6. nap - szeptember 22.

Elérkezett ciprusi utunk utolsó teljes napja…

Reggeli után sokadjára, ismét felcuccoltunk, tisztáztuk a recepción, hogy bár neten, netkártyával foglaltunk, a fizetés tegnap este cash-ben történt meg, s lebaktattunk a Lidl melletti buszmegállóba. Szép nyugodtan várakoztunk, egyszer csak oda gurult hozzánk egy taxis, és magyarázni kezdte, hogy „csak nekünk, csak most, csak ennyi meg annyi, és hogy busz még véletlenül sem jár, ha mégis, az is órák múlva jön”.

Persze, hogy járt a busz, a másik irányba már kettő is elment, s mivel a tegnapi kis Coral Bay-es kanyar óta tudjuk, hogy ott fordulnak vissza, így biztosak lehettünk benne, hogy kb. 10 perc múlva felszállhatunk az 1 EUR-ós járatunkra. L. elhajtotta a taxist, aki mérgesen állt tovább, de előtte le „Kommando!” -zott minket. Kisvártatva megérkezett a buszunk, amivel legurultunk a kikötőbe. A buszpályaudvari információnál nem hagyhattuk ott a hátikat, ezért teljes menetfelszerelésben ballagtunk el az UNESCO Világörökségi Helyszínei közé tartozó római villák romjaiig. Ott az őrök megengedték, hogy a kassza előtti egyik sarokban otthagyjuk a cuccost (mondjuk, csak az nem vitte el őket, aki nem akarta, ugyanis a kasszából egyáltalán nem lehetett rálátni erre a területre, ugyanakkor a látogatók itt szabadon mászkáltak ki-be). A régészeti park talán az egyik legfelkapottabb ciprusi nevezetesség, ez meg is látszódott rajta: az eddigiekhez képest „embertömegekkel” együtt kellett felfedezni a lelőhelyet. Kato-Pafos romjait 1962-ben egy parasztember fedezte fel szántás közben. A ezt követő évtizedekben a ciprusi és lengyel régészek római kori, 2-3. századi lakóépületek sorát tárták fel, amelyeket valaha mitológiai jeleneteket ábrázoló mozaikpadlókkal díszítettek, és amelyek Ciprus nagy büszkeségére a Kelet-Mediterráneum legjobbjai közé tartoznak.

Kato-Pafos

Kato-Pafos

Kato-Pafos: mozaikpadló -márványpadló

Kato-Pafos: Theseus háza

Kato-Pafos

A villákat a következőképpen nevezték el: Dionysos és a Négy évszak háza, Aion háza, Theseus és Orpheus háza. A mozaikok egy része fedetlenül, a szabad téren, más részük fedetten, épület alatt látható, ill. van két mozaikpadló (emlékeim szerint Theseus és Orpheus), amiket vagy visszatakartak földdel, vagy kiemeltek egy az egyben, mert ezeknél csak egy-egy füvel borított „kocka” és a mellettük elhelyezett transzparens mutatja, hogy itt elvileg egy mozaikpadló volt/van.

A területen egyébként jelenleg is régészeti feltárás folyik, a déli melegben csak „egy leány és egy legény volt talpon a vidéken”, ők a 40 fok ellenére buzgón próbálták beszintezni a feltárás alatt álló területet, ill. a feltárt objektumokat, lelteket. A csapat többi része – mint később láthattuk - a bázison falatozott és hűsölt. Kimondottan nem irigyeltük őket: egyrészt a pokoli meleg miatt, másrészt szegényeknek a hőség mellett az ide-oda bóklászó turistákkal is meg kell küzdeniük. Teljesen véletlenül egyszer még nekem is sikerült a szintezőműszer és a szintezőléc közé beállnom, s bájos fejecskémmel kitakarnom az aktuális állás adatait.

Kato-Pafos: feltárás

Kato-Pafos: leletek

Kato-Pafos

A villák mozaikjai szépek voltak ugyan, de minket a Sors az utóbbi években nagyon elkényeztetett ebből a szempontból, és ezért annyira mégsem találtuk őket lenyűgözőnek. Elballagtunk a világítótoronyig, és annak tövében megebédeltünk, majd jóllakottan a színház és a 12. századi bizánci erőd felé irányítottuk lépteinket.

Kato-Pafos

Kato-Pafos: odeon

Kato-Pafos

Kato-Pafos: erőd

Kato-Pafos: lóitató az erődben

Kato-Pafos: erőd

Ezzel a régészeti parkot ki is veséztük, visszaérve a portára, láttuk hogy a cuccaink még megvannak, ezért hagytuk őket, és a kikötő végében álló vár felé sétáltunk. Itt aztán lehet látni mi is az a tömegturizmus: hatalmas standokkal kiálló vendéglők egymás mellett, emberbehívogató-leszólítgató emberek kajabálnak egymást túllicitálva, az üzletek tele kínai bóvlival…még a magát „kézműves ajándékboltként” hirdető üzletben sem láttunk semmi értelmeset.  A földnyelv végében álló vár mellett, a tengerparti sziklákon bukdácsoltunk egy darabig, de aztán úgy döntöttünk, hogy nem ér meg egy bokatörést a dolog, így visszafordultunk. L. kitalálta, hogy itt az ideje megvenni az ajándékokat, keressünk vmi. normális dolgokat árusító helyet. Nagy mázlink volt, mert épp ellenkező irányba indulva, a buszpályaudvar másik oldalán véletlenül kiszúrtam egy helyi nagyáruházat, így ott mindent egy kalap alatt el lehetett intézni. Kifejezetten fura dolgokat is találtunk, pl. polipbefőtt, de végül majdnem mindenki echte ciprusi olívaolajat és echte ciprusi szőlő(törköly)pálinkát, Zivániát kapott. Ábi Bábinak egy csodálatos tűzpiros autómodellt választottunk.

A zsákmánnyal felszerelkezve visszamentünk a nagyhátikért, átpakoltuk a több liter olajat, sört és pálinkát, majd a megfelelő helyi járattal a helyközi buszpályaudvarra (Karavella Station) mentünk. Mire oda értünk, L. nagyhátijában megadta magát az egyik KEO, és fél liter sör szanaszét folyt a cuccai közt. Úgy bűzlött, mint egy jóféle, hazai útszéli „késdobáló”.

Amint felszálltunk a limassoli buszra, és kényelmesen elhelyezkedtünk, egyszer csak azt láttuk, hogy mindenki leszáll. Fura volt…aztán a sofőr felszólt, hogy a busz bedöglött, szálljunk át a mellettünk álló kisbuszba. Ekkorra már a csomagjainkat is átpakolták. A kisbuszban a lábaknak is sokkal kisebb hely volt, de szerencsére Limassol csak jó órányira van Pafostól.  ¾ hatkor már Limassolban ácsorogtunk egy forgalmas körforgalom és egy parkoló mellett, ahonnan állítólag a larnacai járat indul. Mivel helyi srácok is vártak, és még egy másik, svájci pár, így mi is nyugodtabban álldogáltunk a káosz és Limassol közepén. Hat után pár perccel becsettegett a larnacai busz, már az első pár méteren lehetett hallani a zörejekből, hogy siralmas állapotban van az öreg jószág. A sofőr nem is mert vele felhajtani az autópályára, végig a pálya mentén, kis pántlikautakon poroszkáltunk Larnaca felé. Olykor olyan hangokat hallatott a jármű, hogy menten azt hittük, megadja magát, de szerencsére azért Larnacáig kihúzta. Egyszer csak egy forgalmas kereszteződés kellős közepén lefulladt, még szerencse, hogy senki nem jött belénk ezerrel, és nem lett tömegkarambol. Ezután a mutatvány után sofőrbácsi már nem is merte sokkal messzebbre vezetgetni a tragacsot, kirakta az összes utast az út szélén, és közölte, hogy „Finish!”

Fogalmunk sem volt hol vagyunk, az eredeti terv szerint a busz a Finikoudhes-en rakott volna ki, s még egy romantikus tengerparti vacsora is belefért volna az időbe és a keretbe, ehelyett most megint vmi. forgalmas, benzingőzös, poros út szélén ácsorgunk tök sötétben, és gőzünk sincs, merre tovább…L. megkérdezett egy helyi arcot, hogy hol vagyunk, merre a reptér. A helyi arcnak még a szeme sem állt jól, fellengzősen előadta, hogy ilyenkor már nincsen a reptérre helyi buszjárat, egyébként is ez nem Európa, ez Ciprus, vagy taxival megyünk, vagy van vmi. jó drága reptéri busz. Én a felét sem hittem annak, amit mond, ugyanis előző nap néztem meg a neten, hogy meddig járnak a larnacai helyi buszok (este 7-8 körül még bőven!), és egyébként is, az út másik oldalán két helyi járatot is láttam elzúgni, szóval tuti van busz, csak a megfelelőt kellene megtalálni. Nem beszélve arról, hogy a helyi arc ülepe alatt egy szuper BMW volt, így biztos sokszor utazott már a reptérre a helyi járatos busszal…! Megemlítettem L.-nek ezeket a fentebb számításba vett tényeket, aki erre kiakadt, hogy okosabbnak képzelem magam egy helyi, jófej (szerinte!) embernél! Nagy nehezen sikerült magunkat átvitatkozni az utca túloldalára, ahol a reptéri buszok megállóját reméltem, L. dühösen átvágtázott pár szendvicsért a szemközt levő kisboltba. Visszatérvén a ciprusi útjelző táblákon dühöngött egy sort: ugyanazt a dolgot két, teljesen ellentétes irányba mutatták. Míg ezen méláztunk, L. egy félfordulattal majdnem leütött egy biciklistát a fényképezőgéppel, aki a háta mögött állt meg szép csendben. Egyszer csak berobogott egy kék helyi járat, kiabáltam L. nek, hogy checkolja le: bár a buszra is 3 szám (nehogy már egyszerű legyen!) volt kiírva, de a sofőr saját bevallása szerint a reptér felé is megy, így uzsgyi!, felpattantunk a rá.

Fél 9-től már a reptéren kamilláztunk, és próbáltuk átvészelni az indulásig hátralevő –tulajdonképpen egész – éjszakát. Ennyit a romantikus tengerparti vacsoráról…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.