December 25. – Çiralı, Demre/Myra, Kas

 

A kandalló mellett elköltött reggeli közben hatalmas fekete terepjárójával berongyolt a panzió udvarára az ikizes pasas unokatestvére, a panziós nénike fiacskája. Se szó, se beszéd, de még köszönés se, csak odaugrott az asztalunkhoz, és közölte, ha tetszik, akkor 30 TL-ért felvisz minket a főúthoz. Csak most, csak nekünk, csak ennyi. (Amúgy mindjárt 10 TL-el volt kevesebb az ár, mint előző nap az uncsitesónál.) Nem szeretem ezt a stílust, úgyhogy mi is csak úgy foghegyről vakkantottuk oda, hogy még mindig sok az ár. Erre szemmel láthatóan csalódottan és mérgesen sarkon fordult, bevágta magát a fekete terepjárójába, és elviharzott, hogy csak úgy porzott utána az út.

Ennyi erővel akár magával is vihetett volna minket egy darabon, csak úgy jófejségből, ha már látta, hogy úgyis indulunk, és akkor most hangzatos ódákat zengenék a kedvességükről, nem pedig az ellenkezőjéről írnék…hja, a vendéglátáshoz is érteni kell.

resized_img_0053.jpg

img_7977.JPG

resized_img_0069.jpg

Felcihelődtünk, elköszöntünk a mamától, és ezúttal a másik – nem a tengerpart melletti -, a hegyek lábánál futó falusi úton ballagtunk a faluközpont felé. Sajnos ez sem volt sokkal rövidebb. Útközben megálltunk a boltban rágcsát venni, s a boltos is megerősített abban, hogy nem érdemes a dolmusra várni, inkább stoppoljunk. Elhagyva a faluközpontot, átkelve a hídon stoppolni kezdtünk, és mindjárt az első autó fel is vett. Egy tiszteletre méltó megjelenésű öreg bácsi vezette az autót, mellette a felesége ült. Nem beszéltek angolul, de törökül próbáltam minden lényegi információt megosztani velük, már amire úgy gondoltam, hogy a törökül feltett kérdés vonatkozhat. Pl. házasok vagyunk-e, hány gyerekünk van, fiú-lány? stb. A főúthoz menet egyszer csak megálltunk, az öreg kipattant az autóból, és intett L.-nek, hogy menjen vele. Kiderült, hogy van egy gyümölcsösük az út mellett, és itt álltunk meg szüretelni: egy jó zacskó citromot szedegetett L. a fákról, aztán mentünk tovább. Az öregek kiraktak minket a D400-nál, az öregúr még L. kezébe nyomott két hatalmas citromot, nekem pedig narancsot adott. Nagyon aranyosak voltak. Nem kellett sokáig várakoznunk az út szélén, a demrei dolmus is jött nemsokára. Demrében az otogaron hagytuk a nagyhátikat, és elsétáltunk Myráig, az ókori romvárosig. Az otogar Demre központjában található, ettől úgy 2 kilométernyire, kb. 25 perces sétával érhető el a romterület.

Myra esetében már nyilvánvaló volt, hogy egy, a tömegturizmus által is felkapott helyen vagyunk. Hatalmas buszparkoló a romterület előtt, drága belépő, modern beléptetőrendszer. Utunk során itt találkoztunk a legtöbb turistával, de mivel ebédidőben értünk oda, egy darabig csak egyedül voltunk, majd rövidesen hangoskodó, jópofizó amerikaiaktól lett tele a színház. Myra városa ez i.e. 5 századtól kezdve a part menti kereskedelemből gazdagodott meg, az i.e. 1.századra a líkiai szövetség egyik legfontosabb városa lett. Kereskedői tömjént szállítottak Egyiptomba és Konstantinápolyba. Az első században Szent Pál is Myra kikötőjében (Andriake) váltott hajót, mikor Rómába tartott, s valószínűleg egy gabonaszállító hajó fedélzetén utazott az örök városig. A jó állapotú színház és a ház alakú, templomok homlokzatához hasonló lezárású, sziklába vájt sírok nagyon látványosak, csakúgy, mint a színház előtt felhalmozott oszloptöredékeken található álarcos, maszkos reliefek. Amikor Charles Fellows az 1840-es években felfedezte a romterületet, a sírok még az eredeti díszítésükben pompáztak: vörös, kék és sárga színekkel festették ki őket. A színház felett, a dombon található az akropolisz. Maga a romterület – mint egész Demre - egyébként teljesen körbe van véve a primőr zöldségeket és gyümölcsöket előállító fóliasátor-tengerrel, ez némileg illúzióromboló hatású, de ha ettől a ténytől el tudunk tekinteni, akkor Myra tényleg érdekes hely, klassz fotótémával. Miután végeztünk a színház megtekintésével, latolgattuk, hogy felmásszunk-e az akropoliszhoz a hegyre, de kora délután olyan fekete fellegek érkeztek a hegy mögül, hogy inkább letettünk erről az elképzelésről, és visszaindultunk a városba. Útközben egy autós leszólított, hogy a központba megyünk-e, és ha igen, akkor pattanjunk csak be. Nagyon rendes volt tőle, mert a belvárosból Myrához vezető utat pont felbontották, tiszta por volt minden, ráadásul meglehetősen meleg is volt. A fickó az út mellett levő Kent Panzió tulaja volt, jót beszélgettünk vele az együtt töltött pár perc alatt. A Kent Panzióban általában a líkiai utat járó vándorok szoktak megszállni, egyszerű szobáival talán a legközelebbi szálláslehetőség Myrához. A fuvart nagyon hálásan megköszönve a belvárosban kiszálltunk, s a Szent Miklós-templomhoz sétáltunk.

