Február 21.

Egy munkatársammal a tervezett marokkói utunkról beszélgetve az öreg róka azt tanácsolta nekem, ha nem akarok – különböző okokból- Chefchaouenben ragadni, akkor ne is menjünk oda. Szerencsére nem hallgattam a tanácsára, és elutaztunk ebbe az elragadóan bájos kis kék-fehér városkába, de valóban azóta is sajnálom, hogy nem volt időnk „ott ragadni” még pár napra.

Chefchaouent a 15.században alapították a portugál terjeszkedés megállítása céljából. A spanyol rekonkvisztát követően sok menekülő muszlim és zsidó települt ill. vegyült helyi berber lakosság közé. Ők építették a mára jellegzetes andalúz hangulatot árasztó fehérre meszelt kis házakat, pációval (világítóudvar), kedves kis erkélyekkel, mindenütt felbukkanó citrusokkal. Az oly jellegzetes kék színt csupán az 1930-as években érkezett zsidó menekültek hozták magukkal.

Ébredés után lesétáltunk a főtérre, ahol egy kávézóban kényelmesen megreggeliztünk, majd átballagtunk a szemközti 15. századi kaszbába. A vöröses, lőrésekkel áttört erődfalak közt élénken burjánzó kertecske pompázik, magában a kaszbában pedig néprajzi kiállítás látható.

Az időjárás közben kedvezőtlen fordulatot vett: míg előző nap szikrázó napsütés fogadott minket, addig ma szürke fellegek gomolyogtak és rekedtek meg a hegyek közt, s a hideg, nyirkos levegőben gyakran szitálás, eső keserítette a városnézést. A kaszba megtekintése után a berber-andalúz stílusú óvárosban kószáltunk. Betértünk egy kézzel készült szappanokat és illatszereket árusító üzletbe, ahol végigszagolgattuk az illatos és szemet gyönyörködtető portékát. Visszatévedvén a főtérre, egy helyi dzsánki szólított meg minket, s nevetve kérdezte:

- Haha, mit szívtatok? Milyen por van az orrotok alatt? Jó cucc?

Hát jónak jó cucc volt, igaz, nem épp olyan, amire ő gondolt, csupán szappanpor.

Lesétáltunk a buszpályaudvarra, megvenni a buszjegyeket délutánra. Olyan meredek lejtős utca vezetett lefelé, hogy azonnal megállapítottuk, amikor a hátikkal jövünk, meg sem próbálunk gyalog jönni, mert így is a totálisan kifulladtunk, nemhogy a hátikkal súlyosbítva.

A medinába visszakaptatva megalkudtunk pár jutányos áru, kézzel készített szőttesre: L. egy rövid dzsellabát kapott, Ábi egy kicsit, közösen pedig egy takarót. L. dzsellabája fajtájának igen szép példánya, L. még itthon, Győrben is sikert aratott vele, amikor egy marokkói srác a pékségben sorban állva cinkosul vigyorogva megdicsérte.

Felkaptattunk a hegyoldalba kapaszkodó hangulatos kis utcákon a Ras el Maa-hoz, amely egy szép kis forrás a város keleti végében. Innen egy kis ösvény vezet fel a város fölé magasodó dombhoz, amelyen egy csinos kis mecset áll. Útközben pár kétes alakkal találkoztunk. A kilátás Chefchaouenre lenyűgöző, és a város felett szálló, arra uszályszerűen ráboruló müezinszó megnyugtató, de engem zavartak ezek a fel-felbukkanó, kevéssé bizalomgerjesztő alakok. A mecsetnél is utunkba akadt egy, aki látszólag céltalanul bóklászott arra, majd egyszer csak elkezdett fütyörészni egy másik alaknak, aki kisvártatva elő is tűnt a semmiből. Valahogy nem éreztem magam komfortosan ebben a szituációban, és sürgettem L.-t, hogy fejezze be a fényképezést, és induljunk vissza, mielőtt ezek az arcok leütnek, kirabolnak, felnégyelnek minket, és lehajítanak a hegytetőről, mint az ártatlan dedeket a Tajgetoszról.

Lehet, hogy a fickóknak semmi ilyesmi nem járt a fejében -csak egy dzsointot akartak elszívni-, de számomra talán ez volt a legnegatívabb momentum Marokkóban; mármint hogy akadtak szituációk, amikor nem éreztem magam biztonságban, noha szerencsére soha semmilyen konkrét inzultus nem ért minket. Ellenpéldának Iránt tudnám említeni, ahol soha hasonló rossz érzésem nem volt. Ezt leszámítva Marokkó sokszínűségét, változatosságát, autentikusságát elbűvölőnek találom, ugyanúgy ahogy L. is az ország nagy rajongója lett.

A Ras el Maa feletti hegycsúcs megmászása után visszaindultunk a városba, utunkat kecskenyáj keresztezte, s a nyáj után rohanó gyerekek kiabálása kísérte, egyszóval tényleg maradásra csábító a hely hangulata, és a túraszezonban bizonyára szép és hangulatos túrákat lehetne tenni a Rif-hegység vonulatai és kanabiszültetvényei közt.

A városba visszatérve ismét sikerült betévednünk egy üzletbe, ahol egy roppant mókás eladó azon nyomban nagy lelki társat és - mondhatni - sírig tartó nagy barátot fedezett fel szerény személyemben. Olyan profin tekergette rám a kendőket, sálakat, hogy másodpercek alatt villogó szemű berber amazont varázsolt belőlem, de hihetetlen érzékkel érzett rá arra, hogy mi tetszik, és mi nem. Utóbbi kategóriát egy szempillantás alatt eltűntette a képből, és szedte elő a következő garnitúrát. Bár nekem nem a stílusom az ilyesmi, de a pasas tényleg annyira profin és szerethetően humorosan bűvészkedett velem és a portékájával, hogy a nagy barátság jegyében végül én is gazdagabb lettem egy kendővel és egy dzsellabával.

A városban aztán egy gyorsétteremben ettünk pár remek panini-szedvicset, tényleg nagyon jó volt.

A legutolsó busszal utaztunk Fesbe, amely késő délután 6 óra körül indult. Előzőleg leszerveztem a szállással a transzfert a hotelbe, mert a CTM menetrendje szerint a busz este későn, háromnegyed 11-kor ér Fesbe, és nem volt kedvünk az éjszaka sötétjében, egy kihalt medinában keresgélni a hotelt. A transzfer ára sem volt földhöz vágó, és így nyugodtan ülhettünk a buszon Fes felé.

A buszpályaudvarra taxival mentünk, megspórolva ezzel a totális kifulladást a chefi lejtőkön és emelkedőkön. A buszpályaudvaron ücsörögve vártuk a Tetouanból érkező buszt.

A busz Chefben teltházasra töltődött, körülöttünk huszonéves olasz hippik ültek, és olyan marihuánaszag áradt belőlük, hogy azt még az én kevéssé kifinomult orrom is kiszagolta. A hátizsákjaik valószínűleg tele voltak cuccal. Be is paráztak rendesen, amikor a busz egy közúti ellenőrzés miatt lelassított a marokkói rendőrök mellett. Látványosan és hangosan lélegeztek fel, amikor mégsem kellett megállnunk, és elhagytuk a rend szigorú őreinek autóit. A fenéért cipelik magukkal a füvet/hasist, ha azt szinte bárhol lehet venni… igaz, talán a chefi cucc autentikusabb, mint bármi más, hiszen Chefchaouen a bájos andalúz medinán kívül még a kifről ismert világszerte, s a marokkói marihuánatermesztés fellegváraként uralkodik a Rif-hegyság vonulatai felett.

Rövidesen besötétedett, az utasok elpilledtek, aludtak, zenét hallgattak, csak egy lelkes koreai turiszt osztotta meg utazási tapasztalatait egy érdeklődő marokkói ifjúval, elsősorban a csajozási szokásokról és megfellebbezhetetlen sikerekről esett szó.

Valamivel 10 óra előtt azonban már fel is bukkantak a távolban Fes fényei, és konstatáltam, hogy jóval az előre jelzett időpont előtt érkezünk meg. Így is történt, a sofőr bizonyára sietett hazafelé, és ezerrel döngettünk Fes felé, talán egy - egyébként bekalkulált – pisiszünetet is kihagytunk, vagy valami hasonló huncutság volt a dologban, mindenesetre már 10-re Fesbe értünk, s a transzferre majd egy órát kellett várnunk. Pontos érkezésre még véletlenül se építsen az ember Marokkóban…

Vártunk-vártunk, aztán megérkezett egy fekete Merci értünk, amibe roppant urasan bekászmálódtunk, és az elvitt a medina egy kis kapujáig, ahol a szálloda alkalmazottja már várt ránk, s elvezetett a szállodához. A Riad Hala egy szép, régi riad a fesi medinában, remek elhelyezkedéssel. Persze „gazdaságos” szobát foglaltam, ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a riad legfelső emeletén kaptunk szobát, ahol olyan alacsony volt a belmagasság, hogy a szállodás külön figyelmeztetett rá, nehogy bevágjuk a fejünket az extrém alacsony ajtókeretekbe. Persze L. legelső akciója az volt, hogy amint lépett volna be a fürdőbe, úgy bevágta a fejét, hogy a csillagokat látta. Egyébiránt nem volt rossz a szoba, tágas volt és viszonylag kényelmes, persze rögtön nyilvánvaló volt, hogy a riadnak vannak sokkal szebb szobái is, s mondhatni, mi nem az elnöki lakosztályt fogalaltuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.