2012. április 16. – 6. nap

Reggeli közben azon tanakodtunk, hogyan lehetne a legegyszerűbben és a lehetőségekhez képest optimális költséggel eljutni Persepolisba valamint a környező látványosságokhoz. Tudtuk, hogy több lehetőségünk van: szervezett kirándulás csoporttal, taxibérelés ill. tömegközlekedés. Miközben a reggelin nyammogtunk, kiszúrtam egy szimpatikusnak tűnő európai srácot (C.L.) az egyik asztalnál, és gondoltam megkérdezem, lenne-e kedve társulni hozzánk, vagy van-e már konkrét tapasztalata erről a túráról. Tényleg jól el is beszélgettünk vagy egy röpke fél órán át angolul, majd mikor már mindenki ment volna az útjára, C.L. megkérdezte:

- „Where are you from, anyway?”

- „We are from Hungary.”

- „Sziasztok, C. L. vagyok….” – hangzott a válasz, immár magyarul.

Szóval eszméletlen kicsi a világ, és mit ad Isten, nekünk például pont egy másik magyart egy shirazi szállodába, ami ráadásul még az LP-ben sincs bent, így csak kevés európai ismeri…

C.L. –el ezután magyarul folytattuk a beszélgetést, „gyors kört futottunk” kinek-kinek a közel-keleti tapasztalatairól, Iránról, a világról és Magyarországról. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy nem is tűnt fel, mennyire elszaladt az idő. Megegyeztünk, hogy estére jók vagyunk egymásnál egy teára, aztán mindenki ment a dolgára. Ideje is volt indulni, mert már kb. fél 12 felé járt az idő.

Shiraz - Nasir al-Molk mecset bejáratánál

Shiraz - Nasir al-Molk mecset

Shiraz - Nasir al-Molk mecset boltozatrészlete

Elsőként a Nasir al-Molk mecsetet kerestük fel. A mecset a 19. század második felében egy hatalmas komplexum részét képezte, egy udvarház, egy fürdő, egy ciszterna egészítette ki az épületegyüttest. Sajnos a modern Lotfali Khan Zand utca építésekor mindezzel nem törődtek, és az épületegyüttes java részét elpusztították. A mecset szerencsére túlélte a modernizálást, és napjainkban az egyik legszebb vallási építmény Shirazban, ha nem egész Iránban. A nyugati oldali imaterem hatalmas, színes üvegablakokkal zárt, belül 12 spirálisan csavarodó, akantuszleveles-oszlopfős oszlop tagolja a teret, és tipikusan Qajar-dizájnú csempék díszítik a boltíveket. A napfény színpompásan szűrődik át a hatalmas üvegfelületen, visszaverődik a festett csempéken, és színorgiába torkollva táncol a padlót beterítő, nem kevésbé gazdag színvilágú perzsaszőnyegeken.

Shiraz - Nasir al- Molk mecset

Shiraz - Nasir al-Molk mecset

Shiraz - Nasir al-Molk mecset csemperészlet

A bejáratnál kicsit elbizonytalanodtunk, hogy „hitetlen” létünkre beléphetünk-e a mecset területére, de ahogy sehol másutt, itt sem volt gond, és a portásnéni ill. –bácsi kedvesen terelt befelé minket. A nyugati, zárt imateremben minden esetre még egy helyben kölcsönözhető leplet is magamra terítettem, bár ebben az időpontban senki sem volt ott. Mivel hosszasan gyönyörködtünk a csodálatos látványban és hangulatban, a portásnéni egyszer benézett hozzánk, de ő is látta, hogy minden „takarnivaló” duplán is takarva vagyon, így magunkban folytathattuk tovább a szemlélődést.

Shiraz - Nasir al-Molk mecset

Shiraz - Nasir al-Molk mecset

Shiraz - Nasir al-Molk mecset (csemperészlet)

A mecset után a közeli Zinat al-Molk udvarházba mentünk, ami egy tipikus régi, shirazi ház. A központi udvar körül sorakoznak – mintegy láncra fűzve - az egymásba nyíló szobák, egyesek közülük a tájolástól függően a nyári, mások a téli lakhelyet adták. A ház egykor a Qavam család tulajdonában állt, a nevét a család lányáról kapta, manapság a Fars Történeti Múzeumnak ad helyt. A ház belső díszítése kiemelkedően gazdag: gyönyörűen festett famennyezetek, tükörmozaikból kirakott tükörtermek és pompás stukkódíszítés emeli az épület fényét. Az udvaron egy fiatal anyuka-apuka és a tündéri kislányuk mosolyogtak ránk. A kislánynak megmutattuk Ábit az iPhone-on, annyira megtetszett neki, hogy a végén alig akart megválni a telefontól.

