értünk, ők meg angolul nem tudtak. Sebaj, a lényeget így is sikerült kihámozni az elhangzottakból.

Az egyetemista-csoport távozása után mi is indultunk, a luázsállomást akartuk becserkészni. Kisebb séta és gyors kérdezősködés után meg is lett: beszálltunk a Mahdiába induló következő járgányba, s kb. 10 perc múlva startoltunk is. A luázsban egyébként szerintem legjobb leghátul ülni, így elkerülhető, hogy a helyi utastársak egész úton minket stíröljenek.

1 óra múlva megérkeztünk Mahdiába, a luázsállomásról taxival bevitettük magunkat a belvárosba 2 TD-ért. Mahdia bájos kisváros, 916-ban alapította az első fátimida kalifa, El-Mahdi.

Mahdia - utcakép

A taxis a Szkifa el-Kahla előtt rakott ki minket: ez Tunézia egyik legszebb erődkapuja. Keskeny, boltíves, majdnem 50 m hosszú folyosón keresztül lehetett bejutni az egykori városba. Piacnapokon a belső tér beugróiban árusok árulják portékáikat.

Amint kiléptünk a kapu másik végén, a bazársorra lyukadtunk ki. A délutáni melegben az árusok kókadtan üldögéltek boltjaik előtt. Turista egy szem se. És ekkor észrevettek! A hosszú utcán szemmel láthatóan végiggyűrűzik az izgalom. Végre! Itt jön két palimadár. Na, mindjárt lesz itt üzlet. Szerencsétlen muksók izgatottan toporognak a standok előtt, mi pedig a látványtól halálra válva megtorpanunk…Nézés balra: semmi. Nézés jobbra: kis mellékutca árus nélkül. Uzsgyi: bevetettük magunkat a sikátorba, majd csak lesz valami alapon. Lett is: egy kellemes kis térre jutottunk ki, ahol beültünk a legszimpatikusabb vendéglőbe. Vendég rajtunk kívül nem volt, a teraszon csak az ételt kunyeráló macskákkal kellett osztozkodnunk. Az egyik dög folyamatosan paráztatott: ha ránéztem, mindig úgy tett, mintha épp abban a pillanatban készült volna rám ill. a szendvicsemre ugrani. A szugerálást néha éktelen vernyogással toldotta meg. Az amúgy egész jónak mondható szendvics elfogyasztása közben egyik szememet állandóan azon az átkozott macskán kellett tartanom. Kisebb húscafatokkal próbáltam kordában tartani a szemtelen cicust.

Mahdia - erőd

A megkésett ebéd után lesétáltunk a partra. Csak a lába alá ne nézzen az ember: szemét borít mindent, de a tenger csodálatos. A parton nem lehet végig elsétálni a ribátig, bekerültünk a medina felé, és a kis utcákon bolyongva közelítettük meg az erődöt. A Bordzs el-Kebir a félsziget legmagasabb pontján áll, mellette a tengerpart felé arab temető terül el. A fehér sírkövek között alakok bolyongtak, az egészet egy zöldellő, sárga virágoktól pompázó rét vette körül. A part helyenként meredeken szakad a tengerbe. Gyönyörű! Egészen lenn, a parton a tenger által legyalult mészkősíkon sétálgathat az ember, csak a ki-kicsapó hullámokra kell figyelni. A partvonalat a Nagymecsettől egészen az Afrika-fokig az eredeti fátimida erődítések töredékei kísérik. A hely nyugalma átható, akár egész utazás hátralevő idejére maradtam volna. Itt, a partvonal mentén sétálgatva a partfalban épített sírkamra falait vettem észre. És tényleg, emberi csontok feküdtek a sírkamra környékén elszórva. Felnézve, további sírkamrákat rejtő halmocskákat fedeztünk fel a part mentén. A környéken kerámiatöredékeket is találtunk. Lám, a régész szerencséje… De aztán senki ne kezdjen el illetéktelenül áskálódni!!!!

Az erőd a 16. században, fátimida alapokon épült. A tetejéről nyíló kilátás tökéletes.

Jó volt üldögélni a vastag falakon, érezni, hogy a friss tengeri szellő bele-belekap a hajamba, a simogató napfényben fürdőzni, nézni a kikötőben tevékenykedő ismeretleneket. Vannak tökéletes pillanatok az életben. Ez az volt.

Mahdia - Afrika-fok

Mahdia a szívem csücske lett. Egyetlen zavaró tényező az volt, hogy az erőd mellett sétálgatva alig bírtam magamról levakarni egy kéregető kisfiút. Lupó előttem rohant vagy 10 méterrel, a fényképezéssel volt elfoglalva, a gyerek meg teljesen rámtapadt. Alig tudtam tőle lépni, az ingemet rángatva nyöszörgött egy kis baksisért. Sajnáltam, de ha az ember egyszer ad az egyiknek, hirtelen ott terem még tíz kis rosszcsont. Egy idő után már tényleg zavaró volt a gyerek erőszakos kitartása, idegességemben majdnem ráléptem egy levágott tyúkfejre. A látvány, mint valami David Lynch filmben: rajtam lóg egy szutykos kis kéregető, folyamatosan kántálva a mondókáját,én meg egy a lábam előtt heverő véres tetemre meredek…A horrorisztikus jelenet után a fiú is odébb állt, a kedélyek lenyugodtak.

Visszaindultunk a vasútállomás irányába. Megvettük az egyetlen délutáni vonatra a jegyet, a pénztáros kicsit furcsállta hogy miért vonattal megyünk vissza. Mi meg azt furcsálltuk, hogy ő ezt furcsállja. Aztán kiderült, hogy van kisvasút is, ami gyakrabban jár. Jó volt nekünk a hagyományos vasút is, így is vagy másfél órába került, mire visszazötyögtünk Sousse-ba.

El Jem - múzeum, Bacchus a teveháton

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.