December 21.

Reggel időben kelnünk kellett, mert 10 órára ki kellett érnünk a reptérre. Gyorsan összepakoltunk, s felzörgettük a felső emeleten még javában durmoló recepcióst. Szegény srác alig volt magánál, de így is nagyon segítőkész volt. Pénzt akartunk váltatni vele, hogy reggelit és buszjegyet tudjunk venni, s ne kelljen még pénzváltó után rohangálni, de sajnos neki se volt annyi dínárja, amennyi nekünk kellett volna. Hogy még bonyibb legyen a dolog, az útleveleket kijelentkezésig meg kellett tartania, azaz vagy cipeltük magunkkal a hátikat, vagy még egyszer visszajövünk a recepcióra. Utóbbi mellett döntöttünk, s csomagok nélkül indultunk vásárolni.

A kora reggeli órákban nem sokan voltak az utcákon. Az utcánk másik végében láttam egy kisboltot, beléptem, s pár szavas szerb szókincsemet felvillantva megkérdeztem a boltost, hol tudunk buszjegyet venni. Kiderült, hogy nála nem, csak trafikban, pár száz méterrel lejjebb az utcán. Útközben elhaladtunk egy burekpékség mellett, ahol nagyon ínycsiklandó kinézetű burekek vigyorogtak ránk kifelé. Erőt vettünk magunkon, s nem bureket, hanem buszjegyet vettünk a trafikosnál. A trafikos egyáltalán nem beszélt angolul, így kicsit ektivitizni kellett. Menetjegyként egy bankkártya formájú, de papír alapú kártyácska szolgál, amire a feltöltéseket trafikokban lehet megvenni. A Belgrade-card még stimmelt, de aztán a pasas kérdezett valamit, amit nem értettünk, s kitalálni se nagyon tudtuk, ezért az egyszerűség kedvéért mondtuk, hogy „Da”. Később, a buszon jöttünk rá mi volt a kérdés. Fizettünk, és gyorsan visszarobogtunk a hostelbe. Felmarkoltuk a hátikat és az útleveleket, kicsekkoltunk, s elindultunk a Zeleni Venac felé. A Zeleni Venac Belgrád egyik fő közlekedési csomópontja, innen indulnak a reptérre is a városi buszok. Az előbbi trafik mellett egy rimes-romos lépcsősor vezet felfelé a Zeleni Venachoz, nem árt odafigyelni, hová lép az ember, mert egy figyelmetlenségnek komoly ára lehet…

A Zeleni Venacon található Belgrád egyik legnagyobb piaca, ill. sok buszvonal kiinduló állomása. A piacon túl, az út mindkét oldalán számos tábla jelzi az innen induló járatok menetrendjét. Pár nekirugaszkodás, kérdezősködés után a miénk is meglett, azzal szemközt meg pont egy pénzváltó fogott hozzá a reggeli nyitáshoz. Váltottunk, és reggeli után néztünk. Útközben már kifigyeltünk egy pékséget, ott egy kerek, takaros lapos kenyeret, pár méterrel arrébb egy burek bárban pedig különféle ízletes – sajtos, húsos- töltelékkel töltött, meleg bureket vettünk. Kisvártatva bedöcögött a busz, a Belgrád-kártyákat lecsippantva láttuk, hogy a trafikos több feltöltést rakott rá, mint amennyi nekünk kellett. Tehát a kérdése az volt, hogy oda-vissza utazunk-é. Mivel mi „Igen”-t mondtunk, ezért ennek megfelelő feltöltést rakott a kártyára. Sebaj, jó lesz még, ha jövünk Belgrádba.

A buszon befaltuk a meleg, ízes péksüteményeket, s még nézegetésre is jutott bőven idő. Nem mintha a város túl épületes látványt nyújtott volna: szocialista stílusú, lerobbant lakótelepeken át vezet az út a városon belül, majd kietlen pusztaság következik. Bő fél óra vagy inkább 45 perc kellett, hogy a reptérre érjünk. A belgrádi repülőtér se egy nagy durranás, egy szerény, szocialista időket idéző belépési csarnok fogadja az indulókat. Átpakoltuk a hátikat, és feladtuk a nagyokat. A check-inben rákérdeztem, hogy a csomagok Antalyáig rendben vannak-e, vagy Isztambulban ki kell-e vennünk őket. A légitársaság képviselője tájékoztatott, hogy a cucc Antalyáig megy, de hogy ott melyik terminálra érkezik, azt nem tudta megmondani. Ennek volt jelentősége, mert korábban olvastam, hogy előfordulhat az az eset, amikor az utas már a belföldi, míg a csomag a nemzetközi terminálra érkezik meg.