A következő látnivaló a sorban a 19. századi Naranjestan, egy tipikus shirazi városi ház ill. kert volt. A házat eredetileg Mohammad Ali Khan Qavam al-Molk  - a hatalmas Qavam-család egyik leszármazottja - építette 1875-1884-ig. A szobák itt is egy nagyobb, virágokban és citrusfákban bővelkedő udvart fognak közre. A birooniként használt épület (a családi körön kívüli vendégek fogadására szolgált) hasonlóképpen gazdagon díszített, mint az andarooniként szolgáló Zinat al-Molk (ezt csak a szűk család használta).

A citrusokról jut eszembe, hogy nem csupán ezekben a gyönyörű kertekben, hanem szerte az egész városban isteni citrusillat lengedezett. Épp virágoztak a narancs, noranzs és citromfák…

Shiraz - Zinat al-Molk (festett famennyezet)

Shiraz - egy kis perzsa tündér

Shiraz - Naranjestan

Shiraz - Naranjestan (festett famennyezet)

A Qavam-komplexum megtekintése után némi harapnivaló felderítésére indultunk. Tegnap már kinéztem egy helyet a hazafele vezető úton, ami csak úgy szolidan „Pizza Hut”-ként reklámozta magát. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy az áldásos(?) vagy áldatlan globalizáció eme ágazata egyelőre elkerüli Iránt, sehol egy McDonald’s, sehol egy Pizza Hut…amikor Esfahanban az örmény negyed felé sétálván Benetton divatházat láttam, azon is elgondolkodtam, vajon „igazi” lehet-e, de utóbb megnézve a Benetton oldalán, valóban van egy eredeti márkaboltjuk a Tohid úton. Visszatérve a shirazi „Pizza Hutra”, úgy tűnt a helyiek is kedvelik, mert előző nap este tele volt a forgalmas útra néző terasza is. Mivel ma már bőven túl voltunk az ebédidőn, és inkább a sziesztaidőbe csúsztunk bele, rajtunk kívül szinte senki sem volt a pizzázóban. Én egy vegetáriánus, L. pedig valamilyen másmilyen pizzát választott, amiről utóbb kiderült, hogy az enyémmel ellentétben nem volt jó választás, mert valamiféle parizerszerű felvágottal szórták tele, nem is nézett ki túl bizalomgerjesztően. Minden esetre egy kólával fertőtlenítettünk. Az „eredeti” Pizza Hut-os ebéd árát jól megkérték, ennyiért akár egy elegáns helyen is ehettünk volna. Kaja után a Zand Boulevardra indultunk, hogy az aktuálissá váló pénzváltást elintézzük. Az LP szerint a Zand tele van pénzváltókkal, de amikor oda értünk, még minden redőny le volt húzva, s csak egy-két váltót láttunk kiírva itt-ott. A Pars Tourist Agencyt azért megtaláltuk, és megérdeklődtük a Persepolis - Naqs-e Rostam/Rajab – Pasargadae túra árát és kondícióit. Mivel kedvezőnek tűnt az ár-érték arány, úgy döntöttünk, hogy egyénileg csak macerásabb és talán drágább is lenne, így befizettük magunkat másnapra. Mire végeztünk, a Zandon is megindult az élet, előkerültek a legális és az utcán illegálisan ügyködő pénzváltók is. A Zand Exchange-et ajánlotta a könyv, ott voltak a legtöbben, sőt még az árfolyam is ott volt a legjobb, így mi is megpróbáltunk befurakodni a magunk pár száz dollárjával. Nagyon picike halacskák voltunk a mély vízben, mert a legtöbben körülöttünk gumival összefogott százdolláros-kötegeket lobogtattak…Teheránhoz képest jelentősen romlott az árfolyam (mármint a riál sokat javult a dollárhoz képest), de -utóbb olvasva a híreket- ez lehet, hogy a kedvező világpolitikai eseményeknek is betudható volt.

