3. nap - szeptember 19.

Ébredés után összepakoltuk a hátizsákokat, elköszöntünk Naveedtől, és megkerestük a Famağustába induló buszt. A buszállomás közvetlen a dolmuşállomás mellett van, így szerencsére nem is kellett messze menni. A jegyet az irodában előre megváltottuk, s vártunk az indulásra. Mivel volt még egy kis időnk, L. átugrott a szomszédos boltba vizet és némi rágcsálnivalót venni. Hozzám közben odalépett egy bácsi, és elkezdett vmit. hadarni törökül. Nagyon kicsit én is értek/beszélek ezen a nyelven, de a bácsi mondandójából bizony egy mukkot sem értettem, viszont annál szebben mosolyogtam rá, és közöltem (angolul), hogy „Köszi, még nem akarok beszállni, megvárom a társam, meg egyébként a csomagokat se óhajtom emelgetni.”  L. pont végszóra ért vissza, a bácsiról meg kiderült, hogy kaller. Nagyon fura, kissé sípoló orrhangja volt, a többi utast is rendkívül erélyesen irányította a megfelelő helyekre. A hátikat berakták a sofőr és az első utasülés közé. Kiszuperált japán v. koreai minibuszokat használnak, szerencsére a légkondi még úgy-ahogy működik bennük, kényelmesnek is egész kényelmesek (főleg ekkora távokra), csak a csomagoknak nem nagyon van hely. Az üléssorok 2:1 arányúak, középütt meg praktikusan kinyitható, felcsapható támlájú ülések vannak. A buszt szépen meg is töltötte az utazóközönség, mire elhagytuk Girne határát. A kaller a város szélén leugrott. Az út kb. 1,5 órás volt, s szép hegyes tájakon, a Beşparmak hegységen vezetett keresztül. A hegységet elhagyva, Nicosia felé a táj kietlen síksággá változik. A főváros előtt a busz elkanyarodott Mağusa (Famagusta) irányába, elhaladtunk a reptér mellett, majd jó ¾ óra múlva elértük úticélunkat. Először egy, a belvárostól meglehetősen messze eső irodánál szállítottak ki, aztán „megkönyörültek” rajtunk, s bevittek egészen a városfalig.

Famağusta - városfal és a Rivettina bástya

A tekintélyes falak mentén elbaktattunk a Rivettina bástyáig, ahol a városfal szárazföldi bejárata található. Útikönyvünk szerint Mağusa falai „teljesebbek mint Isztambulé vagy Antiochiáé, erősebbek mint Fezé, Jeruzsálemé, de még Aviláénál is, a fallal körülvett városok hercege”… A felsorolt városok közül az első kettőben jártunk, a következő három még előttünk van. Annyi biztos, hogy a mağusai városfalak valóban nagyon impozánsak: átlagos magasságuk 15 méter, szélességük 8 méter, 15 bástya és 5 kapu tagolja őket.

A Rivettina bástyán átérve a közeli turista irodát céloztuk meg, ahol felnyaláboltunk pár térképet, és megszabadultunk a nagy hátiktól. Szerencsére az irodavezető megengedte, hogy az egyik sarokban hagyhassuk őket, míg várost nézünk. Az első utunkba eső templom a Szt. Péter és Szt. Pál templom volt, hatalmas gótikus építmény, melyet egy mağusai kereskedő finanszírozásából építettek (aki egyébként épp szíriai útja végén tette a felajánlást….hmmm, nekem is volt egy olyan pillanat Szíriában, mikor mindent megfogadtam, csak érjünk haza…).

Famağusta - Szt. Péter és Szt. Pál templom

Innen már jól látszott Mağusa talán leghíresebb épülete, a Szt. Miklós katedrális, alias Lala Mustafa Pasa Dzsámi. 1298 és 1326 között építették a reimsi katedrális mintájára, ciprusi „testvére” Lefkoşában található. Ahogy a nicosiai katedrálist a Lusignan királyok, úgy a mağusait a Jeruzsálemi király ill. az Örmény Királyok koronázására szentelték fel. /A Jeruzsálem Királya címet is a ciprusi királyok kapták meg, a dinasztiaalapító Lusignani Guido hajdani jeruzsálemi királyi címe jogán./

Famağusta - kilátás a Szt. Péter és Szt. Pál templomból a Lala Mustafa Pasa dzsámira

Famağusta - Lala Mustafa Pasa dzsámi

Famağusta - Lala Mustafa Pasa dzsámi

A misztikus építmény előtt egy, az 1200-as években ültetett fügefa áll, s hozza azóta is narancsos-vöröslő, érett terméseit….a fa árnyékában, egy padon a „ciprusi török genocídiumról” szóló könyveket árulnak… Érdekes, ezt a szót eddig csak az örmény népirtással kapcsolatosan láttam használni, de tulajdonképpen bármiféle népirtásra használható, és sajnos számos példa van rá a történelemben, mikor használhatjuk is…

A mecsetté alakított katedrálist szerény adomány ellenében nézhetjük meg: a szandál a küszöb elé kerül, a nők fejére kendő az illem végett. Bent a fehér falak közt csend, itt egy Korán, ott pár olvasó, amott egy fehér, horgolt fejfedő, talán az imámé. A mecsetből kilépve egy magyar csoport tör előre az építmény előtti téren. Hiába no, magyarok majd’ mindenhol vannak.

Famağusta - Lala Mustafa Pasa dzsámi

Famağusta - Lala Mustafa Pasa dzsámi

Famağusta - Lala Mustafa Pasa dzsámi

Famağusta - Lala Mustafa Pasa dzsámi

Famağusta - Lala Mustafa Pasa dzsámi

Famağusta - Lala Mustafa Pasa dzsámi

Famağusta - Lala Mustafa Pasa dzsámi

A következő templom a sorban a Szt. György, a Görög-nek tulajdonított építmény, egy 14. századi gótikus épület. A falakon itt-ott még fellelhetőek a valaha gyönyörű falfestmények töredékei, magát a templomot és környékét viszont sajnos szemétlerakónak használják, a belső térben szemetet hord a szél, előtte egy kietlen, poros parkoló.

Famağusta - utcarészlet

Famağusta - utcarészlet

Famağusta - Szt. György, a Görög templom

Famağusta - Szt. György, a Görög templom - freskó

Innen a Szt. György, a Latin nevet viselő templomhoz vezet az utunk: a korai gótika különösen szép példája, 13. század végi - 14. század eleji építmény. Ennek a templomnak is mintha egy óriás kéz elemelte volna az egyik felét, emez oldalon még állnak a falak, az égbe törnek a keskeny, csúcsíves ablakok, a másik oldalon épp hogy csak pár kő mutatja a falazatot.

Famağusta - kutyus

Famağusta - Szt. György, a Latin templom

Megtekintése után az Otelló-torony felé vesszük az irányt, majd a szomszédos bástyáról gyönyörködünk a város ill. a kikötő látványában. A park másik végében belépek egy elegáns cukrászdába, gyönyörű sütemények, színpompás zselékbe ágyazott magvas török édességtornyok.

Famağusta - Otelló-torony

Famağusta - kilátás az óvárosra a tengeri bástyáról

Famağusta - édességek

 Famağusta - édességek

Famağusta - "Iker Templom"

Már dél után járt az idő, lassan ebédelni kellett volna, de pénzváltót nem nagyon láttunk a városban, a bankok pedig 12-14 óráig zárva voltak. Megállapodtunk abban, hogy hagyjuk az itteni „turistacsapda” éttermeket, majd a városfalon kívül keresünk egy helyiek által látogatott vendéglőt. A szárazföldi kapu felé menet sikerült pénzváltót is találni, majd útba ejtettük az „Iker Templomot”, a Templomosok és az Ispotályosok templomait, melyeket a legnevesebb keresztes lovagi rendek építettek a 13. sz. végén – a 14. sz. elején. Utoljára a Nesztóriánus Templomot kerestük fel, amit a 14. században egy gazdag szíriai kereskedő építtetett a város szír közösségének, s amelyet 1905-től a famağustai ortodoxok használtak, és a neve Xorinoszi Szt. György templom lett. Ehhez egy érdekes legenda kapcsolódik: említett György egy alkalommal a templom talajából egy-egy kis csipetet vitt az ellenség otthonaiba, s aztán ezek vagy meghaltak, vagy 1 éven belül elhagyták Ciprust. Tudott valamit a koma…

Famağusta - Nesztóriánus templom

Famağusta - virág

A belváros egyéb részei egyébként - a fő turistaösvényeket leszámítva-, egy poros, álmatag, lerobbant török városka benyomását keltik, valahogy kissé nyomasztó a hangulata… emberekkel alig találkoztunk, mondjuk ez lehet, hogy a sziesztaidőnek is betudható. Maradt ki még pár kisebb templom a csokorból, de valamit kell hagyni legközelebbre is.

A szárazföldi kapun keresztül elhagytuk a fallal körülvett várost, és a salamisi út mentén levő vendéglátóhelyek felé indultunk. Itt mindjárt be is ültünk az egyik szimpatikusba (Temel Reis Restaurant), és bevágtunk egy-egy sajtos pidét, amelyhez friss salátát s savanyúságot is kaptunk. (Másnap már „törzsvendégként” tértünk vissza ide, az adag mennyisége is szemmel láthatóan megnövekedett.) A jó ebéddel eltelve visszaballagtunk az információban hagyott hátikért, aztán a buszpályaudvarra meneteltünk. Közben L. majdnem kitörte a bokáját, ugyanis egy zebrán való átkelés közben nem vette észre, hogy mindjárt a magas perem után egy széles vízelvezető vájat van, és olyan szerencsétlenül lépett le a járdáról bele a vájatba, hogy kissé maga alá fordult a bokája. Később úgy tűnt szerencsére mégsem lett nagyobb baj, de estére már meglehetősen fájt neki, s ez lett a tulajdonképpeni oka és ürügye a programváltoztatásnak. (Ami így utólag látva, sokkal strapásabb lett, mintha az eredeti tervnél maradunk.) A buszpályaudvaron elzengtük, hogy Salamisba, ill. az ottani hotelünkbe akarunk menni, s ehhez szükségünk van egy iskelei vagy boğazi buszra. Itt nagy hasznát vettem a kezdetleges török tudásomnak, mert sikerült elmagyarázni a sofőrnek, hogy melyik lesz a hotelünk. A busz Mağusát elhagyva egy 2x2 sávos autópályán repesztett, egy asszonyt kiraktunk egy körforgalomnál, aztán mi következtünk. A sofőr mutatta a hotelt jelző táblát az út szélén: „Itt jó lesz?” „Jó hát, sose jobbat!” Leugrottunk a buszról, a hátik puffantak a porban, busz elszáguld, mi meg megláttuk, hogy a 2x2 sáv közt széles, magas betonfal pöffeszkedik, mint a nulláson, a szállodánk meg persze pont az ellenkező oldalon. Na ez nagy szívás! Mit volt mit tenni, nekünk is vissza kell mennünk addig a körforgalomig, ahol a nőt kiraktuk. Busszal csak pár perc volt, gyalog annál többnek tűnt! A pályával párhuzamosan, a házak-telkek mellett egy alsóbb rendű úton caplattun visszafelé, egyszer csak az egyik luxusvityilló kerítésének rontott két 80-90 kilós „öleb” (kangál?). Nekem van egy viszonylag jól fejlett kutya-parám, de itt még L. is gyorsabban kapkodta a lábait, mert nem voltunk benne biztosak, hogy a kerítés állja a kutyusok rohamát. Szerencsére állta.

A körforgalomnál fogyott csak el a betonfal, ott átfutottunk a másik oldalra, és most a „világnak azon a felén” néztük meg ugyanaz az 1 km-t. Remek érzés volt abban a pokoli melegben teljes menetfelszerelésben egy forgalmas autópálya poros tövében vágtázni felesleges kilométereket...ráadásul a hotel a part mellett feküdt, ami megint csak egy újabb km-re esett az autópályától.

Szumma-szummárum, meglehetősen viharverten érkeztünk meg utunk legelegánsabb szállodájába, ami egy 4 csillagos tengerparti hodály volt (Sky Venus Beach Hotel). Holtfáradtan foglaltuk el a szobánkat (lakosztályunkat?), ami tutira nagyobb volt, mint az itthoni lakásunk. Estére még egy laza tengeri dagonyázást iktattunk be: a víz nagyon kellemes meleg volt, a part homokos, rajtunk kívül még két öreg mókus nézegetett a nyugágyakon. A kis felfrissülés különösen jót tett meggyötört, elfáradt testünknek, olyannyira felszívtuk magunkat, hogy még arra is vállalkoztunk, hogy kipróbáljuk, el tudunk-e menni egész Salamisig a tengerparton. (Itthon a Google Earth alapján úgy tűnt: igen.) Valóban, sikerült is, lassú sétával mindössze 10 perc elég volt, hogy a romterület bejáratához érjünk.

Salamis felé...

Salamis felé...

L. bokája a visszaúton már kezdett tiltakozni a mai nap ellen, és mivel a nap már egyébként is lemenőben volt, visszavonultunk a lakosztályunkba. Este megpróbáltunk hazatelefonálni, de a Vodafone csak vmi. kávédaráló-szerű zörejeket tudott nyújtani szolgáltatásként, ellenben a barátaik Skype-on élőben, s kitűnő hang- ill. képminőségben jelentkeztek Amszerdamból Fat Freddy’s Drop koncertről.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.