2012. április 14. – 4. nap

Ma éjjelre foglaltattunk buszjegyet Shirazba, és mivel a busz csak éjfélkor indult, így egy igazán hosszú napnak néztünk elébe. Reggel összepakoltuk a motyónkat, megreggeliztünk, és rendeltünk egy taxit a Csend Tornyaihoz. A taxisunk egy nagyon akkurátus, bajszos pasas volt, már nem emlékszem hogyan-hogyan sem, de megtudtuk, hogy ő fog este kivinni a buszpályaudvarra is, sőt a buszjegyünket is ő hozta el onnan némi jattért. (Ez utóbbi szállodai szervezés volt, és a taxis megélhetését szolgálta, egyébként mi is fel tudtuk volna venni a jegyeket indulás előtt, de üsse kavics, ennyi még belefér.)

Yazd - Csend Tornyai

Yazd - Csend Tornyai

Yazd - Csend Tornyai

A Csend Tornyai Yazd-Külsőn helyezkednek el, a taxi meglehetősen hosszasan kanyargott velünk mire odaértünk. Közben bepillantást nyerhettünk a város „nem turistás” részeibe: itt egy egyetem, ott egy lakópark, amott üzletsor, aztán egy park. Tulajdonképpen a (nagyobb) iráni városok képe nem sokban különbözik egy-egy európai városétól, a közel-keleti hangulat és megjelenés sokkal inkább az óvárosokban lelhető fel, mintsem az átlagos lakókerületekben. A legnagyobb különbség talán a városok területi kiterjedésében van, mert én az iráni városokat sokkal nagyobb kiterjedésűnek éreztem, mint az itthoniakat, jóllehet ehhez az érzéshez az ismeretlen környezet, és az is hozzájárul, hogy a külvárosokat leszámítva errefelé nem jellemzőek a többemeletes épületek.

Az éjjeli esőzés hatására helyenként hömpölygött az esővíz az úton, néhol majdnem alvázig merültünk a sáros lében. Gondolom a csatornázással sem kell túlzásba esni egy olyan városban, ahol az éves csapadékmennyiség kb. 60 mm…

Az égen még mindig komor felhők gomolyogtak mikor a Csend Tornyaihoz megérkeztünk. Egy-egy kúp alakú dombon egy-egy kör alaprajzú torony található, mi a magasabban levőt választottuk ki arra, hogy megmásszuk. L. vágtázott előre, és persze soha nem sikerül neki megtalálni az egyszerűbb utat, így most is a domb lehető legmeredekebb részén másztunk fel, csak hogy legyen már valami kis izgalom is. Na de szerencsére egyikünk sem pottyant le, és szerencsésen felértünk a kőből rakott toronyhoz. A zoroasztriánusok valaha ilyen, a várostól távol eső, magaslati helyekre épített tornyokba hozták ki az elhunytak tetemét, ahol a nap, a szél és a madarak elvégezték a dolgukat… A tornyok belsejét három koncentrikus körre osztották: a külsőbe kerültek a férfiak, a középsőbe a nők, a legbelsőbe a gyerekek holttestei. A lecsupaszított csontokat egy, a torony közepén levő osszáriumba helyezték, ahol aztán idővel fokozatosan szétestek és lebomlottak. Ma ebből mindössze egy nagyobb kör alakú bemélyedés látható a toronyban. Iránban a zoroasztriánusok a 20.század elején felhagytak ezzel a rituáléval, és áttértek a hamvasztásra. Ennek több oka is volt: egyrészt az iszlám tiltja a holttestek felboncolását, így gyakran feltörték a Csend Tornyait, hogy (zoroasztriánus) testekhez jussanak, másrészt a városok terjeszkedésével a valaha elszigetelt helyen álló tornyok a városhatáron belül kerültek, harmadrészt állítólag maguk a zorosztriánusok is idejétmúltnak találták a szokást…

A toronyban két iskolás lány ért utol minket, jött az elmaradhatatlan fényképezkedés, majd miután kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, mi lemásztunk, a lányok pedig még sokáig integettek utánunk. Fantasztikus egyébként a hely akusztikája, mert amit ők fent a fal peremén ücsörögve beszélgettek, azt mi lent, a domb tövében kitűnően hallottuk.

A másik toronyhoz már nem másztunk fel, éltünk azzal a feltételezéssel, hogy az is kb. ennyit tud, remélem tényleg, de javítsatok ki, ha mégsem. Legfeljebb következőleg azt másszuk meg. A tornyok előtti síkon különböző romos zoroasztriánus épületek állnak: ciszterna, széltornyok, konyha, kút és mosdó, odébb pedig már az új, modern zoroasztriánus temető látható.

A taxisunk közben jót horpasztott a kocsiban, felébresztettük, és az Ateshkadehhez vitettük magunkat. Ez utóbbi a Szent Örök Lángot jelenti, mely egy elegáns épületben ég Yazdban. A tűzet állítólag már több mint 1500 éve nem hagyták kialudni, no nem itt, ide csak 1940-ben hozták. Nem is túl sok minden látható belőle, a lángot egy minden mást jobban visszatükröző üvegablakon keresztül lehet szemrevételezni, legalábbis én a hátam mögötti történésekből többet láttam, mint a szent tűzből. Ezen kívül még egy, a vallást bemutató kiállítás van az épületben, Zarathustra bocsássa meg, de felejthetőnek mondanám…

Yazd - fűszerek

Yazd - cukordarabolás

Yazd - bazár - egy öreg ajtó...

Yazd - egy kupola a bazárban...

A taxisunk visszavitt minket a városba, az Amir Chakhmaqhoz, lelkünkre kötötte századjára is, hogy hányra jön éjjel értünk. Újra átpásztáztuk az Amir Chakhmaq környékét, futottunk egy kört a majdnem üres bazárban, aztán mivel már délidő felé járt, így kinéztünk egy ajánlott és puccos helyet az LP-ből, ahol a könyv szerint igazi iráni finomságokban részesülhetünk. A Malek-o Tojjar étterem a bazárban, egy helyreállított udvarházban található. Többen segítettek megtalálni az apró bejáratot, ahonnan aztán egy hosszú keskeny folyosón át az étteremrészbe, ill. az udvarház belső kertjébe jutottunk. A téglalap alakú medence körül asztalok, a felek mentén szőnyegekkel, díszpárnákkal kényelmessé varázsolt kerevetek álltak. A víz lágy csobogása kellemes hangulatot varázsol az egyébként is igen kellemes keleties környezet mellé. Miután megérdeklődték a nemzetiségünket, és az egyik „hosztesz”-lányka előkereste a megfelelő lobogót a sok közül, kaptunk egy kis magyar zászlót az asztalunkra. Mellettünk is fiatalok ültek, az asztalukon egy kanadai zászló virított.

Yazd - Malek-o Tojjar

Yazd - Malek-o Tojjar

Egy helyi férfi széles mosollyal invitált minket a – keleti embernek - kényelmesebb kerevetre, de inkább maradtunk az asztalnál. Sajnos már nem emlékszem pontosan a választott ételek nevére, L. rendelt egy shulit és talán egy bademjant (egyfajta padlizsános ragu), én pedig egy mogyorós-mandulás húsételt választottam sáfrányos rizzsel. A választásom érdekes kulináris élménynek bizonyult, mert konkrétan úgy nézett ki, mintha valakinek egyszerre lenne hasmenése és szorulása is: a híg barna lé közepén apró kemény sötétbarna gombócok úszkáltak….szerencsére az íze klasszisokkal jobb volt a kinézeténél, érződött rajta a mogyorós-mandulás, édeskés íz. L. padlizsános raguja önmagában véve egész finom volt, de sajnos a tetejére valami krémsajt (?) szerűséget tupíroztak, ami viszont elég kellemetlen ízzel rendelkezett. Na – gondoltam -, ha a kaját nem is sikerült valami jól kiválasztani, de majd egy finom joghurttal leöblítem. Olyasmire számítottam mint a török ayran. Szegény pincérfiú  - aki nem tudott angolul - már elém hozta az összes létező szénsavas italukat, nagy nehezen értette csak meg, hogy joghurtot szeretnék. Kár volt nem elfogadni az első felkínált kólát, mert amint belekortyoltam a joghurtba, majdnem ki is köptem azzal a lendülettel: a frissítő, enyhén sós íz helyet valami fertelmes mentolos ízt éreztem, mintha a fogkrémemből kavart koktélt kortyoltam volna. Itthon is hadilábon állok a mentolos ízzel, így kisebb sokként ért ez az ízhatás. Azért nagy hős voltam, mert legyűrtem az egészet.

