Február 12.

A Dar udvarán elköltött hangulatos reggeli után újra a medina felé vettük az irányt, de útközben ejtettünk némi kis kitérőt, és megvettük másnapra Quarzazate-ba a buszjegyeinket. Mindkét nagyobb busztársaságnak - a Supratoursnak és a CTM-nek is - van egy-egy kisebb irodája a Hotel Mogadortól nem messze, a Guelizbe induló sugárutak egyikén. A Supratoursnál kaptunk jegyet a következő reggel induló járatra, s megtudtuk, hogy másnap reggel szerencsére nem kell kitaxiznunk a Supratours-állomásra, a Gare de Marrakesh mellé, mert a buszok errefelé jövet megállnak az irodánál.

Az ügyletet sikeresen lebonyolítva továbbballagtunk a medinába, de hogyhogy, hogyhogy nem, megint sikerült eltéveszteni az útvonalat, és ismét össze-vissza csalinkáztunk a poros, szmogos, vörösesbarna marrakeshi utcákon. A tájékozódási képességünket illetőleg az önértékelésünk újfent romokban hevert, L., aki a legbénább helyeken remekül tájékozódik, de a legegyértelműbb szitukban eltéved, rossz sugárútra terelt minket, és totál máshol kötöttünk ki, mint ahogy eredetileg szerettünk volna. Ez a kis tévedés néhány plusz kilométerrel, jó pár szentségeléssel és gyors kifulladással gazdagított minket. Visszakecmeregtünk a Bahia Palotához, és onnan kiindulva nagy kínkeservesen végre megtaláltuk a Dar Si Saidot. Az útikönyvünk nagyon ajánlgatta a népművészeti kiállítást is tartalmazó, 19.századi palotát, de az építészeti elemeken kívül, itt sem dobtunk hátast a kiállítástól, ráadásul ezek a paloták egy idő után eléggé egyformának tűnnek, még így utólag, a fotókat válogatva is. Talán a dísztermet és a hangulatos belső udvart emelhetném ki. Szóval – szerintem - ha párat megnéz az ember, akkor már majdnem „mindent” látott, nagy meglepetés nem fogja érni… Ellentétben a Maison Tiskiwinnel, de erről kicsit később.

Egyszóval a Dar Si Said után a közelben levő Maison Tiskiwint szerettük volna beiktatni, de mivel már ebédidő körül járt, csak egy zárt kaput találtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy ebéd után térünk vissza. Ebédünket a bazár főutcáján levő egyik trendi, menüket is kínáló éttermében, egy vörös macska társaságában költöttük el. L. egy csirkés tajine-t és egy salátát, én pedig keftagombócokat ettem paradicsomos-tojásos mártásban. L. valahogy itt is jobban érezte a választást: míg tegnap az ő keftája sokkal jobb volt, mint az én vega tajine-om, addig itt a csirkéje volt ízletesebb, mint az én húsgombócaim. Az én keftás-paradicsomos-tojásos egyvelegemnek nem különösebben volt bármilyen íze, kissé semlegesen édeskés volt az egész, és ennyi, mintha kifelejtették volna belőle a fűszereket. Viszont forró volt, és hát éhesek is voltunk, így megettük, amit választottunk, de megint csak a marokkói konyhaművészetből kiábrándulva álltunk fel az asztaltól. Utólag szerencsére már tudom, hogy csak rossz éttermet választottunk, és a marokkói konyha igenis tud frenetikusan finom is lenni.

Visszaballagtunk a Maison Tiskiwinbe, ahol a kapu még mindig zárva volt, de becsengettünk, s kisvártatva egy asszonyság engedett be minket. Rajtunk kívül senki sem látogatta a múzeumot, így teljes nyugalomban élvezhettük a rendkívül gazdag gyűjteményt. Marokkói tartózkodásunk legérdekesebb múzeumában találtuk magunkat, ahol a marokkói, mali, mauritániai törzsi kultúra népművészetének tárgyaiba feledkeztünk bele: csodás fafaragások, ékszerek, ruhák, használati tárgyak, szobrok vettek körül minket. Mintha hirtelen az „igazi” Afrikába csöppentünk volna…

A kiállítás megtekintése után szép módszeresen belevéstük hálás köszönetünket a vendégkönyvbe, s távoztunkban L. még az alapítót, a jó öreg Bert Flintet is látni vélte, amint az a portással diskurált kedélyesen. A dán antropológus beleszeretett Marrakeshbe, és 1957 óta él itt.

A Flint-gyűjtemény után a Palais el-Badi felé vettük az irányt. Persze amint kiléptünk egy-egy múzeumból, újra és újra a lüktető, pulzáló, őrjítő, egzotikus és néha undorító Marrakesh vett körül minket. Csak egy emlékezetes példa: sétálunk az utcán, előttünk az öregasszony egy parkoló autó mellett felcsapja a jellabát, és csak úgy zubogott belőle a hugy, fényes nappal, az utca közepén. Mivel a többi járókelő sem igazán lepődött meg, mi is úgy tettünk, mintha nem is, pedig azért de…de a pókerarcot elővéve elballagtunk mellette. Aztán később megtapasztaltuk azt is, hogy a kissé félreeső sarkok meg tutira össze vannak szarva, de hát a szükség nagy úr, és Marokkóban ezt az örök igazságot komolyan is veszik. Higiéniai - egészségügyi szempontból megdöbbentő az emberek fogazati állapota, fogorvosként alighanem halálra dolgozhatná magát az ember. Akadt arra is példa, hogy egy egyébként szép arcú, fiatal lánynak pont a szemfogai helyén tátongott egy hatalmas fekete lyuk...

A Palais el-Badira visszatérve… Számomra emlékezetes maradt, amikor a romjairól figyeltem a várost, hallgattam a morajlását, a rikácsolást, az autótülkölést, a gólyák kelepelését, a délutáni nap pedig egyre vörösebbre festette a falakat, és akkor éreztem, hogy miért lehet "rákapni" és "rászokni" erre a városra...és persze néha undorító és félelmetes is, de pont ettől lesz még jobb az, ami egyébként tetszett benne.

A Palais el-Badiban van valami megfoghatatlan időtlenség érzés, amit annyira szeretek… a háttérben egyik oldalon az őrületes város, Marrakesh háztetői, a másik oldalon az Atlasz nyugodt, fehér vonulatai békéltetik a szemet…Körben a romokon mindenütt gólyafészkek, amikben a mi szívünknek kedves madarak élik mindennapi életüket, talán pont Magyarországról jöttek?!

Bámészkodás közben egy mauritániai párnak segítettünk fotózkodni, majd lassan mi is hazafelé indultunk. Útközben megejtettük az immár elmaradhatatlan sütibolt-látogatást, és bár finomat voltak a sütik, de a tunéziaiak még mindig a legjobbak. Már csak ezért is vissza kellene menni oda is…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.