2. nap - szeptember 18.

Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett az éjszaka után. A mai napra a környékbeli nevezetességek – Bellapais apátságának és St. Hilarion várának – meglátogatását tűztük ki célul.  Sajnos a Cyprus Dorms tulaja is azt javasolta, hogy ezekhez inkább béreljünk taxit, mert tömegközlekedés nem nagyon van hozzájuk, ill. ha van is, az sem a legoptimálisabb módon. Hogy ebben mekkora igazság volt, csak később jöttünk rá…

A városban lecsaptunk egy taxisra, akivel megegyeztünk a kirándulás árában, cserébe elfuvaroz minket az említett helyekre, megvárja míg kigyönyörködjük magunkat, aztán hazahoz. Nem kevésbe „fájt” a dolog, L. szívta is a fogát kissé, de végül azt hiszem ő is belátta, hogy nem volt rossz ötlet ez a taxis-túra.

Bepattantunk a fekete, luxus Mercinkbe, tényleg luxus, az üléstámlákba képernyő volt beépítve, amin reklámok, kisfilmek mentek. Ennél többre értékeltük, hogy a légkondi elviselhető hőmérsékletet varázsolt a dögmelegben, majd még később még inkább értékeltük a luxus Mercink lóerejét, amivel biztonságosan fel tudott kapaszkodni a vár tövébe.

Először Bellapaisba hajtattunk. Bellapais (Beylerbeyi) falu legismertebb lakója talán Lawrence Durrell (Gerald testvére), aki itt írta a „Bitter Lemons” c. könyvét. A kedves kis falu ékessége a „Béke Apátsága”, melyet a 13. században alapított a premontrei rend. A gótikus romok fekvése nagyon szép, kitűnő kilátás nyílik az alant elterülő mediterrán partvidékre, Girnére ill. a Földközi-tengerre. Innen igazán jól lehet egyébként látni, hogy a tengerpart egy több kilométer széles sávban mennyire be van építve, szabad terület gyakorlatilag nincs. Az apátság meglehetősen turistás hely, utunk során ez volt az egyik pont, ahol magyar szót hallottunk. Összességében szép, de minket kevésbé fogott meg Bellapais.

Bellapais - újrahasznosított római szarkofág a gótikus apátság udvarán

Bellapais

Bellapais

Bellapais - "sárkánykutya"

Bellapais - szószék

Bellapais - kilátás az apátságból az északi (girnei) partvidékre

Bellapais

Újra taxiba ültünk, s St. Hilariont vettük célba. A vár ill. a várat tartó hegy(csúcs) az autópálya mellett található, elvileg idáig eljöhettünk volna dolmuş-sal vagy busszal, de annyi biztos, hogy a 40 (tűző napon, aszfalt felett 60) fokos melegben még a vár legalsó szintjéig, a bejáratág sem tudtunk volna felmászni, nemhogy azután még megnézzük magát a várrendszert, megmásszuk a több száz lépcsőt, és meghódítsuk a vár legmagasabb pontját.

A Merci is jócskán kapaszkodott néhol, annyira kanyargós és meredek pántlikaút vezet fel a vár tövébe. Ráadásul mindennek tetejébe még egy lezárt katonai terület, gyakorlópálya és laktanya is van a hegyoldalban, ahol elvileg tilos a kóbor gyalogosok grasszálása. Mindezt egybevéve már igencsak okos ötletnek tartottam, hogy ez esetben nem egyénieskedtünk, és nem a hátizsákos megoldást választottuk, hanem a luxuskivitel mellett döntöttünk.

A Kyreniai-hegysében fekvő vár eredetileg egy szerzetes lakhelyéül szolgált csupán, ő volt a névadó, majd a Bizánciak megerődítették, hogy Buffavento ill. Kantara várával együtt megvédjék a szigetet az arab kalózoktól. A 12. és a 14. században további kiegészítéseket, erődítéseket építettek az addigi védművekhez. A vár három szintből áll, köztük hosszú lépcsősorokon lehet közlekedni. Itt már kevesebb volt a turista, vagy jobban eloszlott a nép. Többen vietnámi papucsban mászták a hegyet/várat, na nekem abban tutira garantált lett volna a bokatörés. A vár egyébként annyira látványos, hogy állítólag még Walt Disney is ezt választotta mintának a híres Disney-féle mesevár megtervezéséhez. A kilátás a vár egyes szintjeiről egyre elképesztőbb, a legmagasabb pontja 732 méteren fekszik.

St. Hilarion

St. Hilarion

St. Hilarion

St. Hilarion - kilátás a várból

St. Hilarion - kilátás a várból

A fárasztó hegy-vármászás után visszaballagtunk a taxisunkhoz, aki a lenti kávézóban beszélgetett, majd útra keltünk Girne felé. Még a hegyről levezető úton próbáltam megkérni a taxist, hogy ugyan álljon már meg egy gyors fotó erejéig, így az egész várról lenne képünk, de sajnos annyira nem volt jó angolból, szépen továbbhajtott, aztán Girnében kiszállás után mutogatta az autót, hogy most már fényképezhetjük. A fene akart a Merciről „művészfotót” készíteni…

A luxuskirándulás után egy szerény, „böjti” ebéd, majd szieszta következett, aztán egy kis romantikus esti séta Girnében. A naplemente a kikötőben tényleg nagyon hangulatos, az estébe hajló rózsaszínes-sárgás-narancsos fények garantálták, hogy szép fotók készülhetnek.

Girne - cica

Girne - kikötő

Girne - régi világítótorony

Girne - a város a kikötő felől

Girne - a vár és a régi kikötő

Girne - naplemente a kikötőben

Girne - naplemente a kikötőben

Girne - Arkhángelos templom

A városka utcáin egyébként ekkortájt indul be az élet: tele vannak a játszóterek, a tengerparti sétányon korzózók betöltik a teret, az utakon özönlenek az autók, nagy dudálás-muzsikaszó hallatszik innen-onnan, a muzsikaszóra kutyák rohannak elő, és veszettül üldözőbe vesznek egy autót, amelyben a muzsikusok ülnek…

Estére még egy kis luxussal leptük meg magunkat: a Simit Dünyasi üzletében vettünk 6 szem baklavát (4 bonbon méretű és 2 tenyérnyi), árak persze nem voltak kiírva. A pénztárnál leesett az állam, amikor a pár szem süteményért kemény 26 lírát kellett kifizetnem…Naveed persze mondta, hogy nem lesz olcsó, sőt „kicsit drága” a hely…hát tényleg az!

Girne - baklava

Vacsora után újra magunkhoz vettünk egy-egy Efest, és újra a tetőteraszon élveztük a langymeleg éjszakát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.