resized_img_0049.jpg

img_7997.JPG

resized_img_0027.jpg

Szent Miklós az i.sz. 4. században a város püspöke volt, kereskedők és hajósok védőszentje, az eredeti templom valószínűleg a sírja fölé épülhetett a 6.században. Jelenleg Demre talán legnagyobb biznisze - a paradicsomtermesztés mellett - a Miklósra épülő kegytárgy-, csecsebecse-, bizsu- és gagyibiznisz, amit főként a mélyen vallásos, ámde vastag pénztárcájú orosz turistákra próbálnak rásózni. A legtöbb felirat és hirdetés emiatt ékes orosz nyelven olvasható a környező üzletekben. Az orosz vonalat erősítette a néha II. Sándor cár is azáltal, hogy 1863-ban megvette a templomot, s felújításába kezdett, hiszen ez kijárt az időközben Oroszország védőszentjévé avanzsált Miklósnak ill. kegyhelyének. A templom udvarán egy klasszikus (a tejcsoki édességre hajazó) giga Mikulás-szobor áll, kinézetre valószínűleg semmi, de semmi köze nincs az eredeti Szent Miklós püspök fizimiskájához, akiről egyébként egy másik szobrot is mintáztak a templomkertben. Minden esetre a különféle nemzetek nagy lelkesedéssel emelték az előbbi a szobrot a népszerű püspök tiszteletére. Maga a templom jócskán a mai járószint alatt található, s többször újították fel, egészítették ki. Nagyon szép a templom eredeti márványpadlózata, a 2005-re restaurált, szenteket és bibliai jeleneteket ábrázoló falfestmények is megkapóak. A Szent Miklós csontjait valaha tartalmazó sír üveglappal fedett, de a látogatók kis cetliken leírhatják kívánságaikat, s ügyesen becsúsztatva azt az üveglapok között, kérhetik a szent jóindulatát kívánságaik megvalósításához. Mi is így tettünk: Ábinak boldogságot, jó egészséget, no meg egy (jó pár) kisautót kértünk, ami ugye az első említett dolog egyik előfeltétele, legalábbis ebben a korban. A szent csontjait 1087-ben pár Bariból származó kereskedő ellopta, s Itáliába szállította, bár egyes vélekedések szerint a kereskedők rossz csontokat loptak el, s az igazi Szent Miklós maradványai azóta is Demrében pihennek, bár nem az eredetiként bemutatott sírhelyen.

resized_img_0114.jpg

resized_img_0126_1.jpg

resized_img_0140.jpg

A Szent Miklós templom után helyiek ajánlása alapján a Kismet Pide Restaurantban ebédeltünk, sokkal jobb, ízletesebb volt, mint az ikizes vacsoránk.  Egyikünk egy adana kebabot, másikunk egy sajtos-zöldfűszeres pidét választott. A szemközti sarokról egy ígéretesen kinéző sütibolt csalogatott, így míg L. vizet vásárolt valahol, én a sütiboltban élte ki magam, s egy szatyor aprósüteménnyel tankoltam fel az útra. Visszaballagva az otogarra késő délután fogtunk egy dolmust Kasba, s útközben gyönyörködhettünk a Demrét övező hatalmas fóliatelepekben. Úgy félúton L. kiszúrt egy „Kyaneai” nevű helyet, egy romterületet, amit később megtaláltunk a Líkiáról szóló, Demrében vásárolt könyvünkben is. L. elhatározta, hogy ide mindenképp vissza kell jönnünk, s én hiába aggodalmaskodtam a Kas előtt kisebb-nagyobb csoportokban grasszáló, agresszív kutyafalkák miatt, minden aggodalmam és félelmem félre lett söpörve.

Kasba már sötétedésre érkeztünk meg, ami nem volt előnyös a foglalt szállásunk – Ani Panzió – megtalálása szempontjából, de azért nagyobb melléfogás nélkül sikerült megtalálnunk a kis panziót. Utunk talán leggyengébben teljesítő szállása volt ez, kifejezetten hátizsákosoknak fejlesztett intézmény, de rajtunk kívül nem nagyon volt vendég, így egy tágasabb, kényelmesebb szobát is kialkudhattam a recepciós fiútól, aki cserébe viszont még aznap este bekasszírozta a hotelbeli tartózkodásunkra való összes pénzt.

img_8032.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://kirgizkeutazasai.blog.hu/api/trackback/id/tr37843922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása