Marokkó 2014 - 16. nap

2015.04.06. 15:11

Február 24.

Elérkezett hát utolsó marokkói napunk. A fárasztó vonatutat követően nehezen tápászkodtunk fel az ágyból, megreggeliztünk, és elballagtunk a városba, a Jema el-Fnaa környékére és a szukba beszerezni a legutolsó apró ajándékokat. A Rahba Kedima terecskén végigjárva az árusok standjait, megalkudtunk jó pár kézzel szövött színes gyapjúsapkára, a kedvenceimen tevemotívum látható. Egy fűszerboltos fickó kinézett magának minket a nagy alkudozgatás közben, mi meg ráálltunk a dologra, mondván, hogy úgyis akarunk fűszert is vásárolni, bementünk az üzletbe. Ott aztán végignézegettük-szagolgattuk az árut, és rákérdeztünk az árra. A pasas mondta az árat dirhamben egy-egy grammra: „One gramm, one dirham.” Valahogy nem esett le, hogy mennyi az annyi, egyszerűen nem konstatáltam, hogy 1 gramm még fűszerből is elég kevés, ugyanakkor a grammonkénti ár meg sok. 10 dkg fűszerből sem sok, annyi van egy átlag bolti fűszeres tasakban. 1 dkg 10 gramm, 10 dkg pedig már 100 gr, 1 dirham meg 30 forint körül mozog. Lehet számolni, nekünk abban a pillanatban nem egészen sikerült.

Mikor már egy helyes kis kupacot összeválogattunk különböző fűszerekből, akkor olyan végösszeg jött ki, hogy köpni-nyelni nem tudtunk, s gyorsan visszarakattuk legalább a felét. Ekkor már kissé elfogadhatóbbnak tűnt az ár, de még mindig nem számoltam utána, hogy EUR-ban ez mennyi is lenne. Az agyam már a repülőúton járt, s hogy el ne késsünk…

img_5892.JPG

A boltból kilépve L. elkezdte tolni, hogy mekkora baklövést követtünk el, s hogy ez a pár gramm fűszer majd 20 EUR-ba került. Szinte el sem akartam hinni, azt gondoltam rosszul számolt. De aztán rájöttem, hogy igaza van, és ezt tényleg csúnyán benéztük, s aranyáron vettük meg a fűszereket. Utolsó nekifutásra csak lehúzták rólunk a tanulópénzt…

Visszasétáltunk a hotelhez, felvettük a hátikat, és a buszpályaudvar mellett fogtunk egy taxit, hogy kivigyen a reptérre. A taxis teljesen korrekt áron vitt ki bennünket, még olcsóbbra jött ki, mintha a reptéri busszal mentünk volna. Naima tanácsolta, hogy így tegyünk, mivel ha ő hívja a Darhoz a taxist, akkor úgy sokkal többe kerülne a fuvar. A reptéren az utolsó dirhamjeinket ebédre költöttük.

A repülő késő délután indult, és este 11-re ért a Berlin-Schönefeld reptérre. A barátnőm ígérete és nagy fogadkozása ellenére sem jött ki elénk a repülőtérre, így az éjszakát – a turistainformációs ürge tanácsára inkább a fűtött reptéri váróban, s nem a fűtetlen, hideg Hauptbahnhofon várakozva - a váró fémpadjain elnyúlva, pár hajléktalan és hard core fapados utazó társaságában töltöttük. Pocsék volt.

img_5896.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://kirgizkeutazasai.blog.hu/api/trackback/id/tr367343924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása