2012. április 21. – 11. nap

Ezen a reggelen újra nekivágtunk az örmény negyednek. Immár ismerős útvonalon vitt a lábunk, újra a folyó mentén, a Si-o-Se Polon át. Elsőként a Bethlehem templomba tértünk be, szerencsére már nyitva találtuk. Rajtunk és a templomőrön kívül senki sem volt itt. A templomba belépve elképesztően gyönyörűen festett, életszerű jelenetek kápráztatják el az embert: a bejárat felett és a templom előterében a Pokol, az oltár felé haladva a Mennyország tárul a szemünk elé. Az épületben sejtelmes félhomály uralkodik, az apró ablakokon csak egy-egy fénynyaláb hatol le hozzánk, földi halandókhoz. Azon se csodálkoznék, ha hirtelen egy-egy ördög vagy más félelmetes teremtmény ugrana le közénk a falról…A vastag falak mögött kellemes hűvös levegő borzongat, vagy egész mástól borzongunk?! Lehet…

Esfahan - Vank katedrális

Esfahan - Vank katedrális

Esfahan - Vank katedrális

Az üldöztetést szenvedő örményeket Abbas Sah telepítette az azerbajdzsáni Jolfából Esfahánba, új Jolfába. Mindenekelőtt gazdasági fellendülést remélt ettől a lépéstől, továbbá a keresztény örmények bizonyos kapcsot jelentettek a szintén keresztény Nyugat felé, ráadásul ezzel a húzással Abbas megfosztotta ellenfeleit, a török Ottománokat egy fontos kereskedelmi piacuktól.

Az örmények különböző kiváltságokat nyertek Esfahanban: földet kaptak, üzletelhettek, kiválaszthatták saját vezetőiket, megtarthatták saját vallási rituáléikat. A kedvező feltételeknek köszönhetően a Szafavidák idején 13 örmény templom épült Jolfában. A negyed fontosságát Esfahán életében az is mutatja, hogy napjainkban is a város legdrágább része, miként ezt a későbbiekben mi is tapasztaltuk.

Esfahan - Vank katedrális (puttó)

Esfahan - Vank katedrális (Pokol-jelenet)

A Bethlehem templomot egy gazdag örmény kereskedő építette. Egy, az örmény Jolfáról szóló történeti könyv szerint a kereskedő egy alkalommal nem fért be a Szt. Mária templomba, mert az tele volt, ezért úgy döntött, hogy attól pár lépésnyire új templomot emeltet. Ez lett a Bethlehem templom. Manapság nem tartanak ceremóniákat a templomban, azért, hogy megóvják annak eredetei, még soha nem restaurált állapotát. Ez tényleg nagyon fontos, hiszen a freskók olyan tökéletes állapotban vannak még évszázadok múltán is, mintha csak pár éve festették volna őket. Az állagmegóvás érdekében tilos fényképezni, minket is végig őrzött a templomfelügyelő az első pillanattól kezdve az utolsóig. Sajnálatos, hogy legalább képeslapot sem lehetett kapni a templombelsőről, pedig szívesen vettünk volna párat elsősorban a zseniális Pokol-jelenetekről.

A templom udvarán érdemes megnézegetni az örmény sírköveket, kedves naiv motívumokkal díszítették a legtöbbet: egy-egy pufók angyal, egy mosolygós napocska, egy szép virágfüzér, tengeren úszó, vitorlás hajó, turbékoló gerlepár…

A Bethlehem templomból a „nagy testvér”, Vank katedrálisba sétáltunk. Itt már „ipari a biznisz”: borsos árú belépő, külön vásárolható fotójegy, turista csoportok, egymás sarkát taposó tömeg a templomban.

A katedrálist II. Abbas Sah idején építették, a freskók olyan örmény mesterek munkái, akik Európában tanultak, művészetükre a dán és itáliai festők hatottak.

Esfahan - Vank katedrális (Pokol-jelenet)

Köztünk szólva nekünk a Bethlehem templom sötétebb, misztikusabb, „középkoribb” hangulata sokkal jobban tetszett, de természetesen a Vank is mestermű a maga nemében.

A katedrális melletti épületben egy kétszintes múzeum foglal helyet, ebben különféle érdekes dolgokat látni, mint például egy emberi hajszál, amire feliratot írtak, vagy a világ legkisebb könyve, ami kb. akkora, mint a kisujjamon a köröm, és a Miatyánk olvasható benne, de van itt egy Rembrandt festmény is, és sok-sok gyönyörűen festett kódex.

A múzeum mellett egy fotókiállítás mutatja be az örmény genocídiumot...szörnyű és szívfájdító felvételek...ráadásul itt jártunkkor épp egy megemlékezést tartottak (Itt láttunk egy verset szavaló hölgyet fedetlen fővel(?) egész Iránban…bár lehet, hogy csak a kendő volt annyira hátra csúsztatva, hogy mi nem vettük észre messziről.). Bár a szöveget nem értettem, én úgy éreztem, hogy nem is annyira a megemlékezésen, mint inkább a miatta érzett haragon és gyűlöleten van a hangsúly…persze lehet, hogy tévedek, és nem így van. Minden esetre gyorsan továbbálltunk.

