Irán 2012 - 0.nap

2012.05.19. 15:20

2012. április 10. – 0. nap

 

Elérkezett az indulás várva várt napja. Apuék reggel 8 óra körül jöttek Ábiért, aki a nagymágocsi nagyszülőknél töltötte az elkövetkezendő heteket. 10-re ütemeztük az indulást. Én még gyorsan elrohantam a városba a biztosításról szóló kötvényt kinyomtatni, persze hogy maradt még az utolsó pillanatokra is valami fontos…

Gyorsan bepakoltuk Ábi utolsó játékait, összekészítettük az úticsomagot, leellenőriztük, hogy minden megvan-e, és miután mindent megfelelőnek találtunk, nem húztuk hosszan a búcsúzást. L. levitte babit az autóba, becsatolta, elköszönt tőle, majd apáméktól is. Én nem akartam őket lekísérni a ház elé, nehogy sírás legyen, ezért fent kuksoltam a lakásban, és persze nagy magányomban el is tört a mécses, mert mégiscsak…na.

Sok idő azonban nem volt az egerek itatására, még magunknak is be kellett fejezni a csomagolást, aztán szendvicseket gyártani, kaját pakolni, közben jött Sz., aki segített kivinni a négy hátizsákot a vasútállomásra. Még egyszer utoljára leellenőriztük, hogy a pénz, repjegy és az útlevelek megvannak-e, majd dél körül kidöcögtünk az állomásra. A fél egyes Railjettel indultunk Bécsbe. A vonat mint egy szardíniás doboz, tele volt, a hátiknak is alig találtunk helyet. Az út szerencsére rövid, mindössze másfél órás, kettőre meg is érkeztünk a Westbahnhofra. Mivel még tengernyi időnk volt a gép indulásáig, ezért szépen kerestünk egy szimpatikus helyet, ahol megebédeltünk a hozott elemózsiánkból, majd elsétáltunk egy közeli boltba ásványvizet és energiaitalt venni, hiszen tudtuk, hogy nem mostanában fogunk tudni aludni, és kávét sem fogunk tudni kapásból venni Teheránban. Több mint 40 órás ébrenlétre kellett berendezkednünk…

Miután mindent beszereztünk, visszaballagtunk a Westbahnhofra, megvettük a két zónás jegyet a reptérre. Metróval Wien-Mitte-Landstrasse megállóig, aztán gyorsvasúttal a reptérre utaztunk. Az átszállásnál volt némi bizonytalankodás, de végül sikerült eltalálni a megfelelő irányt, járatot.

A bécsi reptér indulási oldala nem túl kényelmes, alig van ülőhely, nagyon résen kell lenni mikor szabadul fel-egy-egy szék. Még mindig sok időnk volt a becsekkolásig, és hogy a terminál egy kényelmesebb részébe kerülhessünk. Szerencsére L. talált egy nem túl drága kávézót, és legalább egy finom feketét tudunk venni. Várakozás közben figyeltük a sokféle jövő-menő, szaladgáló embert, a kordonok között rohangáló vagy éppen fáradtan sírdogáló gyerekeket. Közben Apuék is jelentkeztek, hogy szerencsésen megérkeztek Mágocsra, és minden rendben.

Kb. fél 6 körül nyitották meg a Turkish Airlines 1888-as isztambuli járat csekkolásának lehetőségét, nem is tétováztunk, gyorsan bejelentkeztünk a gépre, és feladtuk a csomagokat Teheránig. Ekkor még csak 20 kilót nyomott a két nagyháti…

Biztonsági- és útlevélellenőrzés, majd bebocsátást kaptunk a belső részbe, ami tele van üzletekkel és éttermekkel. Mivel sem vásárolni, sem éttermezni nem akartunk, megkerestük a megfelelő kaput, de még ott is annyira kevés az ülőhely, hogy már mind foglalt volt. Hát igen, ez a fogyasztói társadalom és a kapitalista szellemiség kényszerítő ereje: ha normálisan ülni akarsz, fogyassz is valamit. Azért csak vánszorgott tovább az idő, és végre megnyitották a belső kaput, melyen -egy újabb biztonsági ellenőrzésen keresztül- be lehetett ülni a járat/kapu saját várójába. Elég szépen összegyűltek az emberek, sejtettük, hogy tele lesz a járat. Így is történt, mi a gép végében kaptunk helyet. Újfent megállapítottam, hogy nem szeretek hátul ülni. Előttünk egy vidám nyugdíjascsoport foglalt helyet, úgy viselkedtek, mint az óvodából kiszabadult ovisok, össze-vissza ültek-pakoltak, nevetgéltek, majd eladták a gépet. A repülőgép egy meglehetősen új járgány volt, nem repülhettek vele még túl sokat, szinte érződött az „új szaga”. Felszállás előtt a szokásos módon borsónyivá ugrott össze a gyomrom, de semmi ok nem volt az idegességre, szépen emelte fel a pilóta a gépet.  Tettünk egy kört Bécs felett, aztán Pozsony felé vettük az irányt, majd Komárom felé repültünk. A Duna vonalát valamivel Komárom után léptük át.  Pest felett már éjszakai fényekben repültünk, szépen kivehetőek voltak a hidak, gyorsan integettünk is J.P.G.-nak. Máris hozták a meleg vacsorát, a Turkish Airlines-hoz méltóan finom volt.

Isztambulba pontosan, helyi idő szerint éjfél körül érkeztünk meg. Tartottam egy kicsit az átszállástól, de mivel nem késtünk, így a 2 óra bőségesen elég idő volt, s egyébként is szinte az egymás melletti kapukhoz érkezett/indult a két gép, így gyalogolni sem kellett sokat. Egy útlevél és biztonsági ellenőrzés után mehettünk is a váróba, ahol még kb. 1,5 óránk maradt a következő gép indulásáig.

Próbáltunk free wifit keríteni, de nem volt, ill. csak jelszavas-bejelentkezős lett volna. Isztambulban zuhogott az eső, az ablakon keresztül néztük hogy áznak a bepakolásra váró csomagok a repülőgépek mellett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kirgizkeutazasai.blog.hu/api/trackback/id/tr124525934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2012.05.24. 17:04:56

Csak annyit, hogy én nem sajnálom a bécsi reptéren a vendéglátósoktól a pénzt. Nem négyszeres szorzóval dolgoznak mint Ferihegyen és teljesen rendben van az étel/ital minösége, nem úgy, mint Ferihegyen.

mitshubishi_pujaro 2012.06.03. 14:17:15

Szeretném felvenni Veled/Veletek a kapcsolatot. Augusztusban készülök Iránba menni motorral. Mindenféle észrevétel, jótanács és egyéb dolog hasznos lehet. Légyszíves írj egy e-mail címet amin elérlek. Köszönöm előre is!

kirgizke 2012.06.03. 14:28:07

@mitshubishi_pujaro:
Üdv.Írtam mailt. Ha konkrétan praktikus információkra vagy kíváncsi, akkor majd a végén lesz ezekről és a "piszkos anyagiakról" egy bejegyzés, csak menet közben nem akarom ezzel terhelni a szöveget ill. az olvasót.
süti beállítások módosítása