Február 19.

Reggel Ronnal kiegészülve kerekedtünk fel a volubilisi kirándulásra. A taxissal a városfalnál, egy előre megbeszélt helyen találkoztunk. Nem tűn rossz arcúnak a fickó, inkább középkorú, jámbor pasas volt. Volubilis rövid, kb. félórányi autókázásra fekszik Meknestől, úgyhogy még kissé túl korán is értünk oda, a pénztáros még nem nagyon volt képben, álmos ábrázattal ücsörgött kis fabódéjában. A kassza is üres volt, nem tudott visszaadni a nagy pénzünkből, hiába számolta harmadjára át, hogyan jönne ki a dolog, végül csak legyintett, hogy menjünk.

Volubilis eredetileg pun település volt, ami később Róma uralma alá került, és Mauretania Tingitana provincia székhelye lett, ahonnan gabonát, olívaolajat és egzotikus vadállatokat szállítottak Rómába. Róma uralma az i.sz. 3.századra megtört, de Volubilis továbbra is lakott település maradt. Az Iszlám a 8.században tört előre a régióban, Molulay Idriss, az Idriszida-dinasztia őse innen kiindulva alapította meg Marokkót. Moulay - Mohamed leszármazottja - Szíriából menekült erre a környékre, a Volubilis környéki berber törzsek imámja lett. Fia, II. Idriss alapította Fezt, és oda tette át székhelyét. Volubilis a 11.századra elnéptelenedett, a 17.században pedig Moulay Ismail nagy mennyiségű ókori faragott követ vitetett el új fővárosa, Meknes építéséhez. 1755-ben földrengés pusztította tovább a megtépázott várost. 1997 óta a város az Unesco-Világörökség részét képezi a nagy római provinciális városok egyikeként.

Tény és való, ha az ember sok római várost látott már, akkor talán egyre inkább a hasonlóságok ötlenek szembe, és nem a különbségek, de a természeti környezet mindig egyedivé varázsol egy-egy helyet, és így volt ez Volubilis esetében is. Február derekán gyönyörű virágtenger fogadott minket, a romok között magányos szamarak legelésztek, a zölden hullámzó gyeptengerben kibukkanó romok között kedvünkre, némi Indiana Jones-érzülettel merülhettünk el. Gyakran L.-t is és Ront is szem elől tévesztettem. Egy-egy oszlop tetején gólyák fészkeltek, akik odaadóan élték családi- ill. házas életüket. Ronnak nagyon tetszett a dolog, csibészen nevetgélve, pisszegve jegyezte meg - amíg L. hallótávolságon kívül volt -, hogy egyeseknek csuda jó dolguk van errefelé. A jó öreg Ron… Mindig is szépnek találtam, hogy a magyarban minden szituációra van egy vagy több passzoló közmondás, ebben a helyzetben az „éhes disznó makkal álmodik”, vagy a „vén kecske is megnyalná a sót” jutott az eszembe. Rávigyorogtam Ronra, aztán otthagytam a gólyáival…

Miután bebarangoltuk a területet, visszaindultunk a taxihoz. A következő állomás egy közeli kisváros, Moulay Idriss volt. A taxis megállt a főtéren és felmutatott a felfelé törő kis utcák labirintusára, hogy arra van a szép kilátás. El is indultunk a mutatott irányba, de alig pár lépés után lecsapott L.-re egy önjelölt gájd, egy huszonéves fiú személyében. Ahogy L. szóba állt vele, a fiú levakarhatatlanná vált, folyamatosan előttünk ment, minden fotóba belekerült, és hiába hajtogattuk, hogy nem kell gájd, a meggyőződése arról, hogy ő a mi gájdunk, sziklaszilárd maradt. L. egyre dühösebb lett, és láttam, hogy csúnya vége lesz a dolognak, ezért próbáltam a legerélyesebb hangnememben elmagyarázni a fickónak, hogy jobb lesz, ha önként távozik. Szerintem jól sikerült az előadásom, de a fickó csak nem akarta venni a lapot, azt hajtogatta, hogy ő nem is beszél angolul, és úgy tett, mint aki nem érti, hogy mit mondunk. Már felértünk a városka tetejére, amikor L.-nek végképp eldurrant az agya, bár nem hallottam, hogy mit mondott a srácnak, de talán jobb is, és alighanem egyébként se tűrné a nyomdafestéket. Ennek a kis közjátéknak köszönhetően Moulay Idriss panorámájából túl sokat nem élvezhettünk, de a fickó végre eltűnt, s mi enyhén borzolt idegekkel ballagtunk vissza a főtérre. Moulay Idriss mauzóleumába csak bekukucskálhattunk, hitetleneknek tilos belépni. Indulás előtt L. vásárol még pár általa autentikusnak tartott, fekete festésű kerámiabögrét. A kirándulás lezárásaképpen megálltunk a Meknes felett futó autóút egy kilátópontjánál, ahol pár fotót lőhettünk a városról.

Délután a Dar Jamai múzeumhoz sétáltunk el, ami a marokkói stílusú építészet újabb szép példája, és néprajzi kiállításnak ad otthont, de nekem a szép andalúz kert tetszett a legjobban.

Mivel a Heri es-Souaniról és az Agdal-medencékről annyi különleges képet láttam, oda mindenképp szerettem volna elmenni. Bele is vetettük magunkat a királyi város falai közé, és egy hosszas sétával elértük az Agdal-medencéket, ahol a délutáni nap fényeinél már sok helybeli korzózott. A Heri es-Souani volt Moulay Ismail gigantikus gabonatárolója, hatalmas, vaskos, vöröses falak…a látott fotók alapján már-már vártam, hogy a falak közül hirtelen előbukkan pompás paripáján egy díszegyenruhába öltözött marcona marokkói harcos…de legföljebb L. bukkant ki a falak mögül. Szent meggyőződésem volt, hogy valahol fel lehet menni a falak tetejére, de hiába kérdeztünk meg egy másik fiatal párt, sem ők, sem mi nem találtunk feljárót. Lehet, hogy csak beképzeltem azt a feljárót?! Késő délutánra járt, mire kiléptünk a Heri es-Souaniból. Ekkorra az Agdal-medencék környéke megtelt emberekkel, a töltéseken emberek ücsörögtek. A Heri es-Souani oldalából egy csoport diák integetett nekünk lelkesen, amikor feléjük sétáltunk….

Már teljesen besötétedett, mire a Place el-Hedime-hez értünk. A teret árusok, kétes alakok foglalták el. Keresztülverekedtük magunkat a tér és a főút közé ékelődött zöldségpiacon, és elmeneteltünk a Bab el-Khemisnél levő buszpályaudvarig, ahonnan a chefchaoueni busz indul. Két fiatal lány igazított útba nagyon kedvesen. A pályaudvaron aztán megtudtuk, hogy csak hajnalok-hajnalán 5 órakor ill. délben indul egy busz Chefbe. Tudtuk, hogy esélytelen, hogy a hajnalihoz felkeljünk, nem is volt kérdés, hogy a délit választjuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.