Esfahan - örmény sírkövek

Esfahan - Vank katedrális (örmény megemlékezés)

Az utcán császkálva finom kávéillat kígyózott az orrunkba, találtunk egy trendi kávézót, ahol ittunk egy finom feketét, s közben jót beszélgettünk a kávézó vendégeivel. Érdekes egyébként, hogy sokan ennyire nyíltan és hangosan el merik mondani a politikai véleményüket egy nyilvános helyen... Egy idősebb, Amerikában élő perzsa pár és egy huszas éveiben járó, iráni srác kapcsolódott be a beszélgetésbe. Megkérdeztem a Los Angelesben élő párt, hogy mit szólnak ehhez a „modern Iránhoz”? A válasz tömör volt, és rövid: „Ez nem egy modern Irán.”

Mikor a kendőviselés kérdéséről diskuráltunk, azt hiszem a hölgy elég találóan fogalmazta meg a hijab körüli problémát: az a legnagyobb baj, hogy kötelező...

Miután megittuk az iráni viszonyok között méregdrága eszpresszót, mindenki felkerekedett, és a saját dolgára indult. Az amerikai irániak – számomra megmosolyogtató módon - már teljesen amerikai stílusban köszöntek el: látogassuk meg őket, ha egyszer Los Angelesben járunk. Na persze, majd egyszer…10 perc ismeretség után, úgy hogy a nevüket sem tudjuk.

A fiút megkértük, hogy mutassa meg, hol a pénzváltó, amit kerestünk. Nem messze ettől ajánlott egy azeri éttermet, ahol állítólag nagyon jó a kaja. Miután minden szükséges instrukcióval ellátott minket, a srác is elköszönt, és ment a dolgára.

Mi a pénzváltással szerencsétlenkedtünk egy sort, mert az üzlet kirakatában ugye a hivatalos árfolyamok voltak kiírva, erre L. közölte, hogy ez pocsék, menjünk még egy kört. Én meg valamiért nem mondtam, hogy ez csak a hivatalos, bent lehet, hogy mást mondanak, így korgó gyomorral mászkáltunk le-föl az utcában, és minden útátkelésnél szívgörcsöt kaptam, hogy ne üssenek el. Miután más váltót nem találtunk a környéken, visszamentünk az elsőhöz, ahol persze azonnal kiderült, hogy mi is a rendes árfolyam. A váltóban dolgozó tréfás kedvű bácsi nagyon kedves és közvetlen volt, leültetetett, cukorkával kínált minket. Elsütötte élete viccét: monogramja M.F., azaz Mo…er Fu..er. Remek.

Esfahan - Vank katedrális (angyal freskó)

Esfahan - Vank katedrális

Az ebédünket az ajánlott azeri étteremben fogyasztottuk el, bár nem volt egyszerű a bejutás a létesítménybe. Az egész utcafront üveges volt, és valahogy egyikünk sem látta, hogy hol a bejárat, vagy hogy van-e egyáltalán. Az étterem mellett egy lépcsősor vezetett az alagsorba, bekukkantottunk, de ott sem találtuk a bejáratot, így visszalépcsőztünk az utcaszintre. Az üvegfal túloldaláról a személyzet össze-vissza integetett, hadonászott, és mi megint úgy értelmeztük a kézjeleket, hogy lefelé kell menni. Újra lementünk, aztán újra fel, de még mindig elválasztott minket az üvegfal a finom azeri kebaboktól. A vendégek már röhögtek, a szakácsok meg továbbra is értelmezhetetlen kézjelekkel karistoltak a levegőben. Aztán egyszer csak valamelyikünknek leesett, hogy az üvegfalon van egy ajtó, és az a bejárat, így nehezen bár, de végre bejutottunk. A változatosság kedvéért egy-egy kebabot rendeltünk. Emlékezetem szerint ez volt a legfinomabb Iránban elfogyasztott kebabunk. A mellettünk ülő srácokkal rövid beszélgetésbe elegyedtünk, az egyikük egy Teheránban dolgozó újságíró volt. Rögtön oda is adta a névjegykártyáját, ha valami segítségre lesz szükségünk a fővárosban, csak hívjuk fel.

Ebéd után visszaballagtunk a folyópartra. Újfent ámuldoztunk egy sort, hogy a folyó melletti parkokat mennyire szépen gondozzák, hogy sehol sem látni szemetet, hogy a játszóterek „EU-konformok”. A korábbiakban már kinéztünk egy helyet, ahol vizibiciklit lehetett kölcsönözni, csak akkor annyian álltak sorba érte, hogy inkább elnapoltuk a mutatványt. Most, munkanap lévén, alig-alig tekert valaki, egyáltalán nem kellett várni a fehér hattyú alakú járgányunkra. Még mentőmellényt is kaptunk, úgyhogy komoly menetfelszereléssel csaptunk a lovak -akarom mondani hattyúk- közé. Majdnem a Si-o-Se Pol lábáig lehetett lecsorogni a sodrással, két lehorgonyzott vizibicikli jelezte a határt. Ha valaki túl merészkedett a jelképes vonalon, a kölcsönzőben, a stégen álló felügyelő folyamatosan fújta a sípot. Persze a nagy habos-babos hattyús-romantikus fényképezkedés közben nekünk is sikerült túlsodródni, mi is kaptunk az éktelen füttyszóból. Mikor rájöttünk, hogy nekünk fütyörészik és integet, gyorsan visszafordultunk, és jó gyerekek módjára tekertünk még pár kört, majd elégedetten leadtuk a madarunkat.

Esfahan - park a Zayandeh partján (szabadtéri tornaszerek a sétány mentén)

Esfahan, Irán - "EU-konform" játszótér...

Esfahan - vizibiciklizés

Továbbsétálva a folyóparton pár fiatal srác invitált meg minket egy kis közös vizipipázásra. Szívesen csatlakoztunk a huszonéves, egyetemista társasághoz, de sajnos nem igazán beszéltek jól angolul, így pár rövidke kérdés-felelek után a társalgás abba is maradt. Jó negyed óra után elbúcsúztunk, és továbbindultunk. A parkban még többen szólítottak le egy-egy közös fotó erejéig. Vicces volt, hogy akik nem tudtak angolul, vagy csak annyit, hogy „Hello”, azok általában megvárták, amíg elkerültük őket, és a hátunk mögött pár méterrel kezdték a bátortalan „hellózást”.

Esfahan - vizipipázunk a Zayandeh partján

Délutáni programként a híres esfahani bazár felfedezését terveztük. Az Imám téren L.-t motoros srácok szólították le egy közös fotóra, én a fényképész szerepét kaptam.

Azerettük volna megkeresni Reza bácsi festőműhelyét, ahol a jellegzetes kézzel festett esfahani szőtteseket lehet kapni. Épp a Qeysariyeh kapunál ácsorogtunk, amikor egy srác leszólított minket. Kiderült, hogy pont az öreg Reza unokájához volt szerencsénk, aki rögtön be is terelt minket a bácsi műhelyébe, megmutogatta a kínálatot és a technológiát. A lényeg az, hogy a kézzel szőtt natúr színű anyagra fa nyomódúcokkal, kézzel nyomkodják rá a mintát, megszárítják, majd egy szín rányomása, újra szárítás, egy következő szín nyomása, újbóli szárítás követi egymást, és így tovább. Az idős Reza bácsi már nem dolgozik, az unoka szerint pihennie kellett, a bazár más árusai szerint már agylágyulásban szenved, ezért nem engedik a boltba. A kézzel nyomott, - a bazárban állítólag egyedülálló módon - természetes festékkel festett szőttesek annál drágábbak, minél nagyobb a méretük és minél apróbbak rajtuk a minták. Tényleg szépek és tényleg drágák, de azért megalkudtuk egy ágytakaróra, igaz, nem az tetszett a legjobban, de amarra nem futotta.  Sebaj, majd legközelebb elhozzuk azt.

Esfahan - készül a híres esfahani pecsételt szőttes

Esfahan - az esfahani pecsétes

A sikeres vásárlás után kóvályogtunk még egy sort csak úgy találomra a bazári forgatagban. Rábukkantunk két másik afgán nénire, és még a korábbiaknál is szebb, ráadásul némileg jobb árú szőnyeget vettünk az egyiküknél.  A bazár félhomályos utcáin bandukolva kitaláltuk, hogy menjünk el a Gyülekezeti mecsethez, de talán csak ha félútig jutottunk. Közben felfedeztünk pár szép udvart, épületet, aztán mégiscsak visszaballagtunk az Imám térre, amit most esti díszkivilágításban nézhettünk meg. A téren megpihentünk egy kicsit, bámultuk a gyönyörűen kivilágított, színpompás épületeket, élveztük a hangulatot. Egyszer csak két csodaszép gyerkőc futott oda hozzánk, persze hogy fényképet szerettek volna. A családjuk is ott üldögélt tőlünk nem messze, a nagypapa rögtön meg is kínált minket egy-egy forró, erős teával. A táskámban hordozgatott Boci csokit a gyerekeknek ajándékoztam, persze jobb lett volna, ha egy-egy kisebb csoki van nálam, de hát ez egy egész nagy tábla volt, össze is vesztek rajta, ahogy szoktak a gyerekek a világon mindenütt.

Esfahan - bazár (cukorárusok)

Esfahan - szépségek

Az Imám teret magunk mögött hagyva újra megálltunk egy miniatúrákat árusító üzlet kirakata előtt. Volt itt egy karkötő, amely több téglalap alakú tagból állt, és minden tagon egy-egy színes, festett kis miniatúra kapott helyet. Hirtelen ötlettől vezérelve bementünk, és megérdeklődtük a karkötő árát. Sajnos nem a mi árfekvésünkbe tartozott, de hát ezt sejtettük is, ugyanakkor jó volt kézbe venni és gyönyörködni a tárgy szépségében. Végignézegettük a szebbnél szebb, aprólékosabbnál aprólékosabb  festményeket, rajzokat, elbeszélgettük az idős miniatúra készítő mesterrel, Fallahi bácsival.

Szép nap volt ez a mai is.

Esfahan - este