Yazd - bademjan

Yazd - az a bizonyos mogyorós-mandulás...

A fura ebéd végeztével újra a bazárban kötöttünk ki, és az óváros eddig felfedezetlen részeiben bolyongtunk. L.-nek akartunk venni egy „kurd gatyát”, amolyan bőszáru, buggyos nadrágot, amiben több férfit is láttunk. Az egyik üzletben – ahol egy fiatal srác volt az eladó – elmutogattuk, hogy mit szeretnénk. Elég ügyesen nyomtuk az ektivitit, mert a nézőközönség viszonylag gyorsan rájött a megfejtésre, de náluk nem volt ilyen gatyó. Elirányítottak az Amir Chakhmaqhoz, mondván, hogy ott találunk. Biztos, ami biztos, leírattuk a nadrág nevét fársziul egy darab papírra, és ezt lobogtattuk az Amir Chakhmaq környéki üzletekben. Gyorsan megtaláltuk a megfelelőt, itt szintén egy huszonéves srác volt az eladó. L. kiválasztotta a tetsző színt, a srác adta a méretet. Igen ám, de az üzlet mindössze egy apró, utcára néző fülkéből állt, próbafülke sehol, csak egy vászonlepedőt lehetett elrángatni a bolt egyik végében, amit aztán ki lehetett nevezni próbafülkének. L. nem sokat teketóriázott, bemászott a bolt végébe, nem is foglalkozott különösebben a lepedőráncigálással, hanem csak úgy sebtiben letolta a gatyát, amazt meg húzta fel. Na ebben a pillanatban szegény eladó ereiben meghűlt a vér, elakadt a szó, nézett rám ijedten. Én a pult tér felöli oldalán ácsorogtam, és jót nevettem a jeleneten, amint L. egygatyára vetkőzik szinte premier-plánban Yazd főterén, a srác meg olyan mulatságos kétségbeeséssel nézett, mintha tényleg valami hatalmas tragédia történt volna. Igyekeztem gyorsan megnyugtatni, hogy nem kell aggódnia, láttam már párszor gatyában, sőt, hát köztünk szólva anélkül is…Talán itt érdemes megjegyezni, hogy az ilyen „komplikált” szituációk miatt mindig azt mondtuk, hogy házasok vagyunk, bár erre konkrétan – magánbeszélgetéseket kivéve- talán sehol sem kérdeztek rá, ámbátor lehet, hogy a vízumunkban szerepelt is a családi állapotunk.

A srác szívéről mindenesetre „hallhatóan” leesett a kő, és ezután boldogan vigyorgott ő is a „magánszámon”.

Yazd

Yazd - egy újabb kupola

Yazd - széltornyok

Yazd - bazár

Yazd - a 2000 dolláros selyemperzsák

Fél héttől kezdődött a zurkaneh edzés, újra beneveztünk egy fordulóra. Megint nagyon látványos volt, a kedvencem a pici fiú, aki a nagypapájával együtt vett részt az edzésen. Szép volt látni ezt a generációkon átívelő kapcsolatot…

Az edzést rajtunk kívül még egy olasz pár nézte, akik magukkal hozták a két, 3-4 éves forma ikerfiúkat és a filippínó bébiszitterüket. A göndör hajú gyerekek közül az egyik egy angyal, a másik egy kisördög volt, folyamatosan a súlyok felé igyekezett, egyszer majdnem feldöntötte őket, egyszer meg majdnem beugrott az edzők közé. Mókás volt, de annyira megfékezhetetlen, hogy a szülők végül fel is adták a zurkaneh-nézést, felnyalábolták a gyerkőcöket, és elmentek.

Yazd - zurkaneh edzés

A zurkaneh végeztével, fél nyolctól éjfélig még mindig túl hosszúnak tűnt az idő, igazából nem nagyon tudtunk már mit kezdeni magunkkal, besötétedett, a látnivalók bezártak. Visszaballagtunk a Jameh mecsethez, ezúttal éjszakai díszkivilágításban néztük meg, majd a mecset előtt az utcán megvacsoráztunk a „tarisznyából”. Miközben falatoztunk, egy újabb barátságos család elegyedett szóba velünk. Igazából biztos fura lehetett, hogy „gazdag nyugatiként” az út szélén egy padkán ülve eszegetünk, de egyrészt még túl sok kajánk maradt volna kidobni vagy cipelni, másrészt meg csak ezért visszamenni a Silk Roadba, és ott enni nem volt képünk.

Yazd - Bogheh-ye Sayyed Roknaddin

Yazd - a bazár elhagyott részén

Yazd - a bazár elhagyott részén

Yazd - este az Amir Chakhmaqnál

Yazd - cukor karamellizálás

Gondoltuk, ha már vacsorázni nem is, de akkor legfeljebb egy teát meginni elmegyünk egy jó helyre. Elkóboroltunk a Hammam-e Khan teaházba. A kávéház és étterem mélyen a bazár szívében van, kétszer is elvétettük az „ajtót”: először talán egy medreszébe, utána pedig egy másik tradícionális ház udvarára toppantottunk be. Utóbbiban modern művészek dolgoztak. Már-már feladtuk a dolgot, leültünk egy kis parkban a bazár szívében, és gyors hirtelen sikeresen összevesztünk a következő, shirazi szállás árán.  L. sokallta, én még az elviselhető kategóriának tartottam. „Kissé” morózus hangulatban tettünk egy újabb próbát a kávéház megtalálására, bár szinte már alig jártak az utcán, egy fiatalember útbaigazított minket, és így végre megtaláltuk azt a fránya hammamot. A Lonely pezsgő teaházi életről írt, hát rajtunk kívül szinte a kutya sem volt ott, ráadásul drága is volt, így L. ezért fújt egy újabb sort, én meg azért, mert az elképzeléseimmel ellentétben nem engedtek be a belső, éttermi részbe, hanem a külső, kényelmetlenebb bútorzatú  teázóban ültettek le. A teaházat egy egykori hammamban rendezték be, a medencék körül állnak az asztalok, ill. a belső részben a fekvő kerevetek, a falak szépen csempézettek, sőt még egy restaurált falfestmény is előbukkan az egyik boltív alatt. Míg én elmentem egy kétbetűs kitérőre, L. a pincéreket szórakoztatta Ábi fotóival. Miután mindketten megbékültünk egy kicsit, visszaballagtunk a hotelbe, és vártuk hogy végre fél 12 legyen.

Yazd - Hammam-e Khan

Yazd - Hammam-e Khan

A taxisunk pontosan jött értünk a SR-ba, kivitt a buszpályaudvarra, ahol mindenkit feltűnően felsőbbségesen kiigazított-kiokosított, rendre utasított. Elintézte nekünk a – szerinte - legjobb helyet a buszon (a 4-5-ös ülés helyett az 1-2-est), és kitartóan felügyelve az utolsó pillanatig kivárta, hogy végre kigördüljön velünk a busz a yazdi pályaudvarról...

Yazd - Jameh mecset

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.