Shiraz - pizza

Visszaballagtunk a bazárba, ahol egy idős, fogatlan bácsika kapott el minket. Minden esetre az öreg egy jelenség volt, mert egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő a fizimiskája, a névjegykártyája is egy hevenyészve letépett, kézzel írt papírfecni volt, de Mr. Mohammad Mehdi a maga nyolcvanvalahány évével folyékonyan beszélt angolul, sőt, németül szintén. Talán még egyéb nyelveken is, de a mi repertoárunk az angol-német után nagyjából ki is merült. L. rákattant a szőnyegvásárlásra, így Mr. Mehdi elkísért az egyik árus barátjához, akinél L. kiválasztott egy kaskáj kilimet. Nekem annyira nem volt kedvem a szőnyegvásárlási cécóhoz, ráadásul engem feszélyez is, ha valaki – jelen esetben Mr. Mehdi – elkísér, és ajánl egy üzletet, ráadásul vár rám, és magyaráz, és mindig ott van a hátam mögött, ha jobbra lépek, akkor ott, ha balra, akkor ott. Szóval nekem így nem megy a szőnyegezés, nincs „szerelem első látásra”, ilyenkor csak szabadulni akarok…L. azonban nem zavartatta magát, választott egy kilimet, én meg gyorsan rábólintottam. Persze itthon jobban megnézve biztos nem ezt választottam volna, de L becsületére legyen mondva – nem kevés utómunkával – sokat javított a szőnyeg fizimiskáján. Miután Mr. Mehdinek elmondtuk, hogy igazából a szumák a gyengénk, elcipelt minket egy másik üzletbe is, ahol mutattak pár szép szőnyeget ebből a stílusból is. L. itt is kiválasztott egyet, de ez meglehetősen drága volt – az út vége meg még messze -, ezért ekkor nem adtam be olyan könnyen a derekamat, mondtam, hogy aludjunk rá egyet. Mr. Mehdi egyébként a szolgálataiért nem kért pénzt – gondolom a szőnyegárustól megkapta a jattot -, csak megígértette, hogy visszajövünk, és vele alkudunk a másik szőnyegre is. Ígéretünket be is tartottuk: mikor utolsó shirazi napunkon visszamentünk a bazárba, L. megpróbálta megkeresni az öreget, de nem volt a helyén, így nélküle – és számomra sokkal nyugodtabb légkörben – történt a vásárlás. Persze az öreg állításával ellentétben ugyanúgy kaptunk kedvezményt az árból, vagy még többet is…

A bazárból hazafelé vettük az irányt, egy kisebb boltocskában vettünk még vizet. Itt is nagyon kedvesek voltak, a boltos fiával – a cuki kis Izával - fotózkodtunk egy sort.

Shiraz - Iza és mamája

Ezután meglátogattuk a „szokásos” pékségünket, és a szemközti zöldségest, ahol pár uborkát és paradicsomot akartunk venni. A „pár darabot” mi tényleg szó szerint értettük, de a boltos fiú addig pakolászta a szatyrunkat – addig egyenlítgette a dekákat és kilókat, míg majdnem a fél zöldségboltot elhoztuk. Ebből és még a bazárban vásárolt sárgadinnyéből csaptunk egy finom vacsorát. A dinnye tényleg valami isteni volt, bár akkor azt hittük, kicsit átvertek vele. Egy pakisztáni (?) árustól vettük, aki egy rossz taligáról árulta az öklömnyi méretű, mézédes és illatos dinnyéket. L. itt is kiválasztotta a neki tetsző dinnyéket, de az árus addig cserélgette őket a mérlegen, amíg végül persze hogy többet hoztunk, mint először gondoltuk. Relatíve sokba is került az a pár szem dinnye, ráadásul a boltjuk előtt strázsáló perzsa boltosok nagyon jót mutattak, mikor L. fizetett az öreg paki bácsinak. Így azzal a szent meggyőződéssel ettük meg a dinnyéket, hogy az öreg tuti átvert minket. Utóbb Kashanban is vettünk hasonló dinnyét egy rendes zöldségesnél, ott is kb. ugyanennyit fizettünk, szóval olyan nagyon nem verhetett át a muki. Hogy a többi árus meg mit nevetett annyira? Tudja a fene, talán vicces, hogy két ferengi nem egy csilli-villi üzletközpontban, hanem egy szakadt kordéról veszi a dinnyét.

Vacsi után megpróbáltunk még egy telefonközpontot keríteni, de mire oda értünk, bezárt. Még Yazdból telefonáltunk legutóbb haza, 3-4 perc nemzetközi beszélgetés kb. annyiba került, mint egyetlen, Vodafone-os rendszerben haza küldött SMS.

Sebaj, a Skype szerencsére Iránban is tökéletesen működött, a szálloda WiFi-je is elég erős volt, akár videohívást is bonyolíthattunk volna.

Shiraz - Naranjestan (csemperészlet)

Shiraz - Naranjestan (dombormű)

Shiraz - Naranjestan

Shiraz - bazár

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.