Ezután kicsit kóvályogtunk az épületben, mert nem találtuk a bejáratot a biztonsági ellenőrzéshez, de aztán meglett, és még bővel volt időnk a duty freeben körülnézni. A belgrádi duty free-s üzletek választéka bőséges és kedvező árú, L.-nek találtunk egy kellemes illatú Hugo Boss parfümöt jó áron. A nemzetközi indulások kapuinak egy része egy felújított épületszárnyban van, de a Pegasus légitársaság még egy régebbi kapuról repült. Ezzel ellentétben a repülőgép meglehetősen újnak tűnt, majdnem teljes töltöttséggel repültünk Isztambulig. Isztambulban a Pegasus bázisa a Sabiha Gökçen repülőtéren található, a város ázsiai oldalán. A leszállási művelet eléggé hosszadalmasan történt, bennem nem is hagyott túl jó emlékeket.

Minként mikor Iránba utaztunk, most is szakadó esőben érkeztünk Isztambulba, s örültünk, hogy a hátik a vízhatlan fekete „hullazsákban” vannak. Nem mertem a legelső antalyai csatlakozó járatra foglalni, csak a következőre, ami kb. 3 óra múlva indult. Egyébként az elsőt is elértük volna. A SAW-on a tranzitnál nem volt egészen egyértelmű a szitu: nem tudtuk, hogy most kell-e belépnünk az országba (útlevél- ill. biztonsági ellenőrzés), vagy csak Antalyában. A normál nemzetközi viszonylatban átszálló utasok simán mehettek a tranzitba, mi viszont nemzetközi járatról belföldire szálltunk át, így először be kellett lépnünk az országba. Ez azt jelentette, hogy át kellett esnünk az útlevélvizsgálaton ill. a biztonsági ellenőrzésen. A reptéri személyzet nem igazán volt segítőkésznek mondható a kérdés tisztázásában, egy másik utassal együtt próbáltuk kitalálni a megfejtést, és két különböző eredményre jutottunk: ő ment a tranzitba, mi meg beálltunk az útlevél ellenőrző sorba. A gépindulásig jobb híján a McDonald’s -ban ücsörögtünk, és ettünk egy-egy menüt. Kipróbáltam a meki „törökös” köfte menüjét, egész ehető volt. A kapunál üldögélve bámultunk ki a sötétbe, odakünn továbbra is esett az eső, bepakolásra váró bőröndök áztak a repülőgépek mellett. 17:30-kor indult az antalyai járat, amely valamivel több mint 1 óra alatt, 18:45-re érkezett Antalyába. Kiszállva a gépből, átgyalogolva a csövön, egy reptéri alkalmazott várt minket, kezében egy tábla, rajta a nevünk. Kettőnket és még egy másik embert kisbusszal átvittek a nemzetközi érkezések termináljára, ahová a csomagunkat vitték.

Miután megérkeztek a cuccok is, kiléptünk a terminál épületéből, s kellemes langyos hőmérséklet fogadott minket. Megkerestük a városba induló helyijáratos busz megállóját. Két buszjárat is közlekedik a város és a repülőtér között: az egyik a 600-as járat, amelyről a Mark Antalya bevásárlóközpont mellett lehet leszállni, ha Kaleiçibe igyekszik az ember; a másik a 600A, amely közvetlenül Kaleiçinél, a Hadrianus-kapunál áll meg.

Esetünkben a 600-as busz indult hamarább. Elővéve kis török tudásomat, két jegyet kértem a sofőrtől a Mark Antalyáig. Ő a saját akbilját használva húzta le a gépen a jegyek árát, de gyanúsan keveset fizettünk, így lehet, hogy csak 1 jegy árát vonta le. Megegyeztünk, hogy szól majd a Mark Antalyánál, de erre aztán nem is volt szükség, mert jellegzetes színes épület, főleg kivilágítva szembeötlő, s magunktól is észrevettük, amikor megérkeztünk. Az út bő fél órát vett igénybe. A busz kissé elhagyta a Mark Antalyát, és egy 2x2 sávos út mellett állt meg, így valamennyit vissza kellett gyalogolnunk a bevásárlóközpontnál levő kereszteződésig. A buszmegálló mellett egy kisboltban vettünk vizet és vacsorára valót, megérdeklődtük az irányt. Visszaballagtunk a bevásárlóközponthoz, majd még egy biztos ami biztos rákérdezés után, a Şarampol Caddesin elindultunk az óratorony irányába. A Şarampol Caddesi pár száz méter után egy széles sétálóutcává alakult, ahol az esti órákban rengetegen vásárolgattak, igazi forgatagba cseppentünk. Az óratorony előtt balra fordulva elértük az Atatürk Caddesit, és rövidesen megérkeztünk Kaleiçi fő bejárata, a Hadrianus-kapu elé. A kapun átkelve, a második keresztutcánál jobbra fordulva egy csendes, szűk kis utcácskában található a Ninova Pension, ahová az első pár éjszakára a szállást foglaltam. A panziót egy régi oszmán házból alakították ki, nagyon ízléses és hangulatos módon. Fáradtan zuhantunk ágyba az újabb hosszú nap után, de sajnos ez az ágy sem volt egy főnyeremény, ezen is csak úgy-ahogy átszenvedtük az éjszakát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.