Május 21.

 

Mivel este bekapcsoltattuk -s éjjel meg már nem volt kedvem szólni, hogy kapcsolják ki-, a légkondi ment egész éjszaka. Vsz. már ekkor sikerült jól megfázni, aminek a hatása Hamában tört ki, és az egész úton krákogásként, szürcsögésként-tülkölésként-prüszkölésként érvényesült. Mondtam is L.-nek, hogy Allah sem vakarhatja le rólam, hogy malacinfluenzás vagyok. Szerencsére a megfázás többségében csak hangeffektusokkal járt, a hőemelkedést és a lázat mellőztük, így – legalább mi – tudtuk, hogy nem röfikórról van szó.

Az első aleppói éjszakánkon L. édesdeden alukált picinyke rózsaszín ágyacskájában, én már fél nyolckor kipattantam belőle. A reggeli benne foglaltatott az árban: arab kenyér (gyakorlatilag íztelen és palacsinta formájú), főtt tojás, sajtok, lekvár, (olíva)bogyók, tea. Első reggel még érdekességként hatott, viszont nem sokkal később a „kenyér” egyre nehezebben csúszott…hja, hát nem egészen ugyanaz, mint a jó kis súlykos Harnyas-kenyér itthon.

Aleppó a hasonló nevű kormányzóság székhelye, 1,9 milliós lakosságával pedig Damaszkusz után az ország második legnépesebb települése. Bár erről bárkit megkérdeztünk, mind más sorrendet állított fel… Tény, hogy a világ legrégebb óta lakott települései közé tartozik. Egyes vélemények szerint neve a halaba (fejni) igéből származik. A bibliai verebek azt csiporogták az utókornak, hogy Ábrahám itt saját kezűleg fejt tejjel vendégelte meg az átutazó vándorokat, innen a város neve Halab. Elképzelhető, hogy köze van a „fehér” jelentésű arámi halaba szóhoz, amely a környék talajának vagy köveinek színére utalhat.

Aleppo

Aleppó területén már legalább a Kr.e. 5. évezredtől élnek, fontossága korával egyenesen arányosan növekedett, az amurrúk, hettiták, asszírok, perzsák, makedónok, szeleukidák egyaránt meghódították. Kr. e. 64-től a Római Birodalom része volt (latinos neve Beroea), amelytől a Bizánci Birodalom örökölte. A változatlanul fontos település ekkor már egy püspökség székhelye volt. 637-ben foglalták el az arabok. Az arab időkben mintegy háromszáz éven át nyugalmat élvező város fokozatosan visszanyerte a korábbi súlyát, és Szíria egyik legjelentősebb központjává vált. A keresztes háborúk során kétszer is, 1098-ban és 1124-ben megostromolták a várost, ám elfoglalni nem sikerült. 1183-tól a Szaladin vezette Ajjúbidák birtokába került, akiktől 1260-ban a mongolok szerezték meg. Csak 1317-ben szakadt el újra a város, amely 1517 után az Oszmán Birodalom része lett. Az I. világháborút követően a francia mandátumterülethez került (innen a jellegzetes francia gyarmati stílus), 1946 óta a független Szíria része.

Összeszedelőzködtünk, s elindultunk, hogy szemrevételezzük a mozgalmas időket megélt város citadelláját. A belépő 150 SYP/fő. Tényleg érdemes lett volna valahonnan nemzetközi diákot keríteni, mert azzal nevetséges áron (10 SYP-ért) lehetett volna minden kiállítóhelyre és romterületre bemenni.

 Aleppo - citadella

Aleppo - teaárus a citadella előtt

A citadella felfedezésével gyakorlatilag elment az egész délelőtt. Ha a romok annyira nem is nyűgözik le az ember, a kilátásért igazán érdemes bevenni a fellegvárat: innen remek képet kaphatunk, hogy is néz ki egy igazi közel-keleti város. Utcákat gyakorlatilag nem látni, a háztetők egybefolynak, s egyöntetű szürke pacává változtatják a látképet, ameddig csak a szem ellát. Míg a kilátást fotózgattuk, két gyerekcsapat kisebbfajta harcot vívott a citadella lábánál: az egyik csapat az utcaszintről, a másik a kerítőárokból hajigálta eszeveszetten a másik irányába a kézreálló (tér)köveket. A citadella környékét épp most újítják fel, így bőven volt muníció. Rögtön arra gondoltam, hogy nem lenne jó célponttá válni, mert piszkos jól céloztak a kis gézengúzok…

Aleppo - kilátás a citadelláról

Miután a fellegvárat kiveséztük, belevetettük magunkat a bazár forgatagába. Azt hiszem elmondhatom, hogy ez a legautentikusabb, amit valaha is láttam, beleértve a tuniszit, isztambulit, sőt még a damaszkuszit is. Helyenként itt is érezhető volt a jellegzetes fűszerillat, amit a mi tudatalattink teljes mértékben Jordániához kapcsolt, s már tegnap este is lengedezett a szélben, kellemes emlékeket idézve fel bennünk. Az örömteli nosztalgiát néha a hányinger váltotta fel – mikor milyen stand közelébe jutottunk: ha fűszer vagy parfüm, nagy levegővételekkel igyekeztünk biztosítani az átjutást a mészárosok húsospultjai között. Persze ennek általában az lett a vége, hogy a nagy tumultusban megrekedtünk a kiakasztott birka- és egyéb állatfejek, vértócsák és folydogáló vérerecskék közt, s muszáj volt egy jó nagyot slukkolni a gyomorforgató szagfelhőből is. Úgy nézem, L. egyre jobban belejön a bazározásba: míg Tuniszban csak másfél órát bírt, addig itt órák hosszat képes volt csámborogni. A citadella lábától egészen a Bab Antakyáig jutottunk. Már visszafelé caplattunk – s közben nekem a hasam is megfájdult kissé, hiába no, még csak ekkor 3 hetes műtött -, mikor a tegnapi srác ugrott oda hozzánk. Hát ezt meg hogy csinálta?! Nem volt mit tenni, ha már egyszer megígértük, hogy megnézzük az üzletét, akkor megnézzük. Az üzletben aztán kiderült, hogy a bolt másé, a főnök rendületlenül ajánlgatta a különféle ezüstékszereket, de én ekkor már fáradt voltam, hogy igazán érdekeljen a dolog. Megittuk a „kötelező” teát, kiválasztottunk egy fülbevalót, próbáltunk alkudni az árból, de még így is többe került, mint a tervezett egész napi költségünk, így nem erőltettük a dolgot. Az üzletben már volt két vásárló, egy idősebb férfi egy fiatal lánnyal, Rashidával. Nos, kétségtelenül Rashida volt az ékszerüzlet legszemetgyönyörködtetőbb darabja, L. szerint egy igazi „sivatagi hercegnő”. Egy ilyen „hercegnőt” már látott Tuniszban (őt Leila hercegnőnek neveztük el), s akkor azt gondolta, hogy a büdös életben még egy ilyen szép lányt (persze engem leszámítva :-)))), nem fog látni. Hát Liela szépségével Rashida teljes mértékben felvehette a versenyt. Rashida épp nyakláncot próbálgatott, s hogyhogy-hogyhogy nem, pont az maradt a nyakában, amire L. azt mondta, hogy „ez áll a legjobban”. Ez a fegyvertényt aztán L. nem győzte egész úton hangozatni.

Mivel mi a fülbevaló-ügyben nem jutottunk többre, elköszöntünk, Rashida pedig a hús-vér valóságból átkerült az álmok hercegnői közé.

 

 

Aleppo - szúk

A szúk után a felkeresendő látványosságok sorában a Nagymecset következett. Én 50 SYP-ért kaptam egy kapucnis hosszú gúnyát (abeyya), hogy Allah szeme nehogy megakadjon evilági öltözékemen. (Egyébként utóbbi alól is csak a fejem ill. a kacsóim lógtak ki.)

A mecset után a szomszédságában levő Ahlildar étteremet céloztuk meg. Én már korábban kiszúrtam az emeleten elhelyezkedő, remek kilátással rendelkező, elegánsnak tűnő helyet, már csak a bejáratot kellett megtalálni. Ez nehezebben ment, oda-vissza totyogtunk az utcán, erősen sasoltuk, hogy vajon melyik – teljesen egyforma -lépcsőfeljáró tartozhat az étteremhez. Végül egy pasas integetett, hogy ez lesz a mienk. Ez étterem tényleg egy szépen felújított, elegáns régi házban kapott helyet, a kajára kicsit várni kellett, de megérte, mert nagyon finom volt. L. kurd sajtot, én a már bevált sigara börgesit választottam. Mindennel együtt kb. 300 SYP-et fizettünk a végén.

Aleppo - nagymecset

Aleppo - utcarészlet

kurd sajt

Miután feltöltődtünk energiával, elindultunk, hogy megkeressük a Bolondok házát (Bimaristan Arghan). Ez nagyon tetszett, kellemes szép udvara igazi kis „nyugalomsziget” a forgatagban. Belépőt nem szedtek, csak intettek, hogy menjünk. Rajtunk kívül talán még 3 másik látogató volt itt. Itt a betegeket csend, nyugalom, zene, és vízterápiával kezelték. Felidéztük a nem túl rég látott Ópium c. filmet, s megállapítottuk, hogy volt némi különbség a „fejlett” Nyugat és az „elmaradott” Kelet elmebetegségek kezelésének terén alkalmazott módszerei között.

 

Aleppo - Bimaristan Arghan

A Bimaristan után még egy kicsit kóvályogtunk a szúkok között, majd hazafelé vettük az irányt. Útközben pénzt váltottunk a bankban (tegnap a szállodás váltott át egy kisebb összeget), relatíve hosszas procedúra volt, de legalább sikeres. Kis pihenő után újból belevetettük magunkat az Al-Jdeida negyed forgatagába, majd a nap lezárásaként egy-egy narancsdzsúzzal (30 SYP/dzsúz), és egy-egy shawormával (75 SYP/db.) jutalmaztuk meg magunkat. Utóbbi vmi. helyi gyorséttermi lánchoz tartozhatott (csirke az emblémájuk), ezért volt az átlagnál drágább, de sokan voltak, így megbízhatónak ítéltük. Végezetül a hotellel szemközti kisboltban vettünk egy másfél literes dzsúzt (65 SYP), s elbeszélgettünk a tulajjal. Kiderült, hogy orvos, Zágrábban végzett, s járt Magyarországon is. Jelenleg az édesapja helyett viszi az üzletet. Nagyon kedves, szimpatikus, segítőkész ember, mindenkinek ajánljuk, nekünk másnap is sokat segített.


Aleppo - óratorony

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kirgizkeutazasai.blog.hu/api/trackback/id/tr93361072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása