Február 8.

Az utolsó Sparscheine- jegyet kaptuk meg az esti Bécsbe induló Railjetre, amivel negyed 9-re már ott is voltunk. A csatlakozó vonatunk csak 22:12-kor indult Berlinbe. A Westbahnhofon sikerült kicsit ráparázni, hogy nem is innen indul, mert sehol sem láttuk a vonatot kiírva, de aztán rájöttünk, hogy ez egy máshová menő szerelvény része lesz, és jó helyen vagyunk.

Megkerestük a megfelelő vonatot, és persze csak a MÁV által szolgáltatott vonatrész volt zárva, mert nem volt áram a kocsikban. A kalauzok addig rohangáltak, amíg végül sikerült áramot varázsolni a szerelvényrészbe, és feltárult a vonat ajtaja. Az ausztriai síszünet miatt a vonat tele volt, így a mi 6 hálóhelyes fülkénk is. A miénk a két legfelső ágy volt. Mindenki gyorsan megvackolt magának, és vízszintesbe vágta magát. A legalsó ágyon alvó srác olyan profin bezárta az ajtót, hogy hajnalban, amikor ki kellett mennem a WC-re, alig bírtam kinyitni.

Aludni itt sem sokat sikerült, mert a legfelső emeleten meleg volt és olykor levegőtlenség, no meg alapból alig kaptam levegőt, az eldugult orrom miatt. Hajnaltájt, amint a vonat átért a német határon, a német határőrök végigzörgették a szerelvényt, és tüzetes útlevélvizsgálatot rendeztek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.